Ma van a szülinapom-pom-pom

Múlt héten egy véletlen találkozásnak köszönhetően találtam két új érdeklődőt az eszperantó nyelv iránt. Meg is egyeztem velük, hogy néhány intenzív órával felzárkóztatom őket a hétfői kezdő csoporthoz és akkor be tudnak hozzájuk kapcsolódni. Még nem vettek olyan sok anyagot, hogy ne lehessen behozni a lemaradást. Az első óránkon kiderült, hogy az egyikük irántam jobban érdeklődik, mint a nyelv iránt, de a másik tényleg komolyan gondolja és vele meg is egyeztünk a további órákban. Jó nyelvérzéke van és gyorsan tanul. Remélem a holnapi órába valóban be fog majd tudni kapcsolódni.

Pénteken ünnepeltük a szülinapom az itteni barátaimmal. Valójában hármas szülinap volt, Marcelloé, Laurisé és az enyém. A koli nagytermét foglaltuk le a jeles eseményre. Eredetileg Karaoket terveztünk, de egy félreértés miatt mindenki a másikra várt, hogy letöltse a dalokat, így végül mégse valósult meg az éneklést. Pedig a projektort is kölcsönkaptuk az eszperantó klubból. Nagyon örültem, hogy ennyien eljöttek és hogy ennyi mindent kaptam. Természetesen hajnalig tartott a mulatozás, majd a koliban aludtam Tanyánál. Reggel karácsonyi dalokat énekeltünk (Olaf biztos örült, aki a mellettünk lévő szobában aludt) és a sok ajándékkal hazafelé tartva úgy éreztem mintha már karácsony lenne. Bár a tavalyi "Évezred legjobb házibulijá"-nak titulált szülinapomat nem múlta felül, de ez is nagyon emlékezetes szülinap marad. Ma csendesebben ünnepeltem, délután Monikával cukrászdába mentünk, este pedig néhányan átjöttek filmet nézni meg sütizni. Egyértelművé vált, hogy a sütőnket nem emberi használatra tervezték, mert a süti széle és alja megégett, a közepe meg nyers maradt. Pedig a legkisebb lángon sült.

A héten megvettem a Magyarországra szóló jegyem a "téli szünetre". Furcsa belegondolni hogy egy hónap múlva már úton leszek visszafelé Lengyelországba. Vagy lehet hogy ilyenkor már a JES-en leszek. 168 jelentkezőnél tartunk!

rossz idő=rossz kedv

Napok óta olyan köd van, hogy a szemben lévő házakat is alig lehet látni. És most ráadásul esik is. Mindenkinek olyan kedve van, mint az időjárás. Az elhatározásom ellenére egy estét sem tudtam otthon tölteni.

A csütörtök szokás szerint a pénteki reggeli órákra készüléssel telt. Korán haza akartam menni, de jöttek páran az eszperantó klubba társasjátékozni, és lekéstem az utolsó buszt. Nem akartam megint taxizni (pedig találtam egy olcsó taxit ami fele annyi mint a többi!) És elhatároztam, ittlétem óta először, hogy hazagyaloglok. A ködtől nem találtam meg rögtön az utat, de még így is egy óra alatt hazaértem és tök jó volt éjszaka az üres városban sétálni. Majd ha jobb idő lesz lecserélem a taxizást gyaloglásra.

A pénteki óra jól sikerült, nem is olyan nehéz tanárnak lenni, viszont az  már nehezebb, hogy fenntartsam a tanulók érdeklődését. Múlt héten nagyon unták a feladatokat a könyvben, ezért most plusz feladatokkal készültem és sokkal jobb órát tartottam a 2 héttel ezelőttinél. Sajnos jövő héten megint elmarad az óra az érettségi miatt. Nem tudom mért ilyenkor írják... Este sor került a Sander által szervezett filmvetítésre. Most a Vicky Cristina Barcelonát néztük Woody Allen rendezésében. Tanya úgy harangozta be a filmet, hogy valami nagy durranásra számítottam, de nem tetszett annyira, mint számítottam rá. A történet tetszett, de idegesítettek a 2 lány felszínes beszélgetései és én másra osztottam volna Vicky és Cristina szerepét. Se a péntek esti, se a szombat esti buli nem sikerült úgy, ahogy Tanyával elterveztük. Biztos ennek is az idő az oka. Egy időre jó lenne szüneteltetni.

második házi buli + couchsurfing meeting

Múlt héten elhatároztam, hogy ezen a héten nem megyek sehova és többet koncentrálok a munkára, de ehelyett Gdasnkban Tanyával már elterveztük minden esténket a héten.

Kedden sor került a második házi bulinkra a lakásunkban. Eredetileg csak ketten jöttek volna, de szokás szerint hozzánk csapódtak többen is. Megfőztem az otthonról érkezett sütőtökből a Renitől tanult töklevest és nagy sikere volt!  Köszi Reni :) Maga a tök hosszú utat járt be, a nagyapját Reni Ausztriában vette 2008-ban, a magjait elültette otthon, ami abból kikelt azt 2010-ben a névnapomra nekem ajándékozta, én elültettem a magjait a nagymamám kertjében, és amikor kikelt anyuék kiküldték utánam. A tökleves után Michi főzött nekünk szilvás gombócot, Knödelt, ahogy ők hívják. Én teljesen másmilyenre gondoltam, amikor Ausztriában voltam, a Knödel gyerekfej nagyságú volt és nem egész szilva volt benne, csak szilvalekvár és vaníliaszósszal tálalták. Michi Knödelje teljesen olyan volt mint a miénk, de az én javaslatomra vanília öntettel ettük. Ezentúl otthon is fogom :) Elhatároztuk, hogy ezentúl minden héten más valaki fog főzni valamit. A mi konyhánkban, mert a koli konyháját nem lehet konyhának hívni. Öröm lesz minden héten egy hadsereg után mosogatni...

Szerdán munka és a zumba után elmentem arra a couchsurfing meetingre, amire már múlt héten is akartam. Paweł tartott előadást a Sri Lankai utazásairól. Egészen megjött a kedvem Ázsiához. Az előadás után sok érdekes embert megismertem és sok új érdeklődőt gyűjtöttem a Language Cafe iránt. Természetesen akkor kellett eljönnöm az utolsó busszal amikor a legérdekesebb beszélgetések folytak. Bevezethetnék, hogy ne csak pénteken és szombaton legyen éjszakai busz.

Gdańsk

Ez az első bejegyzés, amit már rögtön az új blogba írok és nem a régiből másoltam át.

A múlt péntek munkaszüneti nap volt Lengyelországban a november 11-i Függetlenség Napja miatt. Kihasználtuk a plusz egy szabadnapot és elutaztunk Gdańskba a hosszúhétvégére. A vonatunk reggel 6-kor indult és a busz természetesen az ünnepnap miatt ritkábban járt, ezért kénytelen voltam taxit fogni, hogy elérjem a vonatot. 70 zlotyis jegyet vettünk, ami a hétvégén korlátlanul használható a TLK típusú vonatokon. Mi csak egy oda-vissza útra használtuk, de még így is ez érte meg a legjobban a 400 km-es útra. A csapatunk egyik fele Ben szülinapi bulijából érkezett még igen jókedvűen, majd végigaludták a 7 órás vonatutat. Én a sok szabadidőt lengyel tanulással és (végre!) olvasással töltöttem. Fél egyre értünk be Gdańskba, ahol Tanya barátnője, akit a Mid-term tréningen ismert meg, már várt minket. Kis csapatunk két részre oszlott. Ben. Rachel és Nelly hostelbe mentek, Tanya, Michi, Álmos és én pedig Tanya barátnőjével tartottunk és nála laktunk a hétvége folyamán. A Varsói tréning alatt arra vágytam, hogy ott töltsem a projektem, de most hogy megismertem Gdańskot, most azokra irigykedem akik ott EVS-eznek! Tanya barátnőjének a lakása 50 méterre található a tengertől, ami ősszel is gyönyörű! Egy hatalmas házban laknak, ami a sérültekkel foglalkozó alapítványok tulajdona. Itt workshopokat  és kurzusokat tartanak, itt laknak együtt az önkéntesek és az udvaron sportpálya üzemel, aminek köszönhetően nyáron egy kis bevételhet jutha az alapítvány. A ház egyes részei még felújítás alatt állnak, és máris elképzeltem mi mindenre tudnánk ezt a házat itt is használni Białystokban. Anna-Sophia a koordinátorunk és az Eszperantó Egyesület is nagyon boldog lenne vele :) Egy nagy nappallit kaptunk kanapékkal és fűtéssel, azaz mindenkinek saját ágya volt, nem fáztunk és kutyákkal sem kellett osztozni a szobán, mint Vilniusban. Első utunk rögtön a tengerhez vezetett és legszívesebben beleugrottam volna, de a hőmérséklet visszatartott. Elhatároztam, hogy nyáron mindenképp visszajövök jó időben is. Este várost néztünk és találkoztunk a csapat másik felével. Ők este bulizni mentek, de mi korán visszamentünk a szállásunkra, mert másnapra koránkelést terveztünk és még be volt tervezve egy kis sörözgetés az egyik házigazdánkkal, egy magyar önkéntessel.

Másnap reggel Álmos és Michi felkeltek megnézni a napfelkeltét, de mi nem tudtuk rávenni magunkat Tanyával. Ahogy összeszedtünk magunkat, elindultunk gyalog a tengerparton az egy órára lévő kisvárosba, Sopotba, ahol Lengyelország legnagyobb és legrégibb fából készült mólója található. Nagy szerencsénk volt az idővel, mert egész hétvégén sütött a nap és így lassabban fagytunk szét. Az itteni városnézés után "HÉV"-vel visszamentünk Gdańskba, ebédeltünk és fel akartunk menni a templom tornyába, ahonnan az egész városra rá lehet látni, de kiderült hogy nincs szezon és nem lehetett felmenni. Az utazáshoz egyébként 5,50 zł-ért vettünk kedvezményes napijegyet, ami a HÉV-re és  Wsterplatte-i buszra is érvényes volt. Álmosnak köszönhetően a következő állomásunk Westerplatte volt, ahol a második világháború első lövései eldördültek. Mindannyiunkra mély benyomást tett, hogy ott állunk, ahol annak idején ekkora jelentőségű események történtek. Miután kinézelődtük magunkat, visszamentünk a városba, vacsoráztunk és mentünk is vissza a szállásra, mert a fáradtságtól már mind meg voltunk őrülve. Reggel 9 előtt pár perccel indult a vonatunk vissza, de előtte még oda kellett adnom egy csomagot egy gdański eszperantistának, amit Ela küldött neki. A szívességet egy nagy csomag süteménnyel köszönte meg, amiért nagyon hálás voltam, megmentette az életünk a vonaton a hazaúton.

Ez volt a legjobb hétvégém, amit Lengyelországban töltöttem, persze csak a poznani Arkones után. Eddig Gdańsk a legszebb Lengyel város amit láttam, és örülök hogy itt fogom tölteni a szilvesztert a JES-en, amire már 150 eszperantista jelentkezett!

És befejezésül egy kép a tengerpartról:

November 10.

A keddi Language Cafeban még a múltkorinál is többen voltak és új nyelveknek is jutott hely. Most voltak érdeklődők a svéd, norvég, orosz, belorusz és portugál nyelvek iránt is. Én többnyire az eszperantó asztalnál játszottam nyelvi játékokat, és néha átmentem a magyar asztalhoz, amit Álmossal ketten alkottunk. A portugál asztalhoz is leültem kicsit hallgatni, de az európai portugál teljesen más mint a brazil, nem is esett olyan jól a fülemnek. Megtudtam egy érdekes infót a portugál lánytól: nem rég vezettek be egy nyelvrendeletet, aminek értelmében a portugál helyesírást a brazilhoz igazítják, hogy könnyebb legyen megtanulni azoknak a gyerekeknek, akik most tanulnak írni. Azért lesz így könnyebb, mert a portugál szavakban sok olyan betű van, amit nem ejtenek, és ezt a brazilok egyszerűen csak kihagyják a szóból. Én ennek azért nem látom értelmét, mert aki még a régi verziót tanulta az amúgy is azt fogja használni. Két külön országról beszélünk, ne értem mért nem maradhatna mindenki a saját nyelvénél. Számomra ez olyan, mintha az összes spanyolul beszélő ország nyelvváltozatát mondjuk az argentin spanyolhoz igazítanánk. Próbáltam utána olvasni ennek a kérdésnek, hogy pontosabb infóval szolgáljak, de nem találtam erre vonatkozó cikket a neten. A portugál asztalnál találkoztam egy lánnyal, aki zumba edzésre jár (latin elemekkel vegyített aerobic), ezt a karkötőjéről vettem észre, és rögtön el is kértem tőle az edzések helyszínét, időpontját. Amióta itt vagyok szeretnék találni magamnak valamilyen sportot, de valahogy nem jutott rá időm. Most kihasználtam az alkalmat és el is mentem a szerdai edzésre. A Language Cafe után néhányan eljöttünk az eszperantó klubba, általában itt töltjük az időt, ha nincs máshova menni. (10-kor minden bezárt) Hajnali 5-ig kartonból tűztornyot építettünk az óvodának, ahol Ela eszperantót tanít, mert az előadásukhoz szükségük volt rá. Először bent akartam maradni az E-klubban, de végül a reggeli első busszal mentem haza.

Kivételesen most szerdán is bementem a könyvtárba segíteni és elég érdekes dolgokra bukkantam. Az egyik egy Braille írással készült eszperantó tankönyv vakoknak az ötvenes évekből, a másik pedig egy eszperantó képregény a Kőszívű ember fiaiból és az Egri csillagokból! Beleolvasgattam, és elég jól összefoglalták a regények tartalmát. Nem gondoltam hogy ilyen is van! A könyvtár után rohantam zumba edzésre, ami sokkal jobb volt, mint az edzések, amiken Szegeden vettem részt, nem ugyanazt a monoton koreográfiát táncoltuk végig, hanem minden zenére mást tanított a csaj. Épp ideje volt, hogy elkezdjek újra mozogni valamit, nagyon ellustultam az utóbbi időben. Edzés után még el akartam menni egy couchsurfers meetingre, amire a białystoki couchsurferek hívtak (couchsurfing: egy weboldal ami ingyenes szállást biztosít más felhasználók által az egész világon), de már nem jutott rá időm, mert Tanya áthívott a koliba és így is haragudott hogy majdnem kihagytam a couchsurfer meeting miatt. Majd jövő héten elmegyek, minden héten összeülnek egy kávézóban. A koliban Ben szülinapját ünnepeltük (annyian vagyunk, hogy minden héten valakinek szülinapja van) és megint az első busszal jöttem haza. Elhatároztam, hogy jövő héten a munkán kívül nem megyek sehova, mert ez a két este teljesen lefárasztott és alig tudtam koncentrálni a mai lengyel órán. Holnap lengyel nemzeti ünnep van, azaz hosszúhétvége, néhány önkéntessel Gdanskba megyünk a hétvégére. A vonatunk reggel 6-kor indul, öröm lesz felkelni.

November 7.

Auroret végül négy nap után kiengedték a kórházból és már otthon lábadozik. Ma már az eszperantó órára is eljött. Aggódtam hogy a kórházban halálra fogja unni magát, mert a szobatársai nem az ő korosztálya volt és angolul sem beszéltek. Feleslegesen aggódtam, mert az önkéntesek összefogtak és felváltva látogatták/látogattuk. Még reklamáltak is a szobában hogy túl élénk ott az élet.

Az utazásom Varsóba a Polski busszal nagyon jó volt, tiszta modern kényelmes, busz, csak aludni nem tudtam rajta. Vagyis mire elaludtam megérkeztünk. Mint mindig amikor éjszaka busszal utazom. Elhatároztam, hogy a buszállomástól besétálok a városközpontba, hisz rengeteg időm volt, de fél óra sétálás után észrevettem, hogy a térképen csak pár centit haladtam és inkább villamosra szálltam. Ádámmal örültünk a viszontlátásnak és miután energiát gyűjtöttünk a McDonaldsos kávéból mert csak az volt nyitva, nekivágtunk Varsónak. Megmutattam neki a belváros szívében található főbb nevezetességeket, amiket ismertem, pierogit ettünk és sétálgattunk a folyóparton. Nagyon büszke voltam magamra, hogy az étteremben tudtam lengyelül kérni, de amikor visszakérdeztek azt már nem értettem. Az eredeti tervet, miszerint az éjszakai busszal mentünk vissza nem tudtuk teljesíteni, mert az egész napos városnézéstől és az alváshiánytól és a nem alvástól nagyon fáradtak voltunk. A délutánt megkoronázta, hogy felmentünk a Kultúra és Tudomány Palotájának tornyába, ahonnan az egész várost be lehetett volna látni, ha nem olyan ködös az idő. legközelebb újra felmegyek, ha tiszta időben leszek Varsóban.

A héten keveset dolgoztam Ádám látogatása miatt, így volt időm neki megmutatni a várost és bemutatni az önkénteseket akikkel a napjaimat töltöm. Egyik este Przemekékkel söröztünk, máskor gulyást főztünk a koliban Álmossal és a magyar barátjával aki itt volt látogatóban, vagy a Sander által szervezett film esten vettünk részt. Az interneten találtunk egy barátságos és olcsó pierogizót, amiről előtte még sose hallottam. Nehezen találtuk meg, mert egy eldugott kis utcában volt, de megérte. Majd az önkénteseket is elviszem oda. Szerdán kiplakátoltuk a Language Cafét, ami holnap esedékes, és pénteken megtartottam az óráimat. Most nem voltam elégedett, mert nem vettem észre néhány hibát a diákban amiket használok, és egy N betűt is bennehagytam a házi feladatban (N= tárgyeset az eszperantóban). Úgy éreztem, hogy most unták a gyerekek az órát, legközelebbre kitalálok valamit, amivel aktivizálni tudom őket. Vasárnap Ádám hazament és minden visszatért a régi kerékvágásba.

Október 28.

Tegnap délután Aurore kórházba került vakbélgyulladással. Ennek következtében a mai napom teljesen megbonyolódott. Nagyon megijedtem amikor Anna a koordinátorunk írt, hogy benn tartották a kórházban. Elájult a munkahelyén, aztán hazajött pihenni, és csütörtök reggel ment orvoshoz a mentorával. Nem tudtam elképzelni, hogy mi baja lehet, de szerencsére nem komolyabb, mint egy vakbélgyulladás. Aznap délután elmaradt a lengyelem, mert haza kellett jönnöm, hogy Anna be tudjon jönni a lakásba és csomagolni tudjon neki pár dolgot. Még aznap meg is operálták.

Aurore még a betegsége előtt vendégeket hívott. Az On-arrival tréningen megismert két önkéntes jött hozzánk, Marie Belgiumból és Alberto Spanyolországból. Nem volt ma sok szabadidőm, de nem hagyhattam őket cserben. A reggeli eszperantó órák, a Nellyvel való első tandemem (eszperantó-spanyol) és Aurore meglátogatása után kimentem eléjük a buszállomásra. A Polskibus járata nem oda érkezett, ahova vártam, ami elég nagy baj, mert ma éjjel én is azzal utazom, és nem tudom honnan indul. Nagy nehezen megtaláltuk egymást, és hazahoztam őket megmutatni a lakást, elmagyarázni hogy juthatnak el a belvárosba, hogy jöhetnek vissza nappal, éjszaka stb... Ők elmentek várost nézni meg a kórházba, én meg itthon maradtam takarítani. Kénytelen voltam, hisz ez az én hetem, és később nem lesz rá időm. Ma éjjel 1:50-kor indul a buszom (jegy oda-vissza 10 zł=701 ft!) Varsóba, hogy kimenjek Ádám elé a vonatállomásra. A pesti vonat beérkezéséig pont két órám lesz. Egy napunk lesz megnézni Varsót, és az éjszakai vonattal jövünk is vissza Białystokba. Ebben az egy hétben amíg itt lesz, korlátozottan fogok dolgozni.

Marie-ék vissza is értek, este a buszom indulása előtt Rachel szülinapjára megyünk, hogy megismertessem őket a többi itteni önkéntessel.

Október 26.

Az elmúlt pár napban többször is nekiálltam írni, de egyszer sem sikerült befejeznem. Most megpróbálom.

A hétvége produktívan telt. ANAWOJ a koordinátor szervezetünk tréninget szervezett az önkénteseinek "Self-presentation; Self-expression" témában. Heten vagyunk jelenleg az ANAWOJ-nál: Tanya, Ina, Aurore, Olaf, Marcello, Álmos és én. Álmos nem tudott jönni, mert 20 liter gulyást kellett főznie a munkahelyének, akinek születésnapja volt és ennek keretében nyílt napot tartott a főtéren. Olaf és Marcello pedig csak egymást felváltva vettek részt a tréningen, mert a vendégeikkel kellett foglalkozniuk, de így foghíjasan is jól szórakoztunk. A tréninget Monika vezette és mint az ANAWOJ-os tréningeken, volt enni-innivaló bőven. A tréning célja az volt, hogy megismerjük saját jó és rossz tulajdonságainkat, illetve a külvilág által kialakított képet rólunk. Le kellett rajzolni magunkat, felírni a tulajdonságainkat, majd a többiek is felírták a plakátunkra hogy mit gondolnak rólunk, és ezeket megbeszéltük. Az utolsó feladatban egy fiktív állásinterjút játszottunk el, ahol mindenkinek be kellett mutatnia magát, és elmondani mért alkalmas az adott állásra. Hasznosnak éreztem a tréninget, mert a többiek olyan dolgokat vettek észre rajtam, amiket nem is gondoltam magamról és ez jól esett. A tréning után bementünk a koliba szocializálódni, mint általában hétvégente. Elmentünk a közeli erdőbe tábortüzet rakni és kolbászt sütni. Ezt meg tudnám szokni minden héten, csak Olaf gitárja hiányzott a tűz mellől. Az este folyamán kiderült, hogy néhány jó tulajdonság nincs meg bennem, például nem vagyok annyira toleráns mint hittem. Ezen még dolgoznom kell. Az éjszakát végül benntöltöttem a koliban Tanyánál, mert nem jár arra éjszakai busz.

Vasárnap Tanyával elmentünk egy belorusz koncertsorozatra, ahol belorusz együttesek és énekesek játszottak. Nagyon élveztem a koncertet, annak ellenére, hogy egy szót sem értettem belőle. Hamarabb el kellett jönnöm, mert aznap délután volt az Eszperantó-klubban a három évente tartott gyűlés, ahol új tagokat és új elnököt választanak. Csak a felére mentem oda, mert az egész lengyelül zajlott. A gyűlés után megnéztük az első eredeti eszperantó filmet, egy francia thrillert, az "Angoroj"-t. (bővebben eszperantóul:http://eo.wikipedia.org/wiki/Angoroj) Emiatt éjszaka rosszakat álmodtam, pedig nem volt valami ijesztő.

Hétfőn az eszperantó-klubban foglalatoskodtam, délután pedig az új kezdő csoport kezdte meg a nyelvtanulást 12 vegyeskorú, de inkább fiatal tanulóval, köztük a két lakótársammal. A kurzus a "Pasporto al la tuta mondo" oktató filmre alapul, egyenlőre Przemek vezeti, bár én is meg tudnám csinálni.

Kedden a könyvtárazás és a lengyel óra után elmentünk egy lengyel filmre Przemekkel, Tanyával és Aurore-ral. A többi önkéntes hülyének nézett, hogy mért megyünk lengyel filmre, de egész sokat megértettem, pedig a lengyelem nem a legjobb. A varsói csata, 1920 című filmet vetítették 3D-ben. (http://www.olvassbele.hu/index.php/film/4227-elkeszuelt-jerzy-hoffman-legujabb-filmje-a-varsoi-csata-1920)
Ez volt az első 3D-s film amit láttam, egész jó volt csak megfájdult tőle a szemem.

A mai napon befejeztem annak az albumnak a szkennelését, amit szeptember óta csinálok, délután pedig Nina haladó kurzusát fogom obszerválni.

Október 21.

Ma reggel volt az első igazi olyan óra ahol minden diák részt vett, aki eszperantóul akar tanulni. Két órát tartottam egymás után és most egy fokkal jobb volt, mint múlt héten. A múlt heti anyagot kiegészítettem még pár fontos dologgal, de nagyjából ugyanaz volt azok kedvéért, akik hiányoztak. Remélem rendesen fognak órára járni, hogy tudjunk haladni. Renata, a tanárnőjük meg volt elégedve és örült neki, hogy az egész csoport jelen volt. Néhányan lelkesek és érdeklődve figyelnek, de másokon úgy látom, mintha túl nehéz lenne nekik. Nem könnyű mindenkire odafigyelnem, hogy értik-e.

Csütörtökönként mindig sok időt töltök az óra előkészítésével, hogy minden rendben legyen, de tegnap hátráltattak a felkészülésben. Az eszperantó klub után találkoztam Przemekkel és egy barátjával, majd hazajöttem, de nem tudtam, hogy miután eljöttem a lakótársam áthívta őket hozzánk. Próbáltam a saját dolgomra koncentrálni, de folyton hívtak hogy beszélgessek velük. Végül nem sokkal éjfél után sikerült lefeküdnöm, de óránként felébredtem a kiabálásukra és még egy szomszéd is feljött szólni ha jól hallottam. Nem tudom mért pont csütörtökön kellett itt bulizniuk amikor a péntek az egyetlen nap amikor korán kell kelnem...

Október 18.

Ahogy pénteken Álmossal elterveztük, az Eszperantó-klubbeli találkozó után (ahol a tanfolyam iránt érdeklődők vettek részt) elmentünk a városban található magyar étterembe két okból. Az egyik, hogy leteszteljük milyen, a másik, hogy találkozzunk Piotr-ral (a továbbiakban Péter), akit kedden ismertem meg a language caféban. Magyar találkozónak indult, de végül rábeszéltük Aurore-t és Przemeket is, hogy tartsanak velünk. Az étteremben magyar szakácsok főznek, és cigány zenészek szórakoztatják a vendégeket. Az ára nem az önkéntesek pénztárcájára lett tervezve, de az itt-tartózkodásunk alatt egyszer megengedhetjük magunknak. Én bakonyi sertésbordát ettem Puskás módra magyar bacon-ös krumplival. Még otthon sem szoktam ilyen cifra nevű (és árú) ételeket enni. Nagy adagot kaptunk, alig bírtam megenni, finom is volt csak nekem túl fűszeres. Az étlapon nem volt magyar sör, meg kellett elégednünk a szokásos Zywiec-cel. A többiek, de főleg Álmos agyára mentem azzal, hogy minden oldalon legalább 5 helyesírási hibát felfedeztem az ételek nevében. Mint kiderült az étterem tulajdonosa lengyel, de attól még figyelhetnének a helyesírásra, ha már magyarul akarják mindenáron kiírni az ételek neveit. A rádióban Hungária szólt, de a zenészek nem mindig magyar zenét játszottak. Ahogy meghallották, hogy magyarul beszélünk, odajöttek az asztalunkhoz, hogy kérjünk egy számot. Először az "Én az éjjel nem aludtam egy órát" kértem (http://www.youtube.com/watch?v=3IkgXNUZurM), de azt nem ismerték. Végül a Szomorú vasárnapot játszották el a kedvemért, amit mint kiderült a magyarul nem beszélő barátaink még nem hallottak.

Íme: http://www.youtube.com/watch?v=HAzJ_7CeWbc

És a kedvenc verzióm: http://www.youtube.com/watch?v=Segqgg7FaTk

Október 16.

A szerda és a csütörtök valóban lufifújással telt. Az eredeti terv az volt, hogy 500 lufit megtöltünk héliummal és péntek délelőtt felengedjük őket. A héliumos palack csak 100 lufira volt elég, és másnap reggelre azok is leeresztettek, ezért változott a terv. A maradék 400 tolerancia feliratú lufit sima levegővel töltöttük meg és szétosztogattuk az arra járóknak és az odarendelt ovis csoportoknak.

Annyira el voltunk foglalva a lufikkal, hogy a csütörtök reggeli órámra szokás szerint utolsó pillanatban kezdtem el készülni. Nagyjából már megvolt, hisz az előző órára felkészültem, ami elmaradt, de még voltak üres foltok, hogy mikor mit kéne csinálnom. Végül szerdán este 10-ig az eszperantó klubban ültem az anyagot előkészítve és mondhatni megint feleslegesen. Csütörtök reggel Przemek is bejött a suliba, hogy beszéljen a túl lelkes tanárnővel, többek között arról, hogy ne szóljon bele az óra menetébe és legyen egy fix csoport, ne mindig más emberek, mert így nem tudunk haladni. A 20 helyett, amiről én tudtam, 3 gyerek volt aki az órára várt, és Renata még 3-at összeszedett a folyosóról és nekik tartottam az órát. A többiek az időpont változtatás miatt nem tudtak jönni, de állítólag jövő pénteken már lesznek. Én nem voltam megelégedve az órával, mert a fénymásoló nem volt jó és csak fele annyit tudtam nekik másolni, mint akartam, meg nyomtatni se tudtam. Nem egyszerű úgy tanítani, hogy nincs közös nyelv a gyerekekkel (nekik az angol sem ment jól), de majd megtanulom hogy kell. Przemek szerint elsőre nem volt rossz, de szerintem lehetett volna jobb is. Jövő pénteken ugyanezt kell megtartanom a csoport hiányzó részének, de valamennyire át fogom alakítani.

Csütörtök este korizni mentünk Aurore-ral és Monikával, a mentorommal. A belépő 8 złoty (kb 550 ft) és ebbe ingyen ruhatár és korihasználat is beletartozik. A koripálya körülbelül akkora, mint ahol Szegeden szokott lenni a "jégdisco" és ugyanolyan zene szól. Már az első körben elestem, mert amíg én lassan haladtam a fal mellett, hátulról nagy sebességgel nekem jöttek és mindketten elestünk. Nekem nem lett bajom mert ráestem a nekem jövőre :) Kori után csatlakoztunk a többi önkénteshez a Pub Fictionbe ahol Mattiss, az egyik lett önkéntes szülinapját ünnepelték. Utána szokás szerint átvonultak a Wodopojkába, de Aurore-ral korán haza akartunk menni. Az utolsó buszokat már lekéstük és éjszakai buszok csak hétvégén vannak. Kénytelenek voltunk megint taxizni, de most 5 złotyval többe került, mint általában szokott, szerintem azért, mert hallotta a taxis, hogy angolul beszélünk egymással.

Pénteken a lufis akció után bementem Álmoshoz a koliba gulyáslevest főzni. Amióta itt vagyok, egyszer ettem gulyást, egy varsói étteremben, ahol lengyel nemzeti ételként emlegették, de aztán helyesbítettek amikor rákérdeztem, hogy ez az éttermük specialitása. A koliban az egész szintre jut egy akkora konyha, mint nekünk hármunknak van itt a lakásban. Várnunk is kellett egy kicsit mire felszabadult a tűzhely. De vicces volt annyi főző férfit látni egy helyen, legutóbb akkor láttam ilyet, amikor a Mátrában Józsi chilisbabot főzött, és a többi fiú azt hitte, hogy ők főzik attól hogy egyszer megkevergetik. Nem gondoltam volna, hogy 3 órába telik, mire megfőzünk egy gulyást, már alig tudtunk kivárni a végét. Utána néhányan bementünk a városközpontba, találkoztunk Przemekkel és a barátaival, akik egy karaoke bárban voltak. Olaffal és Marcelloval Guns n Rosest akartunk énekelni, de azt mondták, hogy már nem lehet kérni. Helyette lengyel mulatós zenét kellett hallgatnunk.

Szombatra Olaf és Marcello kirándulást szervezett nekünk a közeli erdőbe. Az indulás előtt egy órával Olaf ébresztett, hogy jöjjek, mert indulunk. Nekem alapból legalább egy óra kell, mire elkészülök, és a buszállomás, ahonnan a buszunk ment, még fél órára volt innen. Gyorsan reggeliztem, szendvicset csináltam és rohantam is az állomásra. Ha Przemek nem írja meg, hogy melyik buszt érjem el, valószínű az egész kirándulást lekésem. Egy Suprasl nevű faluba mentünk, ami 20 percre van innen busszal. Olaf egy erdőbe vitt minket, amit "jobban ismer, mint a zsebét". Marcelloval feladatokat készítettek nekünk, amit ha megfejtünk, tudunk tájékozódni az erdőben. Lehet, hogy hatékonyabb lett volna, ha nem 9-en vagyunk, hanem 3-4 fős csoportokra bomlunk, mert általában 1-2 ember csinálta a feladatokat, a többiek követték őket. Néha eltévedtünk és vissza kellett fordulnunk, mert Olafék nem szóltak bele, hanem hagyták, hogy mi jöjjünk rá. A feladatok megoldásával sok idő elment és hamar ránk sötétedett. A "túravezetőink" kivezettek minket az erdőből és a közeli tűzrakó helyen kolbászt sütöttünk, majd amikor a tűz már nem melegített tovább, elmentünk egy koncertre, egy suprasl-i kocsmába. Egy srácnak volt szólókoncertje meglepően jó hanggal. Monikától ellesve forró almalevet ittam fűszerekkel. Nagyon finom volt, teljesen olyan íze volt, mint a forralt bornak csak alkohol nélkül. Télen gyakrabban fogok ilyet készíteni itthon is. Szívesen maradtam volna még, de néhányan el akartak jönni a következő busszal és inkább jöttem velük én is. Jó volt egy kis időt a természetben tölteni, néha sajnálom, hogy folyton csak a városban vagyok, hisz körülöttünk mindenhol erdő van. Ki kellett volna használnom az időt kirándulásra amíg jó idő volt, mert tegnap nagyon fáztam meleg ruhák hiányában. Remélem még ott van a boltban a kabát amit kinéztem ha holnap visszamegyek :)

Október 12.

Ma délután az Eszperantó-könyvtárban segítettem Elának, majd rögtön az Esperanto-caféba mentem a Language Cafét előkészíteni, mert Przemek késett és csak én voltam ott szervezőként. Sokkal jobban sikerült, mint azt előtte elképzeltem, beszélgetésben még nem fáradtam el így előtte. Több asztal volt a különböző nyelveknek, volt angol, német, spanyol, eszperantó, lengyel, finn, francia, belorusz és még magyar is. Csodálkoztam amikor egy lengyel srác megszólított magyarul, hogy ugye én vagyok az, aki magyarul beszél. 5 évig tanult magyarul és nagyon jól megy neki, a kietésén lehet hallani, hogy nem magyar, de csak kevés nyelvtani hibát vétett. Megbeszéltük, hogy a következő néhány héten, amíg még a városban van, összefutunk néha. A spanyol és a német asztalhoz szívesen csatlakoztam volna, de sokat futkostam az asztalok között fényképeket készítve és az eszperantó kurzusokat népszerűsítve, és végül nem jutott rá időm. Örültem, amikor Przemek mondta, hoyg Ina, a lakótársam jön majd az eszperantó órákra, mert ő talán hamarabb megtanul eszperantóul, mint én lengyelül és végre fogunk tudni beszélgetni. A Language Cafe vége felé sokan hazaszállingóztak, kb 15 maradtunk önkéntesek és ersamusosok, akikkel előtte még nem találkoztam, de nagyon megörültem, hogy ennyien vagyunk a városban külföldiek. Többnyire spanyolok, aminek külön örülök mert így több az esély, hogy még valaha megtanulom ezt a nyelvet. Végül Álmos is megérkezett, hogy házi pálinkát hozzon Przemeknek és hogy beszéljünk magyarul ( a magyarul beszélő lengyelről lemaradt), de nem maradt sokáig. Utolsónak 4-en maradtunk eszperantisták Dorotával, Filippel és Przemekkel és átmentünk egy másik helyre ami olcsóbb az Eszperantó Cafénál, de egy sör után siettem haza hogy beszélhessek Ádámmal :)

Megörültem a sok új ismerősnek, elégedett vagyok a mai nappal :) A hét többi része valószínűleg lufifújással fog telni a tolerancia napjára, valamint hívtak a suliból, hogy csütörtökön kéne bepótolnunk a múlt pénteki elmaradt órát. Holnapra hívtak egy erasmus buliba de azt valószínűleg kihagyom az előző indok miatt.

Október 9.

A héten volt egy kis problémánk az internettel, végre kaptunk routert, hogy mindenkinek legyen saját nete, de nem működött, kaptunk helyette másikat, de az meg nem érzékelte az internetet. Valamiért a kábeles net nem működött többé az én gépemen, ezért Ina gépét használtuk itthon, de így legalább be tudtam vinni a saját gépem az eszperantó klubba, ahol van rendes vezeték nélküli internet. Szinte minden estét a klubban töltöttem, hogy a pénteki órámat előkészítsem, de elég lassan haladtam vele, mert vagy elhívtak valahova, vagy beállítottak egy táskányi sörrel. Életemben először ittam meleg sört, ami elsőre gusztustalannak hangzik, de nagyon jó! Olyasmi mint a forralt bor, fahéjat tesznek bele, szegfűszeget, citromot narancsot és megmelegítik. Ha Lengyelországban jártok mindenképp próbáljátok ki! Végül csütörtök éjszakára elkészültem az előadással, amit péntekre terveztem, amikor Ella hívott, hogy elmarad az óra, mert a tanárnő kisgyereke beteg. Nem értettem, hogy attól én mért ne mehetnék be, de szerinte gyerekek sem lesznek az órán. Valamikor jövő héten bepótoljuk, legalább már előre elkészültem az anyaggal.

Péntek este megrendeztük az első białystoki házibulinkat, ami egész jól sikerült, megint előkerült a Mainzban megismert König vagy King játék. Utána átmentünk az egyik szórakozóhelyre, ahol hallgatható zenét játszanak, és a helyiek által fizetett italok után 6 körül elindultunk haza. Az estének köszönhetően másnapra a betegségem rosszabbodott és az egész napot ágyban töltöttem, pedig sok mindent elterveztem, miket kéne itthon csinálnom. Este szerettem volna korizni és pizzázni menni az önkéntesekkel, de nem voltam elég jól hozzá. Mára valamivel jobban vagyok, Aurore-ral egész nap a lakást takarítottuk a buli után.

Sikerült kiraknom Álmos blogját a blogomba, olvassátok egészséggel :)

Október 4.

A hétvégét Vilniusban töltöttük önkéntesekkel, és a másik szervezet önkénteseinek mentorával. Indulás előtt Aurore-ral bementünk a koliba pizzázni a többiekkel és elbúcsúzni Álmostól, aki mindenki nagy bánatára nem jött velünk. A buszunk 23.30-kor indult és vilniusi idő szerint 7:00-kor érkezett meg. Csodálkoztam hogy van egy óra eltérés, amikor csak 300 km van a két város között. A buszon egy óránánál többet egyikünk se tudott aludni, annyira kényelmetlen volt, és mindig amikor végre elaludtam a sofőr felkapcsolta a villanyt és beleszólt a mikrofonba hogy 5 perc szünet. Úgy érkeztünk meg Vilniusba mint egy vert sereg, és egész nap ilyen állapotban voltunk. A Mc Donaldsban reggeliztünk (a Mc Caféban, az az egyetlen elfogadható része az étteremnek), majd találkoztunk a couchsurferrel, aki éjszakára szállást adott mind a 11-ünknek. Aki a szállást intézte nem olvasta el figyelmesen a srác profilját, mert nem tudott róla, hogy 2 hatalmas kutyával kell egy szobában aludnunk. Eleinte féltem tőlük, de aztán megszoktam hogy éjszaka oda jönnek megszaglászni. A 3 francia lánynak ez annyira nem tetszett, hogy inkább kifizették a hotelt és a taxit akárhányszor bejöttek a belvárosba. Mi többiek egy matraccal és hálózsákkal is meg voltunk elégedve. Egész nap várost néztünk és este bulizni akartunk, de mindenki annyira fáradt volt hogy 1-2 sör után inkább visszamentünk a lakásba aludni.

Arra számítottam hogy nem fogok tudni aludni a hideg meg a kényelmetlen padló miatt, de annyira fáradt voltam hogy reggel 10-ig aludtam. Mire elkészültünk már dél lett és rögtön mentünk ebédelni az étterembe, ahol tegnap kávéztunk. Utána kettészakadt a csapat, néhányan a belvárosban maradtak, mi meg elmentünk megkeresni a zöld tornyú ortodox templomot, amit tegnap láttunk a hegy tetejéről. A térképen, amit kaptunk, 3-4 ortodox templom is fel volt tüntetve, és persze az utolsó volt az, amit mi kerestünk. De legalább bejártuk a város nagyobb részét is, és voltunk az "újvárosban" is, ahol a modernebb épületek vannak. Egyébként az egész városnak nem volt főváros hangulata, az épületeit Szeged épületeihez tudnám hasonlítani. Csendesebb és nyugodtabb is volt, mint egy főváros, a közlekedés sem volt olyan őrült. Most olvasom a wikipédián, hogy itt található Kelet-Európa egyik legrégebbi egyeteme, amit Báthory István alapított. Ha ezt előre tudom, alaposan megnéztem volna. A pénznemük lit, ami kb 85 forintnak felel meg. Az árak magasabbak voltak, mint itt Białystokban, de gondolom azért, mert fővárosról van szó.

Hazafelé 21:00-kor indult helyi idő szerint a busz, Eurolines-szal mentünk. A hazaúton még kevesebbet tudtam aludni, mint odafelé, mert felülről a légkondi fújta rám a levegőt, lent meg fűtöttek és úgy éreztem mintha 50 fokban ülnék. Végig a rosszullét kerülgetett és másnap reggelre le is betegedtem. De már épp ideje volt, amióta Lengyelországban vagyok, csodálkozom, hogy nem betegedtem le.

Szeptember 29.

Most hogy újra "itthon" vagyok, kezdenek egyre érdekesebb feladataim lenni, bár még egyiket se volt időm megcsinálni. Egy művészeti középiskola osztálya, akik jöttek Poznanba is, szeretnének még több eszperantó színdarabot bemutatni, és megkértek, hogy keressek nekik valamit. Azt gondoltam, hogy keresek egy magyar darabot és lefordítom eszperantóra, de Przemek szerint eredeti eszperantó darabot kéne, amit eszperantóul írtak. Már van is egy jelölt, azt nekem kéne lefordítanom angolra, hogy a tanárok is megértsék, de B tervnek még keresek egy magyarok által eszperantóul írt darabot is. Kéne írnom egy hirdetést a language cafénak és az októberben kezdődő eszperantó kurzusoknak is. Ezek mellett a héten rengeteg lengyel házit is kaptam, hogy bepótoljam a múlt heti lemaradást. Minderre lenne időm, ha nem mennénk Vilniusba az önkéntesekkel, de inkább elmegyek, mert lehet, hogy utána nem lesz lehetőségem.

A héten megejtettük Aurore-ral az első eszperantó-francia óránkat. Én eszperantóul tanítottam őt, ő meg ugyanazt megtanította nekem franciául, de az ABC-nél nem jutottunk sokkal tovább, mert elég hamar elfáradtunk. Az biztos hogy ő hamarabb fog megtanulni eszperantóul, mint én franciául. A legtöbb szó ami előkerült, latin eredetű volt, nem volt nehéz dolga.

Ma reggel fél 10-re mentem az iskolába, ahogy a tanárok kérték, de valamit félreérthettem, mert Ella azt mondta, hogy valamilyen kirándulásra visznek magukkal, ennek ellenére a helyszínen kiderült, hogy azt akarják, hogy rögtön tartsak órát. Mondtam nekik, hogy nem vagyok felkészülve, mert nem szóltak előre, de mondták, hogy nem baj, csak mondjak pár dolgot az eszperantóul meg mondjak néhány alapmondatot, köszönést stb... Először megijedtem, hogy rögtön azt várják tőlem, hogy tanítsak, de az első óra nagyon jól sikerült. Az osztály értett angolul, így szerencsére tudtam hozzájuk angolul beszélni, bemutatkoztam, elmondtam mit csinálok itt, elmondtam röviden az eszperantó történetét, és hogy én mire használom. Az osztály és a tanárok nagyon lelkesek voltak, a saját szabadidejükből áldoztak az óra kedvéért, nem is lett volna nekik kötelező. Mondtam pár mondatot eszperantóul és megtanítottam a köszönéseket. Már épp kezdtem belejönni, amikor kicsengettek, fura volt hogy van csengő és hogy csak 45 perces egy óra, teljesen elszoktam tőle. A tanárnő vérszemet kapott a jól sikerült óra után és magával vitt minden órájára, ami az eredeti óra helyett eszperantó óra lett. Ezeket már nem élveztem annyira, mert ahelyett, hogy a tanárnő hagyta volna, hogy azt mondjak amit akarok, folyton közbekérdezett, hogy hogy mondják a napot holdat stb... ezáltal semmi rendszere nem volt az órának, mindenki elkezdett kérdezgetni és szótárként éreztem magam. Itt már nem érdeklődött mindenki, kértem is, hogy legközelebb gyűjtse össze azokat akik tényleg meg akarnak tanulni (nagyon sokan vannak!) és csak azok jöjjenek az órára. Péntekenként reggel két csoportnak fogok órát tartani. Lehet, hogy később még egy tanárokból álló csoport is össze fog

Szeptember 26. 3. rész

A következő állomás: Berlin. Kora reggel indultunk, a terv szerint késő délután-este felé kellett volna megérkeznünk, és már be is terveztem magamnak egy csomó programot, mert az unokatesóm Berlinben él, akivel kb 5 évente találkozunk, és akkor épp egy barátom is ott volt, akit a Roskildén ismertem meg a nyáron. Végül egyik találkozó sem jött össze, mert dugó volt az autópályán és csak késő éjszaka értünk a városba és már semmihez sem volt kedvem. Másnap reggel ismét városnézés, de itt nem sikerült bejutnunk a parlamentbe, mert előre kellett volna regisztrálni. Nem értem ez mért nem történt meg. A csoport egyik fele a Pergamon múzeumba ment, én meg a többiekkel kávéztam és jártam addig a várost. Korábban már 3x voltam Berlinben, de teljesen máshogy emlékeztem, most láttam sok dolgot amit eddig nem, de még mindig úgy érzem, hogy van mit megnéznem. A vége felé már nem tudtam annyira élvezni a várost, mert szerettem volna minél előbb Poznanban lenni az Arkonesen, ahol sok eszperantista barátom részt vett.

Jó volt végre visszajönni Lengyelországba, ahol minden fele annyiba kerül, mint Nyugat-Európában. Aki vett már részt Arkonesen, aszerint ez a legszínvonalasabb programokkal rendelkező eszperantó találkozó. Sajnálatos módon nem egy hetes mint a többi, hanem csak egy hétvége az egész. Mire belejön az ember, addigra haza is kell menni. Jó lezárása volt az egy hetes útnak, amióta Lengyelországban vagyok, azóta nem nevettem ennyit, mint ezalatt a 2 nap alatt. Magyarok is sokan voltunk és végre én is tudtam krokodilkodni (Nem eszperantisták kedvéért a krokodilkodás azt jelenti, hogyha valaki a saját anyanyelvét használja olyanok társaságában, akik nem értik. Nem kedvelt tevékenység). A program valóban gazdag volt, nem is tudtam mindenre elmenni, amire szerettem volna. Főleg mert a felkelés nehezen ment. Úgy éreztem, mintha egész éjszaka nem aludtam volna, annyira kényelmetlen és hideg volt az amasloĝejo (Szállás amiért nem kell fizetni. Általában egy üres szoba, ahol matracokkal és hálózsákokkal sokan alszanak együtt). Amiatt sem tudtam aludni, hogy egy furcsa ember ült mindig a szobánk előtt, még akkor is amikor hajnalban érkeztünk meg. Nem aludt, csak ült ott nyitott szemmel. Délelőtt-délután előadások voltak, este színdarabok, koncertek, disco. Bár itt mindig csak a DJ volt jelen és a furcsa ember ült a sarokban. Az egyik színdarab nagyon megfogott, vagyis inkább bele égette magát az emlékezetembe. Van aki nagyon komolyan nézte, de nekem sírnom kellett a nevetéstől. Egy idős úr írta, mint utólag megtudtam, minden évben előadják, csak mindig máshogy és más emberekkel. Engem is be akartak szervezni és rögtön igent mondtam, de szerencsére addig találtak valaki mást. Úgy érzem jobban jártam. Leírni nem lehet, mert úgyse értenétek, de ha valaki felrakja youtube-ra belinkelem.

Vasárnap mégis szerepeltem egy darabban, bár csak 2 mondatom volt, ami nélkül nem lett volna rosszabb az előadás. Poznant nem sikerült nappal megnéznem, csak éjszaka láttam belőle valamit. Majd muszáj lesz még visszamennem amíg itt vagyok. Vasárnap csalódás volt, hogy a buszunk vissza Białystokba már 13.00-kor indult, azt hittem, csak délután indulunk. El se volt időm búcsúzni mindenkitől és még a programok is tartottak. A hazaút sem volt egyszerű, egy órára meg kellett állnunk, mert a busznak valami baja volt és várnunk kellett amíg a sofőr megjavítja. Mintha nem lett volna még elegem a buszozásból. Még útközben kaptam az sms-t a lakótársamtól, hogy jövő hétvégén Vilniusba megyünk az önkéntesekkel. Ennyit a szabad hétvégéről. 11-re értem haza és végre ágyban alhattam.

Szeptember 26. 2. rész

Abban a hitben voltam, hogy a következő éjszakát már Brüsszelben töltjük (ami az eredeti terv lett volna), de egy Brüsszeltől 100 km-re lévő város (Liége) melletti Forma-1 hotelben laktunk aznap este. A hotel tökéletes sofőröknek, akik csak aludni térnek be és kora reggel mennek tovább, de mi megint hárman voltunk egy akkora szobában, amekkorában első éjszaka egyedül voltam. Látszik a különbség, hogy ugyanannyiért milyen szobát kap az ember Lengyelországban és Belgiumban. Aznap este elég ideges voltam, mert korán a hotelbe értünk, és nem volt lehetőség, hogy bemenjünk a városba, mert nem járt arra semmi. Vagyis volt buszmegálló, de nem láttunk elmenni egy buszt sem. A hotel körül is csak raktárépületek voltak, és ahelyett, hogy az egész csapat együtt bement volna a városba a bérelt buszunkkal, mindenki bevonult a szobájába. Úgy éreztem, hogy az egész kirándulást csak buszozással töltjük és közben nem látunk semmit az országokból amiken áthaladunk. Ha én szerveztem volna, kevesebb helyen álltunk volna meg, de több időnk lett volna egy-egy városra. A rám szakadt sok szabadidőt lengyeltanulásra és olvasásra fordítottam. Az egy hetes buszozás során két könyvet olvastam ki, egy magyart és egy eszperantót. Az angolt végül nem volt időm befejezni.Ez volt az egyetlen hotel, ahol nem kaptunk reggelit. Meg is lepődtem rajta, annyira hozzászoktam már az ingyen kajához. A következő nap kárpótolt az előző unalmas estéért. Még délelőtt Antwerpenbe értünk, várost néztünk és találkoztunk az antwerpeni eszperantistákkal. Ők megmutatták a főbb nevezetességeket és elmondták a fő tudnivalókat végre eszperantóul.

Antwerpen után Brüsszelbe mentünk, az itt eltöltött idő volt a legjobb. A hotelben ketten kaptunk egy nagyobb szobát mint az előző helyen, nagyon jó volt a reggeli és az internet is ingyen volt. Még este rögtön megérkezés után elhatároztam hogy egyedül bemegyek a belvárosba, kaptam is térképet meg útbaigazítást a recepción. Még az állomáson találkoztam a csoport egy kisebb részével és végül velük mentem együtt. Egy darabig egy belga srác is velünk jött és segített eligazodni a tömegközlekedésben meg a jegyvásárlásban. A belváros szebb volt, mint elképzeltem, főleg éjszaka kivilágítva. Itt leginkább a sétálóutcákra gondolok, a város többi része egy betondzsungel hatalmas épületekkel, szűk utcákkal és nagy tömeggel, ami nagyon nem tetszett. Nem értettem a pisilő kisfiú körüli mániát, minden boltban pisilő kisfiús ajándéktárgyakat és csokikat lehet venni minden méretben színben meg ízben. A boltok előtt hatalmas pisilő kisfiús szobrok állnak, amikor az eredeti maximum 30 centis (wikipédia szerint 60) és egy alig észrevehető szökőkút tetején van. Csak arról lehet felismerni, hogy millióan fényképezik magukat előtte hisztrérikusan mintha attól függne az életük. Direkt kevés eurót váltottam be, hogy ne költsek sokat, de Brüsszelben mindent sikerült elköltenem. A pisilő kisfiús csokiknak én se tudtam ellenállni. Voltam az Európai Parlamentben, egy szebb épületre számítottam, mint a Magyar Parlament, de ugyanúgy nézett ki, mint bármelyik irodaépület a környéken. Azt hittem, hogy nem fognak beengedni, mert csak az utolsó pillanatban csatlakoztam a csoporthoz, de még személyit sem kértek, csak a táskákat világították át. Volt egy idegenvezetőnk, aki végig lengyelül beszélt, így nem lettem sokkal okosabb, mint előtte voltam. Később elolvastam a kihelyezett tájékoztatót, úgy tűnt, hogy ugyanazt mondták el előtte.

Brüsszeli utolsó programunk az ottani eszperantó klub meglátogatása volt. Itt komolyabb ellenőrzésen estünk át, mint a parlamentben, mert a klub az Európai Bizottság egyik épületében van. Meglepően sokan voltak fiatalok, idősek egyaránt. Egy időben folyt a kezdő, haladó kurzus és egy eszperantó nyelvű előadás. Néhányan részt vettek az előadáson, én pedig a haladó órához csatlakoztam, akiknek amúgy is a beszédet kellett gyakorolniuk. Mindenki bemutatkozott és elmondta az eszperantóhoz való viszonyát, a végén pedig eszperantó dalokat énekeltünk gitárkísérettel. Volt egy család, akinek mind a 4 tagja egyszerre kezdte el tanulni a nyelvet, és egy fiatal pár, aki eszperantóul (is) beszél az egy éves lányához.

Szeptember 26. 1. rész

A kirándulás beszámolóját kisebb részekre bontottam, úgy tűnik szívesebben olvassák a rövid bejegyzéseket :)

Múlt szombaton a reggel 7.40-es vonattal indultunk Ninával, az egyik eszperantó tanárral Bialystokból Wrocławba, ahol a Brüsszelbe tartó busz felvett minket. Az első éjszakát még Lengyelországban töltöttük egy határhoz közel lévő faluban (Bolesławiec Kruszyna). Szerencsém volt, mert a hotelban csak én kaptam egy ágyas szobát. Próbáltam nézni lengyel tévét, hátha megértek belőle valamit. Pont olyan film volt, amit már láttam, de 5 perc után kikapcsoltam, mert ahelyett, hogy leszinkronizálták volna, egy férfi hang olvasta fel minden szereplőnek a szövegét, a férfiakét és a nőkét is. Alatta halkan lehetett hallani az angolt is, de annyira idegesített, hogy a nőknek is férfi hangja van, hogy nem is néztem tovább. Másnap kora reggel indultunk és az első állomás a németországi Herzberg volt, az Eszperantó Város, ahol találkoztunk Koródy Zsófiával, aki körbevezetett minket. Megnéztük a Zamenhof szobrot és a kastélyt, ami múzeumként üzemel és van egy kiállítás az eszperantóról is. Éjszaka egy Herzberghez közeli faluban kaptunk szállást egy diákszállón, itt már hárman kellett egy szobában lennünk. Végre volt internet is, de háromszor annyiba került, mint Varsóban. Reggel indulás előtt még várost néztünk, és megnéztük az eszperantó klubot is. Herzbergben is fogadnak önkénteseket, most épp egy koreai lány van náluk. Örültem, hogy tudtam magyarul beszélni Zsófiával, mert a buszon én voltam egyedül külföldi, és annak ellenére, hogy mindenki tudott eszperantóul vagy angolul, gyakran csak lengyelül beszéltek egymással. Az egész kirándulás alatt alul voltam informálva, ugyanis a buszon minden információt lengyelül mondtak el, és amikor kértem a közelemben levőket, hogy fordítsák le, ők csak az utolsó pár mondatra emlékeztek.

Szeptember 14.

Ahogy közeledtünk a tréning végéhez, egyre jobban kezdett összeszokni a csapat és kezdtünk hozzászokni a kényelmes élethez. A keddi nap volt az egyik legjobb, egesz nap csak nevettük. Lengyel napot tartottunk, azaz délelőtt Lengyelországhoz kapcsolódó feladatokat csináltunk és az eddigi EVS tapasztalatainkról beszélgettük. Ebéd után kisebb csapatokat alkottunk aszerint, hogy kit mi érdekel a városból. Én a zsidó téma csoportjához csatlakoztam és egy térkép segitségével elindultunk felfedezni a várost egy törökkel, egy spanyollal, egy írrel meg egy német lánnyal úgy hogy egyikünk sem ismerte jobban a belvárost. Az első úticélunk "hollywood gettója" volt, ami az egyik leglepuszultabb környéken van a Praga nevű kerületben. Itt forgatták a Zongorista című oscardijas filmet is. Megtaláltuk a helyet ami a térképen be volt jelölve, de pár régi házon kívül nem sok mindent láttunk. De megérte olyan messzire elmenni, mert az ortodox templomban ahova bemerészkedtünk, éppen mise volt és nagyon szépen énekeltek, teljesen más hangulata volt mint a katolikus szertartásoknak. Praga után visszamentünk a belvárosba és a következő célunk az utolsó zsinagóga megkeresése volt, ami nem lett teljesen lerombolva a háború után. Ezt sem volt könnyű megtalálni, már épp feladtuk amikor random sétálgatás közben belebotlottunk. Bemenni nem tudtunk mert zárva volt. Az utolsó állomásunk a varsói gettó fala lett volna, ami fel volt tüntetve a térképen, de a valóságban lakóházak voltak a helyen. A sok sétálástól fáradtan érkeztünk a Hubertus nevű étteremben, ahol az aznap esti utolsó program volt szervezve. Álmos már előre lelőtte a blogjában (ő is ezen a tréningen volt egy héttel előttem), hogy 5 fogásos vacsorát szolgáltak fel és meglepetésként, ami nekem nem volt meglepetés, egy lengyel tánccsoport mutatott be tradícionális lengyel táncokat. A könnyebbeket nekünk is megtanították és nagyon jól szórakoztunk. A harmadik fogás gulyásleves volt, amit úgy szolgáltak fel, mint lengyel nemzeti ételt, amit bográcsnak hívnak. Szembesítettem vele a pincért, hogy ez a mi nemzeti ételünk, és a bogrács különben is magyar szó. Azzal magyarázta, hogy nem úgy értette a "national"-t, mint lengyel nemzeti étel hanem mint az éttermük specialitása, és hogy valóban magyar étel. Vacsora után otthagytam a csapatot és találkoztam Szabival, aki Varsóban él. Alig vártam már, hogy magyarul beszélhessünk, de végül eszperantóul kellett, mert jött egy eszperantista barátja is. Megmutatták az egyetem könyvtárát, aminek a tetején egy kert van, és Szabi felhívta a figyelmemet a magyar vonatkozású helyekre, amiket eddig nem vettem észre, pedig minden este a Nowy Swiaton voltunk.

A tréning utolsó napja volt a legjobb. Reggel az volt a feladatunk, hogy bemutassuk a többieknek, hogy előző nap miket láttunk (mert minden csapat máshol volt) egy videó vagy előadás segítségével. A mi videónk többnyire abból állt, hogy térképpel a kezünkben állunk tanácstalanul, és a fiúk többször bevágták, ahogy Orlaith, az ír lány kétségbeesetten felkiált hogy "Where the hell are we?". A videónk nagy sikert aratott, de a többieké se volt semmi. A kedvencem Alberto csapatáé volt, aki a mókamesterünk volt. Ha ő ott volt valahol, mindenki nevetett. Az ő csapatunkban az egyik lány elkezdte mondani a bevezetést, Alberto leintette hogy majd ő, majd fogta és kivetített egy google translatorral fordított szöveget és közölte hogy olvassuk el :D A prezentációk után ismét csoportokban dolgoztunk és konfliktushelyzeteket beszéltünk meg és játszottunk el. Este Alejandro szülinapját ünnepeltük (sok spanyolunk volt azért vannak ilyen Lady Gagás neveik), először egy couchsurfer találkozóra mentünk, de az nem nyerte el a tetszésem mert kicsi volt, zsúfolt és drága. Utána átmentünk egy szórakozóhelyre, ami a régi Jate hangulatát idézte, csak jobb volt a dekorációja. Egy részeg lengyel mindenkit meghívott egy csomó italra és egész éjszaka karaokeztunk.

Másnap reggel nagyon rossz volt elköszönni a többiektől és hazajönni, szívesen tölteném Varsóban az egész EVS-em. Eredetileg úgy terveztem, hogy szombatig maradok Varsóban, mert Ela megkért, hogy vegyek részt egy NGO-k számára szervezett rendezvényen és utána számoljak be róla, de változott a terv. Szerdán felhívott Przemek, hogy ő nem tud elmenni a Brüsszeli kirándulásra, amire nyert egy jegyet és menjek el én helyette! Holnap reggel indulunk, az első estét Bolesławiecben töltjük, utána elmegyünk a Herzbergi eszperantó városba, 3 éjszakát Brüsszelben töltünk, majd Antverpenbe és Berlinbe megyünk. Végül Poznanban raknak majd ki, ahol részt veszek az Arkonesen, ami egy művészeti eszperantó találkozó, és onnan együtt jövök majd haza a białystoki eszperantistákkal. Nagyon örülök neki, hogy mehetek, de nem tudom hogy fogom bírni a hosszú buszozást. Hulla leszek jövő hét végére, most is csak egy napom volt Białystokban és csak pár órát tudtam itthon lenni. De mindenért kell hozni áldozatokat. Infó ha visszaértem.

Szeptember 12.

Tegnap egy oras kesessel megerkeztunk a lakotarsaimmal a varsoi treningre. Reggel a jol sikerult ejszaka miatt lekestuk a vonatot es csak nagy rohanassal ertuk el a kovetkezot. Elozo este egy koncertre akartunk menni a tobbi onkentessel a kulvarosba es senki nem tudta hogy hol van, ugyhogy csak mentunk egy kort a busszal majd visszamentunk a belvarosba a torzshelyunkre. Az este szokas szerint a wodopojkaban vegzodott, meg is fogadtam hogy nem megyek oda tobbet. Hianyoltuk Almost, aki visszament Magyarorszagra masfel hetre, olyan kenyelmes volt hogy barmikor szolhattam hozza magyarul amikor kedvem tamadt.

Varso gyonyoru, a legtobb lengyel akikkel korabban talalkoztam azt mondta, hogy nem egy szep varos, de nekem nagyon tetszik. A hatalmas epuleteivel Frankfurtra emlekeztet. Nem volt problema hogy kestunk, a szervezok direkt belekalkulaltak a keseseket. Ahogy megjottunk rogton ebed vart minket, eddig a legjobb amit Lengyelorszagban ettem. Egy torok sraccal ettunk egyutt, o volt a masik keso. Korulbelul 25 onkentes van itt kulonbozo orszagokbol, egy sportjostelben vagyunk elszallasolva. Ha tudom hogy van sportpalya is, hoztam volna magammal "tornaruhat". A trening elso napja csak ismerkedessel telt, elmentunk egyutt egy zongorakoncertre a kozeli parkba, amit minden vasarnap megtartanak. Nagyon szep idonk volt, nehanyan el is aludtunk a fuben a koncert alatt. Este nehany onkentessel bementunk a belvarosba, setaltunk a Nowy Swiaton (nem tudom jol irom-e) es pierogit ettunk, amit en nem tudtam befejezni mert itt a hostelben is boseges vacsorat kaptunk. Annak ellenere, hogy vasarnap este volt, a varos tele volt emberekkel es kulonbozo utcai performerekkel. 5 meterenkent voltak utcazeneszek es tuzzsonglorok. Remeltem hogy latok ismerost, de az itteniek fel se ernek a magyar tuzzsonglorokhoz. Irigylem a varsoiak idojarasat, mi bialystokiak vittunk magunkkal kabatot az esti setahoz, de nem volt ra szukseg. Ma mar nekilattunk egy kicsit a "munkanak", mindenkinek kellet keszitenie egy terkepet az EVS eleterol, amin bemutatja a munkajat, a lakhelyet es az embereket, akik korulveszik. Kis csoportokat alkottunk es cserelgetve a csoporttagokat mas mas temakat beszeltunk meg. A hostel konyhajan nagyon jol foznek, a fo etkezesek kozott kave szunet is van sutivel, eleg nehez megszokni hogy ennyit kell enni. Ezek utan nehez lesz visszaszokni a bialystoki etrendemhez :)

Szeptember 9.

A mai munkám az eszperantó klubban a régi eszperantó dokumentumok szétválogatása volt a elmúlt 40-50 évből. Sokan adományoztak az egyesületnek képeslapokat, leveleket, újságokat, fényképeket stb... abban a reményben, hogy egy kiállítás során viszontláthatják majd őket. Egyenlőre egy elektronikus kiállítás van tervbe véve, de előtte mindent be kell majd szkennelnem. Az előző önkénteseknek nem ez volt a kedvenc feladata...

Munka után bementem a koliba meglátogatni az Álmost, és megvolt a második eltévedésem is. Megint túl korán szálltam le a buszról és kóvályogtam egy darabig, mire rájöttem, hogy mennem kéne még pár megállót. A többi önkéntes megnyugtatott, hogy még a mai napig eltévednek annak ellenére, hogy egy hónappal előttem érkeztek. Nem túl bíztató a tény, hogy Szegeden még 3 év után is képes voltam eltévedni. A kollégiumi szobák nagyon nagyok, kicsit nagyobbak, mint az enyém az albérletben, hisz 3 főre van tervezve, de az önkéntesek egyedül laknak a 3 személyes szobákban. Szívesen beköltöznék a koliba, de állítólag nem olyan kényelmes mint az albérletünk. 4 szoba osztozik egy fürdőn és egy egész folyosó egy konyhán. De a társaságért megérne. Megismertem a többi önkéntest is, akikkel múlt héten nem találkoztam. Ők nem az Anawojtól vannak, hanem egy másik szervezettől. Együtt elmentünk az Eszperantó caféba, aminek annyi köze van az eszperantóhoz, hogy úgy hívják és vannak eszperantó vonatkozású képek a falon, meg van eszperantó étlapjuk, amit Przemek fordított. Amikor először kikértem, hogy megnézzem, azt mondták, hogy nincs nekik, de aztán kihozták, hogy mégis van. A pincérek természetesen nem tudnak eszperantóul. Ebben a kávézóban lesz a language café jövő kedden. Minden hónap második keddjén összegyűlnek a nyelvet tanulni vágyók és minden asztalnál más-más nyelvet gyakorolnak. Jövő héten sajnos nem fogok tudni részt venni, mert Varsóban leszünk az On-arrival tréningen, de később nekem kell majd szerveznem. Ötletet lopni nem ér! Ha visszamentem Szegedre én akarom bevezetni ezt az új hagyományt :) Az Esperanto cafe után átmentünk a Pulp fictionbe, ami nem meglepő módon Tarantino filmek plakátjaival van kiplakátolva (ajánlom öcsém figyelmébe, nem mintha valaha is elolvasná amit írok). Tegnap este ír sör akció volt, amit azután vettünk észre, hogy kikértük a Zywiec-et Ádám ajánlatára.

Az említett két helyen pesti belvárosi árakon lehet venni a sört és az alkohol kb azonos árban van, mint otthon, de az étel sokkal olcsóbb. 2 napja átszámítva 700 ft-ért ettem kétfogásos lengyel ebédet, a neveikre nem emlékszem, egyenlőre minden lengyel szó ugyanúgy hangzik számomra tele mássalhangzóval. A kebab 580 ft, de a minősége nem ér fel a "magyar" kebabhoz. Az élelmiszerüzletekben is olcsóbb az étel, főleg az Auchanban, ami olyan mint otthon, csak nincs zöld kassza (ajánlom Pösztynek). Egyébként a környezettudatosság abszolút nem jellemző, szelektív kukákat még egyáltalán nem láttam és a klubban is meg lettem mosolyogva amikor megkérdeztem, hogy külön gyűjtjük-e a papírt. Fájó szívvel dobom ki az üveg és műanyaghulladékot a kommunális kukákba.

Szeptember 7.

Az elmúlt két napban végre hasznosabb munkát is végeztem. A tegnapi napot Ellával töltöttem az eszperantó könyvtárban. Az újonnan érkezett eszperantó könyveket kellett kiválogatni és ráragasztani a megfelelő vonalkódot. Érdekes volt felfedezni hogy az általunk ismert címeket hogy fordították. A kedvencem a Fingrulino volt, ami szerintem a Hüvelyk Panna akar lenni. De többek közt találkoztam a VUK-kal, és a Gyűrűk Ura trilógiával is. Nagyon megörültem neki, hogy kaptam egy porcelán teáskannát Ellától, amire az eszperantó klubnak nincs szüksége. Épp venni akartam egyet a lakásba. Este megvolt az első eltévedés is. A lengyelóra után elmentünk Aurore-ral az Auchanba hogy beváltsam a múltkori blokkot áfás számlára, amit csak egy hétig lehet megtenni. Vettem egy ágytakarót is, hogy még színesebb legyen a szobám :) Hazafelé a buszról, amire 20 percet vártunk, túl korán szálltunk le, mert a bálna alakú templomról szoktuk felismerni hogy hol lakunk (a megállókat lehetetlen megjegyezni), és kiderült hogy van még egy hasonló templom, így még 20 percet gyalogolhattunk hazáig a térképen percenként csekkolva, hogy hol járunk épp. Egyébként kiakasztó a közlekedés, elég sok busz jár felénk, de mind ritkán, és ha lekéssük a megfelelőt 20 perceket is várni kell rá. Jó lenne biciklizni, de hamarosan jön a tél és nem venném hasznát. Meg a kolitól is messze vagyunk, azaz a többi önkéntestől is.

Ma reggel Ellával bementünk egy művészeti suliba, ahol az a csoport tanul, aki jön majd velünk az Arkonesre (Artaj Konfrontoj en Esperanto). Egy eszperantó dalt fognak énekelni és elméletileg a kiejtésre kellene megtanítanom őket 2 hét múlva amikor visszajöttem a Varsói tréningről, de már tökéletesen tudják a dalt, és nincs mit javítanom rajta. Délután korábban lementem az eszperantó klubba, hogy lengyelezzek egy kicsit, de rögtön jött Ella és megmutatta, hogy hogy kell ráragasztani a plüss anyagból kivágott macskákat a "Színes Macska" nevű új könyvre, amit eszperantó rendezvényeken árulnak. A délután folyamán 65 macskát ragasztottam fel a könyvekre. Elfelejtettem lefényképezni és a neten sem találtam róla képet, de nagyon viccesen néz ki. Ja képek. Egy darabig még nem lesznek, mert a fényképezőt otthon felejtettem, meg a telefonomhoz sincs kábel, de Álmos pénteken megy haza Magyarországra és majd megkérem, hogy hozza el. A macskázás után eszperantóztam Przemekkel, úgy néz ki Szabihoz hasonlóan neki sem lesz soha elég tökéletes az eszperantó tudásom :P Este újabb lengyel óra volt, nehéz...

Szeptember 5.

Furcsa dolgokat álmodtam, az egyikben a szegedi barátaimmal itt Białystokban ünnepeltük a szülinapomat egy drága étteremben, ahová vittünk magunkkal 5 üvegŻubrówkát. Ennek elfogyasztása után rocksztárok módjára elkezdtük szétverni a helységet a szokásos szállóigék kíséretében (akik benne voltak tudják mik ezek :) ). Minden igyekezetem ellenére kirúgtak minket az étteremből elkéstem az első munkanapomról. A valóságban egy perccel Ella előtt érkeztem az eszperantó klubba, de még semmi dolgom nem volt, csak várost néztünk és Ella elmondta a tudnivalókat a városról. Megmutatta az óvodát, ahol eszperantót tanít hetente egyszer. A kisgyerekek nagyon aranyosak voltak, egyenként bemutatkoztak eszperantóul és énekeltek is. Látszott rajtuk, hogy élvezik hogy eszperantóul tanulnak. Az ovi után Ellánál ebédeltünk, aztán Przemekkel átmentünk az eszperantó klubba. Úgy tűnik úgy gondolja, hogy rám fér még hogy fejlesszem a nyelvtudásom, mert feladatokat oldatott meg velem és házit is kaptam. Nem tette rosszul, mert az első feladaton siralmas eredményeket értem el.

Mikor hazaértem Aurore és Ina a belvárosba készült a mentorukkal, de nekem nem volt kedvem menni mert eléggé elfáradtam plusz még akartam itthon lengyelezni, kidekorálni a szobám és ezt a blogot is végre elindítani. Az utolsó kettő pipa.

Szeptember 4.

A wodopojkás éjszaka után nem volt egyszerű felkelni a 10-kor induló buszig, amivel elindultunk egy csapatépítő kirándulásra, egy Michalowo melletti egy utcából álló falucskába. (Michalowoban található az Anawoj nevű szervezet, aki koordinálja az itt tartózkodásunkat) 5-en voltunk önkéntesek, Tanya, Ina, Aurore, Álmos és én, valamint a két koordinátorunk és a mentorunk, Monika. Jó volt ilyen nyugodt helyen lenni, nem is tudom mikor hallottam utoljára ekkora csöndet. Egy faházban aludtunk, hatalmas kerttel, szökőkúttal és virágokkal. Nagyon hasznosan telt a hétvégénk, napközben a programról, a projektekről, a tudnivalókról beszélgettünk, megismertük az Anawoj szervezet munkáját, és Anna előadást tartott a Podlasiei régióról. Volt néhány feladatunk is, amin elég sokat kellett törnünk a fejünket: mit várunk el ettől a programtól, mi a motivációnk, mik a céljaink, milyen segítségre van szükségünk stb… A család akié a vendégház nagyon barátságos volt (mint eddig minden lengyel akivel találkoztam), kaptunk tőlük egy üveg Żubrówkát meg egy tál sütit ajándékba. Álmos igazi magyarként pálinkával hálálta meg.

Másnap a reggeli program a szerződés átolvasása és értelmezése volt a félreértések elkerülése végett, majd átmentünk Michałowoba, találkoztunk Anna-Sophia családjával, két szép kisgyereke van, és sétáltunk a faluban. Itt is megtalálhatóak voltak a szép templomok: katolikus, ortodox és protestáns. Utána pizzáztunk és indult is a buszunk vissza Białystokba.

Este én még találkoztam Przemekkel és Ellával, a találkozó előtt ők egy egyenlőséget hirdető demonstráción vetek részt, amit én csak messziről néztem, mert ijesztőek voltak az ordibáló nacionalisták akik próbálták szabotálni az eseményt. A demonstráció után elmentünk az eszperantó klubba, ahol átbeszéltük a feladataimat. Elsőre soknak tűnt, de ez megoszlik az elkövetkező 9 hónapban.

Szeptember 2.

15 óra vonatozás után végre megérkeztem Białystokba. Annak ellenére, hogy a hálókocsi drágább mint az ülőhely (39 EUR), nem volt valami kényelmes. 4-en voltunk a 6 személyes fülkében plusz egy kisbaba. A lengyel család akivel utaztam nagyon kedves és segítőkész volt, a kisbaba meg szerencsére nem bőgött egész éjszaka. Varsóban át kellett szállni, onnan 41 zlotyért 3 órát utazhattam tovább Białystokba. Az állomáson Anna-Sophia és Anna várt és autóval elhoztak a lakásba. Egy lakótelepen lakunk, hasonló a magyar lakótelepekhez, csak színes és nagyon sok van belőle. 2 hálószoba van meg egy nagy nappali, hosszú folyosó, konyha, fürdő. Én rögtön ki is sajátítottam magamnak a nagyobbik hálószobát, szerencsére a többieknek sem volt ellenvetése. Anna-Sophia elmondta a tudnivalókat, megkaptam a lengyel SIM kártyám és a havi zsebpénzem meg kajapénzt.

1 óra körül megérkezett a második önkéntes, Ina Fehéroroszországból. Barátságosnak tűnik, de sajnos nem beszélünk közös nyelvet. Egyenlőre google fordítóval kommunikálunk, de remélem pár hét alatt belejövök annyira a lengyelbe hogy meg tudjam értetni magam vele. Délután idejött a lakásba Przemek, akivel az eszperantó klubban fogok dolgozni. Vele eszperantóul kommunikálunk értelemszerűen. Megmutatta a belvárost meg az eszperantó vonatkozású helyeket. Van belőlük egy pár: Zamenhof szobra, Zamenhof utca, Zamenhof szülőházának a helye, Esperanto kávézó stb… Érdekes hogy a látványosságoknál lengyelül, angolul és eszperantóul is ki vannak írva a tudnivalók. Az ország kicsit a 20 évvel ezelőtti Magyarországra emlékeztet a sok lakótelep miatt, de Białystok belvárosa nagyon szép, majdnem megközelíti Szegedet is. :) A városnak sok nagy parkja van szobrokkal meg szökőkutakkal és a kedvenceim, amik nagyon megszépítik a várost, a hatalmas templomok. Sokkal nagyobbak, látványosabbak és modernebbek, mint az otthoniak. A legszebbek az ortodox templomok, ebben a régióban sokan ortodox vallásúak az orosz befolyásnak köszönhetően.

Városnézés után visszajöttünk Ina-val a lakásba, a busz út kínos csendbe torkollott, amikor én angolul szóltam hozzá ő beloruszul válaszolt és itt meg is akadtunk. Este a harmadik lakótárs is befutott, a francia Aurore. Ő szerencsére tud angolul, vele már tudtam beszélgetni. A nyelvi akadályokon kívül van egy második akadály is: egyelőre csak egy gépen van internet és csak októbertől lesz mindenki gépén, addig az enyémet használják a többiek is. Éjszaka végre kialudtam magam, az ágy nagyon puha és kényelmes. :)

Bevezetés

Az EVS projektem kezdete óta rendszeresen vezettem a blogom a freeblog.hu-n, de egy szerverhiba következtében eltűnt az egész blog és már belépni se tudok. A bejegyzéseket sikerült megmentenem, de a freeblogban már nem bízom, ezért itt kezdtem új blogot. Az előző bejegyzéseimet átmásolom, mert sok hasznos infót tartalmazhat azoknak, akik szintén Lengyelországban önkéntesek, vagy csak oda akarnak utazni, esetleg az eszperantó iránt érdeklődnek. A bejegyzések nevében lévő dátum azt mutatja, hogy mikor tettem őket közzé a régi blogomban. Ne féljetek kommentelni, hogy legalább tudjam kiknek írok :)