Szegedről átbuszoztunk Szabadkára, onnan pedig már szinte fillérekért vonatoztunk Belgrádig. A magyar vonatok sincsenek a helyzet magaslatán, de a szerb vonatokon kicsit meglepődtünk. Fele olyan gyorsan haladtunk, mint az itthoni vonatoknál megszoktuk, és néha az ablakon kinézni is ijesztő volt. Belgrádba megérkezve fellélegeztünk és elfoglaltuk a helyünket a hostelben. Nekem ez volt az első hosteles élményem, mert eddig mindig barátoknál, eszperantistáknál éjszakáztam, és nagyon kellemesen csalódtam. A kedves recepciós srác körbevezetett minket, helyi specialitással kínált, és rögtön otthon éreztük magunkat a lakóház hangulatú hostelben. Kis pihenő után nekivágtunk a városnak és végig jártuk az összes utunkba eső nevezetességet és látványosságot. Belefutottunk szabadtéri koncertekbe, és a legkellemesebb az volt, amikor kávét akartunk venni a Don Café standjánál és közölték, hogy "Nem áruljuk. Ingyen osztogatjuk!". A várból nyíló kilátás lenyűgöző volt és japán turistákat megszégyenítő mennyiségű képet készítettünk.
Miután kipróbáltuk a belgrádi ismerősöm által ajánlott bárokat, hulla fáradtan visszaindultunk a hostelbe, ahol már kaptunk néhány dél-amerikai szobatársat. A hostelben javában állt a bál, de az egész napos utazás és városnézés után bedőltünk az ágyba és reggelig aludtunk. Az időnket szigorúan beosztottuk, hogy minél több minden beleférjen a 3 napba és reggel 8-kor újra bevetettük magunkat a városba. Vegetáriánusként nem volt egyszerű élelemhez jutnom, mert a kajáldákban nem beszéltek angolul, én meg épp hogy megtanultam kiolvasni a cirill betűket, de kommunikálni nem tudtam. Mindenhol furcsán néztek rám, hogy mért nem eszem húst és úgy kellett külön menüt összeállítaniuk nekem. Erre a napra folyóparti sétát terveztünk, majd átmentünk Belgrád modernebbik részébe. Utunk végére be szerettünk volna ülni az egyik hajóra, ahol a fiatalok előszeretettel szórakoznak, de délután semmi de semmi nem volt nyitva! Vert seregként mentünk át újra a hídon és elhatároztuk, hogy az első helyre beülünk, ahol sört adnak. Végül egy kisebb kocsmatúra után ismét visszatértünk a hostelbe, hogy kipihenjük magunkat a másnapi hazaút előtt.
Hazafelé még útba ejtettük a Don Cafét, elértük a vonatot és az átszállásnál volt pár óránk Szabadkát is megnézni. Hihetetlen, hogy milyen közel voltam és sohasem találtam időt elnézni a szomszédba, ahol ugyanolyan szép helyek is találhatóak, mint Európa másik felében! Biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó utam délre, és el szeretnék látogatni a többi balkáni országba is.
Nem is tévedtem nagyot, hisz a következő hónapban a Felnőttképzési Intézetünk egy napos tanulmányi kirándulást szervezett a mesterszakosoknak Zentára.
Melyik ország legyen a következő?
