Újságcikkek

Régóta nem volt új poszt, ezért most felteszem az eddig megjelent újságcikkeket, amiben benne vagyok:

Le Telegramme 2015. augusztus 28.

Minden héten más fiatal kerül be az újságba, többnyire a munkámról írtak, hogy miért vagyok itt,és hogy mikor lesznek a különböző előadásaim.

Ouest-France 2015. szeptember 14.

A Ballades avec Brassens fesztiválon Brassens eszperantóra fordított dalait énekeltük az egyesülettel. Bekarikáztam magam hogy könnyebben megtaláljatok :)

Ouest-France 2015. október 7.

Szeptember végén elkezdtem bretonul tanulni, az újságcikk az ősszel újraindult órákról szól. 18-an voltunk a kezdő csoportban, a leckéket fel fogom tenni a blogba is a Bretona Lingvo fülön eszperantóul.

Côte de Granit Rose

Május utolsó hete sűrűre sikerült. Harmadszorra utaztam Dinanba fiataloknak előadást tartani, ezúttal franciául, ezért elég döcögősen ment. Az előadás utáni kérdéseket viszont meg tudtam válaszolni franciául. Erre elég büszke vagyok, mert eddig ezen a napon használtam legtöbbet a nyelvet. Az előadás egy svédasztalos vacsora keretein belül zajlott, ahol nemzetek ételeit kóstolhattuk meg. Egy éjszakát Dinanban aludtam, péntekre pedig jöttem vissza egy uruguayi eszperantista előadására. Az előadás érdekes volt, sok új információt megtudtam, de nem tudtam a végéig maradni, mert későn kezdődött és ment az utolsó buszom.

Hétvégén pedig egy önkénteseknek szervezett kiránduláson vettem részt a "Côte de Granit Rose" nevű partszakaszon. 8-an voltunk összesen a szervezőkkel együtt, egy lengyel, egy német, egy magyar, egy lány Mayotte szigetéről (Afrika és Madagaszkár között) és franciák. 30 főre tervezték a kirándulást, de nem volt sok jelentkező. De így jobb volt, családiasabb és könnyebben meg tudtuk ismerni egymást. Első nap még franciául beszélgettem mindenkivel, de ahogy lenni szokott, estére úgy elfáradtam a nyelvtől, hogy vagy visszaváltottam angolra, vagy inkább nem beszéltem. Trébeurdenből indultunk (Saint-Brieuctől északnyugatra), 10 km-t túráztunk a szállásig, ami Île-Grande-on volt. Île-Grande egy kis sziget, amit egy híd köt össze a szárazfölddel, de mi a tengeren vágtunk át, mivel épp apály volt. Így le is rövidítettük kicsit az utat. Elfáradtunk a túrában, de azért én bírtam volna többet. Főleg hogy miután megérkeztünk, 4-től már csak kaja-pia-sziesztázás volt. Sütögettünk, sörözgettünk a parton, este pedig sátorban aludtunk. Vasárnap már nem tudtunk nagyon túrázni, mert elért minket az eső, így aznap is csak kaja-pia-sziesztázás volt a program, meg egy kvíz Bretagne-ról és az EU-ról, amiből csak keveset értettem, mert franciául volt. A francia fiúkkal néha meggyűlt a bajom, amikor 2 órán keresztül zuhanyoztak, miközben mindenki rájuk várt, vagy amikor elkezdtek teát főzni, amikor már össze voltunk pakolva és indultunk volna haza. De összességében jó hétvége volt, megismertem új embereket és gyakorolhattam a franciát.

Furcsa francia szokások

Másfél hónapja vagyok itt, és még mindig szembesülök új meglepő dolgokkal a franciákkal kapcsolatban. Persze megvannak a sztereotípiák, amikről anélkül is hallunk, ha nem gyakran járunk a franciáknál, de ennél még sokkal több furcsaságra képesek. A következő cikk inspirált, hogy erről a témáról is írjak, az itt felsoroltak közül néhányat megemlítek a saját szemszögemből is: http://matadornetwork.com/life/7-things-cant-understand-youre-not-french/

1.) Kávé müzlis tálkából

Ez már elsőre is fura volt, de csak a fenti cikk elolvasása után döbbentem rá, hogy ez nem csak nekem fura. Valóban a reggeli kávét/teát müzlis tálkából isszák, a mellé fogyasztott többnyire édes lekváros/nutellás kalácshoz pedig nem használnak tányért. Ha mégis van tányér az asztalon, akkor arra rakják rá a müzlis tálkát, a kalácsot továbbra is az asztalra teszik és oda morzsáznak. A reggeli mindig édes, a kávé pedig hosszú "amerikai", vagy fel van öntve tejjel. A kalácshoz elengedhetetlen a vaj, amit irdatlan mennyiségben fogyasztanak, Bretagne-ban pedig a sós vaj, ami nélkül egyetlen ételt sem tudnak elképzelni, se édeset, se sósat.

Miközben erről a témáról beszélgettem egy francia ismerősömmel, kiderült az ő apukája (magyar származású) ráadásul a müzlit eszi kávés bögréből és a kávét müzlis tálkából. Csak hogy jól megkeverjük a dolgokat.

2.) Órákig tartó étkezések

Az étkezéseknek nagyon nagy szerepe van, a franciák nagy gondot fordítanak arra, hogy hol vásárolják meg a sajtokat/borokat, valamint ezt étkezés közben is fontosnak tartják megvitatni. Egy vendégeskedés során elmaradhatatlan az aperitiv, ahol valamilyen alkoholt isznak rágcsálnivalók, falatkák kíséretében. Az előétel, ami általában valami könnyű étel, a főétkezés, többnyire, hús, hal vagy tenger gyümölcsei körettel, a főétel után saláta, majd sajt bagettel, és a desszert. Minden ételhez megvan a megfelelő bor is amivel fogyasztani kell. Az már családtól függ, hogy a salátát, sajtot ki milyen sorrendben szolgálja fel, van aki egyszerre szereti a salátát a sajttal és a bagettel, van aki külön, és van aki a salátát eszi előételként. Itt el lehet felejteni a zsíros, fűszeres ételeket, amire a magyarok oly büszkék, még a húsos ételek is könnyűek és nem megterhelőek a gyomornak. Illetve itt már eljutottak az emberek odáig, hogy ne napi háromszor akarjanak húst enni, hanem heti egyszer kétszer. De ezt már leírtam.

Az étkezéshez még hozzátenném, hogy egy egyszerű ebédszünet is jó hosszúra tud nyúlni. Az egy órás ebédszünetemet előre belekalkulálták a munkaidőmbe, először lázadoztam, hogy nekem fél óra is elég, inkább dolgozom. De aztán rájöttem, lehetetlen a franciákkal egy óra alatt megebédelni, mindenki elnyammog a salátáján, sajtocskáján, desszertjén, és a kávéval még ki is csúszunk az ebédidőből. Így kénytelen voltam beletörődni, hogy kevesebbet dolgozom és később megyek haza, mert nem tudok lefaragni az ebédidőből.

3.) Folytonos köszöngetés és udvariaskodás

Egymás köszöntése minden találkozás alkalmával majdnem ugyanolyan fontos, mint az étkezések. Itt az emberek mindennap puszit adnak egymásnak, találkozáskor és elköszönéskor is, akkor is ha mindennap találkoznak, vagy aznap már találkoztak egyszer. Persze azt is muszáj megkérdezni, hogy "Ça va?", ami a hogy vagy megfelelője. Erre a megfelelő válasz a "Ça va". Ha két nagyobb társaság találkozik, mindenki kivárja amíg mindenki végigpuszil mindenkit, és százszor egymás után elhangzik mindenki szájából a "Ça va?" majd rá a válasz "Ça va". Ezt a végtelenségig ismételgetik minden nap. Egy ismerősöm beszámolója szerint, aki itt tanult, a tanórák elején a tanár türelmesen kivárja, amíg mindenki végigpuszilja és végig ça vázza egymást.

Nem csak az ismerősöket köszöntgetik mániákusan, hanem az idegeneket is. Idegeneket az utcán, a buszon, a vonaton, vásárlók a vásárlókat a boltba belépve és a boltban össze találkozva, bármilyen helyiségbe belépve mérettől függetlenül, ahol emberek vannak, biciklisek egymást, futók egymást,  kirándulók egymást, stb... A mindenkinek köszönéshez a koliban nagyjából hozzászoktam, de a teljesen idegenek köszöntését még idegen városokban is már feleslegesnek tartom.
Kiegészítés: Reggelente munkába jövet, ahogy végigsétálok a sétálóutcán, mindig csodálkozom, hogy mindenki köszön a hajléktalanoknak/kéregetőknek is. Nem néznek át rajtuk mint otthon, hogy csak előre nézünk, nehogy odajöjjön hozzánk, hanem mindenki rájuk köszön.

A másik pedig a folytonos "merci" és "pardon", minden apróságot meg kell köszönni és mindenért bocsánatot kell kérni.

4.) Május öt hétvégéjéből négy hosszú hétvége

Kicsit úgy tűnik, a májusi ünnepeket azért rakták bele a naptárba, hogy már most rákészüljenek a nyári szabadságokra kicsit. Azt hozzá se merem tenni, hogy az iskolák két hetes tavaszi szünetei áprilisban voltak (elosztva az országban, hogy ne mindenki egyszerre rohamozza meg a turista paradicsomokat).

Május első hétvégéjén az elsejei munka ünnepe miatt pihentünk, a második hétvégén, a győzelem napja miatt a második világháború emlékére, harmadik hétvégén áldozócsütörtök, Jézus mennybemenetelének ünnepe plusz a hozzá tartozó péntek miatt nem dolgozunk, mondjuk ezt nem értem minek állami ünnep de mindegy. Hozzátenném még, hogy a pénteket a gyerekek itt szerda délután dolgozták le, mert az általános iskolások alapból csak délelőtt járnak iskolában, délután szabadok. Ennek ellenére okosak, intelligensek, szófogadóak. Ajánlanám a gyakorlatot a magyar állam figyelmébe. A negyedik hétvége pedig Pünkösd miatt hosszú.

Lehetetlen ilyenkor bármit elintézni, rendesen bevásárolni, vagy a buszokkal a rendes menetrend szerint közlekedni.

Most hirtelen ennyi jut eszembe, amivel minden nap találkozom, de a lista idővel biztosan ki fog egészülni.

Kiegészítés: utólag eszembe jutott két elég idegesítő dolog, ami valószínűleg otthon is hasonló volt, mielőtt beszabályozták:

5.) Dohányzás közterületeken

Vendéglátó helyeken itt se lehet már dohányozni, viszont szabad téren a dohányzás még nincs korlátozva. Dohányoznak a buszmegállókban, vasútállomáson, de ami zavaróbb volt, a hajó nyitott területén, ahol minden közelben lévőre rászáll a füst, és kisgyerekeknek kialakított szabadidő parkokban. Utóbbi a Gall Faluban lepett meg, amiről itt írtam. Valaki rágyújtott a faluban lévő szabadtéri étteremben az asztalnál. Nem értettem, miért nincs kijelölve dohányzó hely, amikor az egész területeken gyerekek szaladgálnak, akik belélegzik a dohányzó szülők füstjét. Amikor felvetettem a franciáknak, hogy el lehetne különíteni, nem értették, miért ne lehetne szabad téren bárhol dohányozni.

6.) Kutyaszar MINDENHOL

Ezt talán nem kell részletezni, itt nem kötelező felszedni a kutyaszart. Ennek következtében kénytelenek vagyunk az utcán a lábunk elé nézni, ha rövid időre elbambulunk, otthon cipőtakarítás lesz a vége. Ha valaki mégis felszedné, arra rácsodálkoznak, hogy jé milyen udvarias. Furcsa, hogy a kutyatartóknak maguktól nem jut eszükbe kidobni, remélem ők is rendszeresen belelépnek.

Saint-Malo, Dinard

Ezen a héten egymás utána  harmadik hosszú hétvége jött, ami helyett már inkább dolgoznék. Kedden Dinanban aludtam volna az előadás után, de mivel hazahoztak, szerdán el tudtam menni a francia órára és még dolgozni is tudtam. Délután a lakótársammal és a szíriai családdal elindultunk Saint-Maloba a lakótársam testvéréhez látogatóba. A vendéglátóink vacsorával vártak minket, ami 4 órásra húzódott, mint általában a francia közös étkezések. Talán most beszéltem eddig legtöbbet franciául egy nap alatt, eddig ha értettem is, többnyire angolul válaszoltam, de mivel itt nem tudtam, beszélnek-e angolul, megpróbáltam mindent franciául mondani és sikerült. A hétvégére az útitervünk Saint-Malo, Dinard, Mont-Saint-Michel volt, ennek a két harmada sikerült csak. Csütörtök délelőtt Saint-Maloba mentünk városnézésre. Már most elég sok turista volt, de szerencsénk volt, nyáron állítólag mozdulni sem lehet. Csak a történelmi belvárost néztük meg és körbe sétáltuk a belvárost körülvevő falat. A legfigyelemfelkeltőbb dolog a tengeren és a régi épületeken kívül egy gumicukor bolt volt, ahol hordókból kimérve lehetett mindenféle kimért gumicukrot venni és az illata mindenkit becsalogatott a boltba. Én nem is akartam venni, de végül nem úsztam meg. A képek magukért beszélnek.

Otthon ebédeltünk, majd délután Dinardba mentünk sétálni. A partjáról Saint-Malora lehet rálátni, ami a legutolsó képen látszik. Szerencsénk volt hogy láttunk valamit, esőben értünk oda, de pár perc múlva kitisztult egy kicsit az időnk. A séta felénél ért véget a hétvégi kaland, mert a lakótársam, aki a sofőrünk és a vezetőnk is volt, mint helybéli, elesett egy kifeszített láncban és meg kellett röntgenezni a lábát. Így a pénteki Mont-Saint-Michel látogatás elmaradt, majd máskor sort kerítünk rá. Így a pénteki nap csak pihenéssel telik, és várjuk, hogy valaki visszavigyen minket Saint-Brieucba, ahol este még lesz egy találkozóm. Nem is baj, hogy a mai napot nem töltjük kirándulással, a 3 napos folyamatos francia hallgatás és használat teljesen kimerített és már inkább pihenni szeretnék.

Esküvő, kirándulás, ebédmeghívás

A második hosszú hétvége is tartalmasra sikeredett, ahol a 2. világháborús győzelem miatt nem dolgoznak pénteken. Aznap Bretagne északi részére mentem egy egész napos kirándulásra, reggel 9-kor indultunk, este 7-re értünk haza és összesen 17 kilométert mentünk. Itt szerencsére nem kellett sokat felefelé mennünk, de csak a túra vége volt a tengerparton, egy szép sziklás részen. Tréguierből indultunk a folyó mentén és a tengernél kötöttünk ki, néha átvágva a szántóföldeken, amikor nem volt út. 

Szombaton a Lengyelországból ismert Francia lakótársam esküvőjére mentem és nagy örömömre mentes volt a felesleges magyar hagyományoktól és a templomi szertartástól. A városházán tartott ceremónia után a tengerparton csináltunk közös fényképeket, majd rögtön a lagzi helyszínére mentünk a szomszédos faluba. Koccintás, svédasztalos előétel, majd sokáig semmi a vacsoráig. Mindenki beszélgetett, pár ember hajlandó volt angolul is beszélni. A vacsora elég lassan zajlott minden fogás közben voltak játékok és a násznép fele kivonult dohányozni. Éjfél fele fejeztük be a vacsorát, és utána hajnalig táncoltunk, szerencsére táncolható zenékre. A felesleges hagyományok hiányán kívül másban nem különbözött egy magyar esküvőtől.

Bár reggel fél 4-re értem haza, vasárnap délelőtt kénytelen voltam összekaparni magam, mert a francia óráról ismert csoporttársaimhoz voltam hivatalos ebédre, tipikus szíriai fogásokat ettünk, és a gyerekek az épp aktuális trendi iskolai játékokat tanítgatták. A többiek ebéd után még lementek a tengerhez, mi mivel ugyanott voltam én is a tegnapi esküvőn, inkább kértem, hogy rakjanak ki otthon és aludtam kicsit délután. Ki kellett magam pihennem a következő hétre, kedden Dinanban tartottam előadást az eszperantóról egy nemzetközi csoportnak, spanyoloknak, olaszoknak, románoknak és franciáknak. Szerencsére itt lehetett rendesen angolul beszélgetni, mert közös nyelvük az angol volt. Úgy volt hogy ott alszom egy éjszakát, de véletlenül a Saint-Brieucből ismert önkéntesek is pont ott voltak az esti programon, és haza tudtak hozni.

Pár kép a pénteki kirándulásról:

És egy Dinanból:

Lannion + hosszú hétvége('k)

Lannion

A szigeten töltött hétvége után Lannion melletti faluban töltöttem egy hétvégét, ahol az ottani eszperantisták láttak vendégül. A házuk a tengerre nézett, és csodaszép kilátás tárult elénk minden szobából a hatalmas ablakoknak köszönhetően. Szombaton összehívták a kedvemért az eszperantóul tanulókat és a helyi kocsmában tartottam nekik beszélgetős órát breton sörök kíséretében. Meglepődtem, hogy viszonylag sok volt köztük a fiatal és a gyerek is, aki tanulja a nyelvet. Még egy lány is jött, aki aznap reggel kezdett el tanulni, de azért ő is megpróbált megszólalni a haladó órán és meglepően jól ment neki.

Vasárnap egy gall faluban töltöttük a napot, ahol a vendéglátóim önkénteskednek. A falut azért építették, hogy a bevételt egy afrikai falu megsegítésére fordítsák. A gyerekek és a felnőttek hagyományos fa játékokat próbálhattak ki, csónakázhattak, körhintázhattak (amit az egyik szülőnek kell hajtania) és sok érdekes dolgot megtudhattak a gallok életéről. A falu közepén egy szabadtéri, de fedett palacsintázó van, ahol koncerteket is szoktak tartani. Amikor volt egy kis szabadidőnk, ellátogattunk Île Grande-re, ahol egy madárrezervátum és múzeum van.

Hétfőn az egyetemen vendégelőadóként órát tartottam, a cél itt is a tanulók beszéltetése volt, ez a kedvenc óra típusom, mert itt ők beszélnek, nem én. Május végén a terv szerint leteszik a B1 szintű írásbeli nyelvvizsgát.

Hosszú hétvége 

Idén itt májusban minden héten van egy munkaszüneti nap, ami miatt kb egész hónapban alig dolgoznak az emberek. A május elsejei hétvégével kezdődött. Nagyon hideg, esős szeles idő volt, és bár szerettünk volna a lengyel lánnyal kirándulni, inkább nem merészkedtünk ki a rossz időbe. Így egész nap otthon voltam, pedig három különböző társaság is hívott a Marionett fesztiválra a szomszédos városba. Szombaton végül nem bírtuk tovább az otthon ülést és mégis nekivágtunk az esőnek a lengyel lánnyal. Busszal elmentünk Lanloup-ig, ahonnan a cél Saint-Quay-Portrieux lett volna, de kicsit túlbecsültük magunkat, mert csak egy falunyit tudtunk haladni, ez is 12 kilométer volt, amit gyakran felfelé kellett megtennünk. Többnyire esőben mentünk a partszakaszt körülvevő ösvényen, amin egész Bretagne-t körül lehet járni. Két óránk volt körülbelül eső nélkül. Nem is az esőtől ázott be a cipőnk, hanem a nedves fűtől és sáros utaktól. Végül ahogy megláttuk, hogy nagy vihar közeledik, már a tengert is alig láttuk, pedig mellette voltunk, visszaindultunk a faluba, ahol a visszafele tartó buszunk felvett volna minket, de a falu központja messzebb volt a parttól, mint gondoltuk. 30-45 perc bolyongás után leintettük az első arra járó autót (mert előtte egy lélekkel se találkoztunk), aki elvitt minket a buszmegállóig. Szerencsénk volt, mert rossz irányba mentünk és le is késtük volna a buszt. A busz előtt még megittunk gyorsan egy kávét hogy felmelegedjünk. Ahogy meghallották hogy külföldiek vagyunk rögtön az egész kocsma barátkozni akart velünk, és ahogy itt szokás, mindenki rögtön felajánlotta, hogy elvisz a hajóján a tengerre, ha legközelebb jövünk.

A vasárnapi programot majdnem lehagytam, annyi minden történik minden nap, hogy már én se tudom követni. Az esős szombat után szép napsütéses nap volt, az egyik eszperantista megcsinálta a defektes bicikli kerekem, így végre újra biciklizhettem. Egyedül akartam menni, de ahogy elkészültem jött az SMS a lengyel barátnőmtől, hogy a kikötőben van. A Plage Saint-Laurent-en találkoztunk, sétálgattunk kicsit a parton, míg majdnem foglyul ejtett minket a dagály, majd elbicikliztünk a kikötőbe meginni egy sört. A sör után nem volt jó érzés felbiciklizni Plérin központjába, ahol lakom, de végre megismertem, hogy jutok Saint-Brieucbe biciklivel.