Esz-Feszt - Egyetemi Eszperantó Fesztivál

Nagy sikerrel zárult a Szegedi Tudományegyetem eszperantó specializációjának első nemzetközi rendezvénye. 

Az andragógia szak keretei közt harmadik éve működő eszperantó specializáció hallgatói félévi szakmai gyakorlatként egy három napos eszperantó találkozót szerveztek Szegeden, az Esz-Fesztet. A rendezvény célja az volt, hogy a hallgatók élőben is használhassák az eszperantó nyelvet a külföldi résztvevőkkel, és az előadások segítségével megismerjék az eszperantó lehetőségeit és sokszínűségét. A célcsoport elsődlegesen a szegedi egyetemisták voltak, de többen leutaztak a hétvégére Budapestről, hogy részt vegyenek a találkozón. A nemzetközi hangulatot biztosították a külföldi résztvevőink Kazahsztánból, Új-Zélandról, Lengyelországból, Németországból, és Csehországból. Ennek köszönhetően túlnyomóan az eszperantó nyelvet lehetett hallani, és az előadások is két nyelven folytak.

A program péntek este kezdődött az eszperantó szak bemutatásával és ismerkedési játékokkal. Szombaton délelőtt a résztvevők megismerkedhettek a Somogyi-könyvtár eszperantó gyűjteményével, és részt vehettek egy eszperantó nyelvű tárlatvezetésen a Móra Múzeumban. A város felfedezésére szolgáló játékok az esős idő miatt az eredeti helyszínek helyett a Somogyi könyvtár előterében kerültek megrendezésre. Az ebédszünet után érdekes előadásokat hallhattunk a Pedagógusképző kar főépületében lévő Tamási Áron Klubban. Jobban megismerkedhettünk Kazahsztánnal, a Muzaiko nevű eszperantó rádióval, és a szlovákiai E@I-vel, a többek között internetes nyelvoktatással foglalkozó szervezettel. Még azoknak is tartogattak érdekes információkat az előadások, akik nem kezdő eszperantisták. Az előadások után a hallgatók bemutatták a híres szegedi épületeket, majd a résztvevők kvízkérdésekre válaszoltak. Az estét borkóstoló zárta hangulatos gitárzenével Tóth Árpádnak köszönhetően. Az esti program során a vendégek belekóstolhattak a szegedi egyetemi éjszakai életbe is. Vasárnap az időjárásnak köszönhetően a városnézés helyett az Acapella cukrászdában töltöttük a délelőttöt, és ahogy az eső elállt, megnéztünk néhány nevezetességet.

Szeged szépsége (még borús időben is) lenyűgözte a külföldieket, és örültek, hogy a nemzetközi nyelv iránt ennyien érdeklődnek a városban. Az eszperantó szak hallgatói bizonyították, hogy megérdemlik a diplomájukat, nagyon jó hangulatot teremtettek és szereztek mindenkinek egy kellemes hétvégét. Reméljük még sok ilyen rendezvényre fog sor kerülni a szak működése során!

http://eszfeszt2012.blogspot.hu/

http://www.ipernity.com/doc/krokodilo/album/290873

Első út a Balkánra

Bár 3 évig Szegeden laktam, sose voltam még Szerbiában és Romániában. Miután egy év külföld után visszaköltöztem Szegedre, és elkezdtem a Szegedi Tudományegyetem kulturális mediáció mesterszakán tanulni, elhatároztam, hogy ezen változtatok. Először nehéz volt visszaszoknom az egyetemista életbe, főleg, hogy hétvégenként Pesten dolgoztam és folyton kimerült voltam. Szeptember utolsó hétvégéjén, ami nyár óta az első szabad hétvégém volt, kihasználtam a hirtelen jött szabad időt és elkezdtem tervezni az utamat Belgrádba, Szerbiába. Egyedül szerettem volna menni, és eszperantisáknál vagy couchsurfereknél lakni, de egy jó barátom is érdeklődést mutatott az út iránt és ketten vágtunk neki az ismeretlen országnak. 

Szegedről átbuszoztunk Szabadkára, onnan pedig már szinte fillérekért vonatoztunk Belgrádig. A magyar vonatok sincsenek a helyzet magaslatán, de a szerb vonatokon kicsit meglepődtünk. Fele olyan gyorsan haladtunk, mint az itthoni vonatoknál megszoktuk, és néha az ablakon kinézni is ijesztő volt. Belgrádba megérkezve fellélegeztünk és elfoglaltuk a helyünket a hostelben. Nekem ez volt az első hosteles élményem, mert eddig mindig barátoknál, eszperantistáknál éjszakáztam, és nagyon kellemesen csalódtam. A kedves recepciós srác körbevezetett minket, helyi specialitással kínált, és rögtön otthon éreztük magunkat a lakóház hangulatú hostelben. Kis pihenő után nekivágtunk a városnak és végig jártuk az összes utunkba eső nevezetességet és látványosságot. Belefutottunk szabadtéri koncertekbe, és a legkellemesebb az volt, amikor kávét akartunk venni a Don Café standjánál és közölték, hogy "Nem áruljuk. Ingyen osztogatjuk!". A várból nyíló kilátás lenyűgöző volt és japán turistákat megszégyenítő mennyiségű képet készítettünk. 

Miután kipróbáltuk a belgrádi ismerősöm által ajánlott bárokat, hulla fáradtan visszaindultunk a hostelbe, ahol már kaptunk néhány dél-amerikai szobatársat. A hostelben javában állt a bál, de az egész napos utazás és városnézés után bedőltünk az ágyba és reggelig aludtunk. Az időnket szigorúan beosztottuk, hogy minél több minden beleférjen a 3 napba és reggel 8-kor újra bevetettük magunkat a városba. Vegetáriánusként nem volt egyszerű élelemhez jutnom, mert a kajáldákban nem beszéltek angolul, én meg épp hogy megtanultam kiolvasni a cirill betűket, de kommunikálni nem tudtam. Mindenhol furcsán néztek rám, hogy mért nem eszem húst és úgy kellett külön menüt összeállítaniuk nekem. Erre a napra folyóparti sétát terveztünk, majd átmentünk Belgrád modernebbik részébe. Utunk végére be szerettünk volna ülni az egyik hajóra, ahol a fiatalok előszeretettel szórakoznak, de délután semmi de semmi nem volt nyitva! Vert seregként mentünk át újra a hídon és elhatároztuk, hogy az első helyre beülünk, ahol sört adnak. Végül egy kisebb kocsmatúra után ismét visszatértünk a hostelbe, hogy kipihenjük magunkat a másnapi hazaút előtt.

Hazafelé még útba ejtettük a Don Cafét, elértük a vonatot és az átszállásnál volt pár óránk Szabadkát is megnézni. Hihetetlen, hogy milyen közel voltam és sohasem találtam időt elnézni a szomszédba, ahol ugyanolyan szép helyek is találhatóak, mint Európa másik felében! Biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó utam délre, és el szeretnék látogatni a többi balkáni országba is. 

Nem is tévedtem nagyot, hisz a következő hónapban a Felnőttképzési Intézetünk egy napos tanulmányi kirándulást szervezett a mesterszakosoknak Zentára.

Melyik ország legyen a következő?

Barcelona

Amióta 3 éve elkezdtem spanyolul tanulni, azóta nagy álmom volt, hogy végre eljussak Barcelonába. Most, hogy Toulouseban töltöttem egy hónapot és ennyire közel kerültem imádott városomhoz, nem bírtam megállni, hogy ne töltsek el itt egy hétvégét, mielőtt visszarepülök Magyarországra. Bár az önkéntes fizetés nem a legmagasabb, sikerült annyit félreraknom, hogy kihúzzam egy olyan drága városban, mint Barcelona. Ennek ellenére próbáltam gazdaságosan megoldani (sikeresen, hisz a SES-re és az IJS-ra is az itt félretett pénzemből mentem. De erről később.) A vonat ugyebár szóba se jöhetett, a csillagászati ára miatt, ezért először az Eurolines járatát néztem ki 39 euróért. De mire odáig jutottam, hogy megvegyem a jegyem, az ára felszökött 80 euróra. Mentőötletként kipróbáltam a  http://www.blablacar.com/-ot, ahol autósok és utasok vehetik fel egymással a kapcsolatot, fuvart biztosítva benzinpénzért cserébe. Eddig soha nem kaptam választ ezen az oldalon, de már szorított az idő, ezért felhívtam az egyik számot, ami meg volt adva. A fiatal srác szerencsére tudott angolul, és meg is állapodtam vele az indulás időpontjában. Így negyed annyiért jutottam el Spanyolországba, mint busszal mentem volna, a pár pont a kedvenc együtteseimet hallgatta az autóban és még az eszperantó iránt is érdeklődtek. Meg is adtam nekik a pau-i klub elérhetőségét, mert odavalósiak. A megérkezés nem volt zökkenőmentes, egyrészt mert a dugó miatt később értünk Barcelonába, plusz nehezen találtuk meg a reptér bejáratát (itt állapodtunk meg, hogy kiraknak). Egy eszperantistánál aludtam, volna, de ő aznap már nem tudott fogadni a késői megérkezés miatt, így ott voltam a hatalmas csomagommal egy idegen városban szállás nélkül. 

Mint mindig, most is előre bebiztosítottam magam. A couchsurfing.org oldalon több utazóval felvettem a kapcsolatot, akik szintén egyedül jöttek a városba és társaságot kerestek. Egy indiai srác, akivel találkozót beszéltem meg, felajánlotta, hogy maradjak a hoteljében, de először visszautasítottam, mert már volt szállásadóm. Most kapóra jött ez a lehetőség. A reptéren kapott térképpel könnyen eligazodtam a milliónyinak tűnő metróvonalon és hamar meg is találtam a hotelt. Az egy indiai srácból végül kettő lett, és miután letettük a csomagokat, nekivágtunk az éjszakának. Végig nagyon jól kijöttünk, olyan volt, mintha a kisöcséim lettek volna. mindketten 1-1 évvel voltak fiatalabbak nálam. Shrey (így hívták az egyiket) velem ellentétben alaposan felkészült a látnivalókból, és első állomásunk a zenélő szökőkút volt. A képek valószínűleg nem adják át élethűen az élményt, de előben mindenkinek tátva maradt a szája a fényektől és az effektektől. A margitszigeti szökőkút a nyomába se ér (vajon emiatt is börtönbe kerülhetek, hogy ezt leírtam?) A képek nézegetése közben ezt kell hallgatni: http://www.youtube.com/watch?v=Ssbj1VRplH0

 

Több időt is szívesen eltöltöttünk volna itt, de estére már beterveztünk egy couchsurfing bulit a tengerparton, amit meghirdettek a honlapon minden épp Barcelonában tartózkodó couchsurfernek. Sört a tengerparti árusoktól vettünk, és csatlakoztunk a bulihoz. Mire odaértünk, már jó sokan voltak, és az este folyamán csak egyre többen lettünk. Egy magyar lánnyal is találkoztam, és megszámlálhatatlan sok emberrel beszélgettem. Még nem vettem részt ilyen tengerparti buliban, de hozzá tudnék szokni. Hajnalban akartam úszni a tengerben, de helyette elrángattak egyik tengerparti szórakozóhelyről a másikba, ahol csak a csoda folytán nem ment tele a talpam üvegszilánkokkal a mezítláb táncolás során. Amíg mi buliztunk, a couchsurfing buli szétszéledt, de az ismerkedést folytattuk egy spanyolokból álló buliban, ahová véletlenül keveredtünk. Végül reggel értünk vissza a hotelbe és két óra alvás után mentem az eredeti szálláshelyemre, az eszperantistához, akiről kiderült, hogy egy jóbarátomnak (aki az IJS-ra is eljött) a tanára. Itt épphogy leraktam a cuccaimat, zuhanyoztam, és siettem vissza a belvárosba, hogy egy percet se vesztegessek el a kevés időmből. A fiúkkal megbeszéltük, hogy találkozunk az ingyenes városvezetésen, de mindannyian lekéstük, és helyette elmentünk a strandra. Az elmúlt egy évben voltam néhányszor tengernél, de sosem volt olyan az idő vagy a víz hőmérséklete, hogy fürödni lehessen. Ezt most végre bepótolhattam, egész napot a vízben töltöttük. Én naivan azt gondoltam, hogy ha nem napozok annyit, nem éghetek le, de alábecsültem a déli napsugarakat. 

Délután, megcéloztam a következő ingyenes idegenvezetést, ami Gaudi épületeihez kalauzolt el. A fiúk maradtak a parton az újonnan csatlakozott couchsurfer lányokkal és csak a városnézés végére csatlakoztak a csoporthoz. Pár szót az idegenvezetésről: Barcelonában van néhány egyesület, aki az interneten hirdet ingyenes profi vezetést a turistáknak angolul. A túra végén a résztvevők eldönthetik mennyi borravalót adnak az idegenvezetőnek, mindenki a maga pénztárcájának megfelelően. Szerintem ez egy fair módja, hogy a kevésbé módosak is értesülhessenek a fontos információkról. A csoporttal Gaudi építészetét tanulmányoztuk a városban és a túra a Sagrada Familiánál fejeződött be. Addigra indiai barátaim is odaértek és elbúcsúztunk egymástól, mert nekik csak két napjuk volt erre a városra, amire egy hét se lenne elég. Pár Gaudi épület:

 A Sagrada Familiánál találkoztam egy másik couchsurferrel Portugáliából, és ha már amúgy is Gaudi napot tartottam, elmentünk a Park Güellbe. Épphogy csak átfutni volt időnk, mert ő is meg én is odaígértük magunkat a szállásadónknak aznap estére. Ezért kis séta után visszaindultam Badalonába (20 perc a belvárostól) és egy kis beszélgetés után hulla fáradtan estem ágynak. Másnapra két túrát terveztem be, de az elsőt elaludtam, így helyette a Mont Juicre másztam fel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Örültem, hogy végre egyedül lehetek és nem kell alkalmazkodni másokhoz. Miután kigyönyörködtem magam, visszamentem a Sagrada Familiához, mert belülről is meg akartam nézni, de olyan hosszú volt a sor, hogyha kivárom, lekésem a második vezetést is. Ez a túra a régi városrészbe vitt és templomokat, épületeket néztünk. A magányt nem tudtam sokáig élvezni, mert hamar összebarátkoztam egy ausztrállal és egy kanadaival. A túra után visszamentem a Park Güellbe, mert előző nap nem sikerült az egészet bejárnom. Pár kép a hegyről és a parkból:

Mire végeztem a parkkal, besötétedett és elindultam vissza, hogy másnap ne késsem le a Budapestre menő gépem. Korábban indultam, de még így is épp időben értem oda a beszállásra. Pár dolgot ki kellett dobnom a reptéren, hogy ne legyek túlsúlyos, és végül unalmas repülőút után haza értem.

Utolsó toulousi tudósítás

Már egy hónapja eljöttem Toulouseból, de a beszámolókat nem sikerült befejeznem. Ezt most próbálom bepótolni, de kevésbé részletesen, mert az emlékek már kicsit megkoptak.

Az utolsó látogatásom alkalmával Tarbés-ba, Bagnéres-be és Pau-ba utaztam. A forgatókönyv a szokásos volt, találkozás a helyi eszperantó csoportokkal, vacsora sok borral és sajttal, előadás Magyarországról és utána beszélgetés. A bagnéres-i csoportban inkább fiatalok voltak, a pau-iban idősebbek. 

A 3 városban összesen 3 napot töltöttem, és elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg a térképen, hova megyek. Ha tudtam volna, hogy ilyen közel vagyok az óceánhoz, biztos maradtam még volna egy napot, hogy oda is ellátogassak. Nem maradt már sok időm, ahogy visszamentem Toulouseba, összesen két napom maradt összepakolni és elköszönni az újdonsült ismerősöktől. Zárásképp csütörtökön (júli 5) elmentem a Convivencia fesztivál toulousi állomására, meghallagtni egy spanyol együttest és pénteken az utolsó "manĝoklaĉo" (közös étkezés ahol mindenki csak eszperantóul beszélhet) során elbúcsúztam a toulousi eszperantistáktól. Sok szép emlékkel távozom, mindenki nagyon segítőkész volt és mindent megtettek, hogy otthonosan érezzem magam a rövid idő alatt, amit a városban töltöttem. Innen is szomorúan mentem el, mint Bialystokból, mert már megszoktam és megszerettem a várost, meg persze azt, hogy végre egyedül lakhattam. De a szomorúságom épp addig tartott, amíg megérkeztem Barcelonába :)

Toulouse 2

Visszatérve Toulouseba sok tennivaló várt rám, főleg a rengeteg email megválaszolása. Néha jobban örülnék ha nem lenne netem, és nem töltenék ennyi időt a gépnél és helyette élvezhetném a várost. Héten volt az eszperantó könyvtár "záróbulija" a nyári szünet előtt, részt vettem az utolsó élő rádióadásomon a toulousi rádióban, ellátogattam az itteni nyelvgyakorló Language Cafe-ba, ahol aktív eszperantó asztal van, találkoztam egy csapat Toulouse-ban lakó magyarral, végre kaptam biciklit és részt vettem a Marion-ék által szervezett játék esten, ahol idegennyelveken lehet különböző társasjátékokat játszani. Mióta van biciklim, mindenhova azzal járok és új helyeket és utcákat fedezek fel a városban.

Csütörtökön elbicikliztem a kanális mentén a 20 km-re található Donneville-be, meglátogatni Vinilkosmo-t, Eszperantia legnagyobb lemezkiadóját. Flo körbevezettet a próbatermekben, stúdióban, a raktárakban, ahol a szeptemberi tűzeset történt és a két évvel ezelőtti FESTO helyszínén. Sok új érdekes dolgot tudtam meg, és sokat tanultam Flo tapasztalataiból. Éjszakára ottmaradtam (nem bírtam volna este 20 km-t visszabiciklizni) és Francoise-zal meg egy másik helyi eszperantó családdal (már az első hétvégéről ismertem őket) elmentünk a szomszédos faluban lévő Convivencia Fesztiválra. A fesztivál különböző kultúrák zenéjét mutatja be. Most egy Tunéziai együttes (Emel Mathlouthi) lépett fel ötvözve az elektronikus stílust hegedűvel, dobbal és rendszerellenes dalszövegekkel. Másnap reggel elindultam vissza Toulouseba, de mos az időjárás nem kedvezett napsütéssel és esőmentességgel.

Ha nem lett volna még elegem a fesztiválokból, pénteken Marionnal és Christophe-fal egy tudatos életmódra felhívó fesztiválon voltunk. Az együttes aki fellépett mind zeneileg mind az énekes stílusában a The Doors-t idézte. 

Szombaton pedig a Föld Fesztiválon lévő eszperantó standban segédkeztem reggeltől kora estig. Ma sajnos az eső miatt elmarad, ezért van egy kis időm most blogot írni.

Les Bordes-sur-Arize, Vernoille

A Foix-i előadás és közös kávézás után továbbutaztam Les Bordes-sur-Alize-be az egyik angol származású (tucatnyi nyelven beszélő) és magyar feleséggel élő eszperantistával. Amióta Franciaországban vagyok egyáltalán nem beszéltem magyarul, mert nincs Álmosom, akivel gulyást főzzünk és skypolni sem tudtam eddig. Nem is ment olyan folyékonyan a beszéd, mint reméltem, de örültem hogy beszélgethettem magyarul a feleségével és a gyerekekkel. A pár száz fős falu az Arize folyó mentén fekszik, erről is kapta a nevét. Ez is tipikus középkori falu, ami építésztileg le van védve, azaz a tulajdonosoak nem építkezhetnek vagy újíthatják fel a házakat a városkép miatt. 

Sok alternatív fiatal család választja ezt a környéket a helyi Waldorf iskola/óvoda miatt, ami egy erdő közepén található. A közösség bevonzza a többi hasonló embert és a gyerekek sok velük hasonló színes nyelvi környezetben felnövő gyerekkel tanulhat együtt. Szombat este Szent-János/Szent-Iván napi tűzgyújtás volt az iskolánál és minden család részt vett rajta. Sokan zenéltek, énekeltek és táncoltak, majd sötétedéskor meggyújtották a tüzet és mindenki, még a kisgyerekek is átugrottak rajta. Nagyon jó hangulatban telt az este és jól összebarátkoztam vendéglátó család gyerekeivel. Annyira, hogy másnap egész délelőtt játszótereztünk és az elbúcsúzásnál el se akartak engedni.

Miután kijátszottuk magunkat, autóval elvittek Vernoille-be az ottani eszperantó órákat meglátogatni. Most nem jöttek annyian, mint Foix-ba, de így is sokat beszélgettünk és érdekes volt olyanokkal találkozni, akivel korábban már hallottam interjút a Muzaikóban. Aznap Jorgosz volt a vendéglátóm, aki már sokat tett az eszperantóért Dél-Franciországban is és egész Európában. 20 évvel ezelőtt körbebiciklizte Európát az eszperantó népszerűsítése érdekében. Az erről készült interjú a Muzaikóban hallható. Megismerkedtem Jorgosz  eszperantista családjával is, a 3 gyerek egyik anyanyelvként tanulta az eszperantót, és természetesen a felesége is elsajátította a nyelvet. Este a szomszédba voltunk hivatalosak egy dupla szülinap megünneplésére egy rockegyüttessel és sok sok francia borral. Kb 50 résztvevő volt, akik közül senkit sem ismertem, de a társaság fele angol volt, így tudtam kommunikálni velük. Végre az angolomat is gyakorolhattam és felvilágosítottam őket pár dologról az eszperantóval és Magyarországgal kapcsolatban. Szeretek angolokkal beszélgetni, akik anyanyelvi szintem beszélik a nyelvet, mert tőlük többet tanulok és nem tanulom el a hibákat, mint más külföldi beszélőkkel. Viszont a gondolkodásmódjuk elég furcsa. Pontosabban, hogy gyakran utaznak Ázsiába és más egzotikus földrészekre, de Kelet-Európában még sosem voltak. Pedig szerintem Európában is sok felfedezni való van, amit érdemes megnézni mielőtt nekivágunk más kontinenseknek. Szóval a társaság sznobabb volt, mint amihez szokva vagyok, de legalább a rockegyüttes a kedvenc számaimat játszotta. (És csak én voltam rockkoncerthez öltözve :) )

Foix

Dél-Franciaországi utazásom következő állomása Foix, Ariége tartomány fővárosa. 4 napot töltöttem a gyönyörű hegyekben a tartományban, ami sok eszperantista klubnak ad helyet. Ahogy megérkeztem az állomásra, rögtön megpillantottam a középkori kastélyt, ami a város minden pontjáról látható. Örökifjú eszperantista fogadott az állomáson, akivel sokat sétáltunk a belvárosban és megmutatta a nevezetességeket. Még mindig csodálkozom, hogy itt az emberek jóval a nyugdíjas kor felett is aktív életet élnek, több egyesületben tevékenykednek, nyelvet tanulnak stb. Kinou például festőművész és híres énekesnő egész Ariégeben, nem is tudtunk úgy végighaladni egy utcán se, hogy ne találkozott volna ismerősökkel. Ebéd után René, aki a itteni csoportot tanítja, körbevezetett a kastélyban, este pedig a zene ünnepére mentünk. Ez egy egy napos fesztivál az egész országban (vagy csak a régióban, nem tudom), mialatt minden utcát elözönlenek profi és amatőr zenészek, hogy szórakoztassák a lakókat. Örülök, hogy nem votlam Toulouse-ban aznap, azt mondják, olyankor még a rögbimeccseknél (utcai kivetítőkön szokták nézni) is több ember van az utcán és mozdulni sem lehet tőlük. Foix-ban is sokan voltak, de nyugodtabb volt, mint nagyvárosban. Minden stílus és minden korosztály megtalálható volt a fesztiválon, mi egy afrikai dob és táncbemutatót, egy kórust és a város híres fúvószenekarát néztük meg. Másnap részt vettem két eszperantó órán kezdőknek és haladóknak, és megtartottam az előadásom Magyarországról. Sokan jöttek el meghallgatni és mindig meglepődök, hogy még mindig vannak, akik nem tudják, hogy Magyarország az EU tagja, nem az angol a hivatalos nyelv, hanem a magyar és hogy nem a cirill ábécét használjuk (az utóbbi feltételezésre még Lengyelországban került sor).

Cité de l'Espace

A Toulouse-ban lakó fiataloknak sok lehetőségük adódik a kulturálódásra, ezt az önkormányzat elősegíti egy csekkfüzet megvásárlásával, ami 12 euróba kerül, de cserébe sok mindenre feljogosít. Ingyenes belépést biztosít 2 szabadon választott múzeumba, egy filmre a moziban, 8 euró kedvezményt biztosít egy koncertre / színházi vagy táncszűnházi előadásra és az operába, ingyenes tagságot biztosít a városi könyvtárba és egy ingyenes belépést biztosít az űrparkba, ahova amúgy 20 euró körül lenne a belépő. Ezt a parkot látogattam meg tegnap délután, amit azért hoztak létre, mert francia nemzeti űrkutatási intézet legjelentősebb központja Toulouseban található.

Ahhoz, hogy az egész parkot bejárjuk, egy teljes napra van szükség, ha részt akarunk venni minél több interaktív bemutatón, ki akarunk próbálni berendezéseket és meg akarunk nézni egy-egy előadást a Planetáriumban és a 3D-s moziban. Én alapból hátránnyal indultam, egyrészt mert vasárnap lévén nem tudtam korán felkelni, másrészt meg először nehezen találtam meg az óránként járó buszt (vasárnaponként a Marengo metróállomásról indul egy megállóra tőlem minden egész órakor).

A park több helyszínből épül fel: a 4 szintes múzeumból,  ahol interaktív kiállítások, előadások és gyerekek számára workshopok vannak, a kültéri kiállításokból, ahol megtekinthetjük többek között a naprendszer modelljét, a MIR űrállomás élethű mását, a Soyouz kapszulát, és a gyerekek kiszórakozhatják magukat a játszótéren "kis asztronautáknak". Valamint a parkban található még a mozi és a planetárium, és a "Föld háza" ahova már nem sikerült bejutnom. Bár minden ki volt írva francián kívül spanyolul és angolul, a bemutatók (pl fizikai kísérletek) franciául voltak. Azok számára, akik érdeklődnek a tudományok iránt ez bizonyára a paradicsom, és sajnálhatják tőlem az ingyen belépőt, akit fizikából és matekból is úgy rúgdostak át, és ha nem ingyen lett volna, valószínűleg el se jövök. Ennek ellenére érdekes élmény volt és örülök, hogy meglátogattam egy ilyen európai szintű látványosságot.

Egyébként a csekkfüzetből a többi belépő közelebb áll a humán beállítottságomhoz. Eddig egy múzeumbelépőt használtam fel a Toulouse történetéről szóló múzeumban, de szeretném minden lehetőséget felhasználni. Pénteken Marionnal elmentünk a Rio Loco fesztiválra, ahol portugál, brazil és potugál nyelvű országok előadói zenéltek, de nem használtam fel a koncert belépőmet, mert pazarlás lett volna a 8 eurós kedveznényt egy 5 eurós jegyre elhasználni. Összehasonlítva a Rio Locot-t az eddigi zenei fesztiválokkal, amiken részt vettem (SZIN-Szeged, Roskilde-Dánia) ez volt az eddigi legtisztább és legzöldebb. Eldobott szemetet egyáltalán nem láttam és a bejáratnál hostessek osztgattak zsebhamutartót, hogy még a csikkek se dobálják el. Mondanám hogy nyugati igényesség, de a Roskilde is nyugat, mégis térdig gázoltunk a szemétben egy hétig...

Albi, Lavaur és egy cirkuszi előadás eszperantóul

Múlt héten Christophe-fal elutaztam Albiba, 85 km-re Toulousetól északkeletre, ahová minden héten megy órát tartani. Albi nagyon szép középkori városra emlékzetetett, két legnagyob nevezetessége a Toulouse-Lautrec Múzeum (amit már a szegedi Reök-palota kiállításáról ismertem) és a katedrális, amit az UNESCO 2010-ben a  Világörökség részévé nyilvánított. 

(A képet kivételesen nem én fényképeztem, mert végig esős időnk volt.)

A nyáron ez volt az utolsó eszperantóóra a csoport számára, ezért Kathy, az egyik tanítvány meghívott mindenkit magához vacsorára. Ahogy az lenni szokott, eleinte még rávették magukat, hogy eszperantóul beszéljenek, de pár pohár bor után már csak a francia ment nekik. Érdekes, hogy itt mindenki fütyül a vezetés előtti alkohol tilalomra, mert a bortermelők miatt úgysem ellenőrzik. Kathy egyedül él egy farmon a 3 hatalmas kutyájával és a szamarával, és a kertből mindenhonnan a környező dombok, hegyek és falvak látványa tárul elénk. Chrisophe-fal itt éjszakáztunk, és másnap ebéd után indultunk tovább Lavaur-ba, ahol egy másik csoport, vagy inkább baráti kör óráját látogattam meg (immár egyedül, mert Christophenak vissza kellett mennie Toulouse az ottani óráját megtartani). 

Útba esett egy falu, ahol egy másik város csoportjának tagjai épp turnén voltak a vándorcirkuszukkal és érdekességképp beépítették az eszperantót is az előadásukba. Minden nap más-más faluban tartanak előadást és a közönséghez csak eszperantóul beszélnek. A franciáknak könnyű dolguk van a megértéséevel, hisz olyan kifejezéseket választottak, amik a franciában szinte ugyanúgy hangzanak. Érdekes volt eszperantóul végig nézni egy előadást és örültem, hogy mindent értek belőle. A közönségnek is nagyon tetszett az eszperantó ötlete és már Saluton-nal köszöntötték az előadókat. Bár nyelvtanilag nem teljesen helyesen beszéltek, de jó módszert választottak, hogy minél több emberrel megismertessék a nyelvet. Még jobb lenne, ha az előadások után a szülők és gyerekek feliratkozhatnának nyelvórára, de ahhoz sok tanárra lenne szükség, akik hetente bejárják a falukat.Hosszas kutatómunka eredményeként, ait a internet lassúsága csak megnehezített, megtaláltam a weboldalukat (a képre kattintva megnyílik):

Az előadás után Christophe bemutatott egy eszperantistának (a régióban sok eszperantista van akik a környező településekről gyűlnek össze együtt tanulni a nyelvet), aki elhozta az előadásra a tanítványait és aki továbbvitt a kisbuszával Lavaurba, ahol a vendélátóim felszedtek az állomáson. Tőlük kapom a lakást is, és most hozzájuk voltam hivatalos a vacsorával egybekötött eszperantó órára. Ők egy egy utcából álló (szintén középkori stílusú) faluban laknak, ahol mindenki ismer mindenkit. A kertből és az ablakból hasonló festői táj tárul a szemünk elé, mint Kathy kertjéből és tiszta időben ellátni a Pireneusokig. Meglepődtem, hogy mennyien jöttek el, és nagyon jó hangulatban telt az este. Mivel többen voltunk, sikerült elérnem, hgy ne mindenki csak franciául beszéljen, de egyedüli külföldiként ez nem olyan egyszerű. Bár a franciák még mindig jobbak, mint a lengyelek (bocs lengyelek, ha google fordítóval olvastok).

Toulouse 1

A gironai repülőtéren barátságos eszperantista várt, akinél egy éjszakát töltöttem a repülő késői érkezése miatt. Ez volt az első alkalom hogy ismeretlen eszperantistáknál aludtam, de nem a Pasporta Servo-n, hanem egy ismerősön keresztül találtam őket. A rövid látogatásom alatt sok érdekességet megtudtam, például a katalán nyelv helyzetéről és hogy utcai automatákban friss tehéntejet taláunk :D A vendéglátóm és a felesége nagyon segitőkészek voltak, kiderült, hogy a vonatok amiket a neten kinéztem nem közvetlenek, hanem legalább 3 átszállással és 100 euróval drágábban tudnám elérni a célom. Segítettek kedvezőbb járatot keresni és végül rátaláltunk a Eurolines közvetlen járatára, ami csupán 30 euróba került. Tökéletes választásnak bizonyult, szinte üres volt, végig szólt a zene és a menetidőnél hamarabb beért, csak a sofőr volt bunkó.

Toulouseba érkezve elcsodálkoztam, mekkora városról van szó. 500.000 lakosával Franciaország negyedik legnagyobb városa. (Nem szoktam utánanézni a meglátogatandó városoknak hogy a helyszínen lepődjek meg, ellentétben az első utazásaimmal, amiket részletesen megterveztem.) Az első estét Marion lakásában töltöttem, majd másnap költöztem át a végleges lakásomba, ahol az itt tartózkodásom végéig maradok. Egy eszperantista pár ajánlotta fel a lakását egy hónapra, amíg nekik nincs rá szükségük. A lakás a Jolimont  nevű hegyen van a központtól negyed óra sétára és 2 metrómegállóra. Az ablakból szép kilátás nyílna a városra, ha nem takarnák ki a szomszédos épületek. Az első pár napot a város felfedezésével töltöttem, pénteken megismerkedhettem az eszperantisták aktívabb felével, hétvégén pedig a hegyekbe mentünk egy kisebb találkozóra.

Az eszperantó nyelvű hosszabb beszámoló itt olvasható: http://lakrokodil.wordpress.com/2012/06/07/stago-en-la-montaroj/

A hétvége célja az volt, hogy a résztvevők felkészüljenek az egy héttel későbbi KER nyelvvizsgára, amit 17 országban 360 eszperantista tesz le egyidőben. Én is le akartam tenni, de kiderült, hogy Szlovákiában a szóbeli és írásbeli részét is le lehet majd tenni és inkább azt választottam Dorotával együtt. Visszatérve a hétvégéhez: a szállásunk egy hétvégi házban volt, amit eszperantisták üzemeltetnek különböző rendezvényeknek, táboroknak. Eddig ez a legtökéletesebb rendezvényhelyszín, ahol valaha voltam. Gyönyörű a kilátás, nagy kertje, szobái és társalgói vannak. Ahogy megérkeztünk és kigyönyörködtük magunkat elindultunk a piacra bevásárolni a főzéshez, ami szintén nagy élmény volt. Az otthoni piacokkal ellentétben inkább fesztiválon éreztem magam, ahol a helybéliek hetente összegyűlnek miközben utcazenészek szórakoztatják őket. A program a vizsgázók számára nyelvóra volt, mi többiek pedig nekiláttunk a főzésnek. Most is, mint Bialystokban sokszor gulyást főztünk (lassan úgy érzem mást már nem is tudok főzni), de 20 főre nagyobb munkának bizonyult. Szerencsére sok segítő kéz akadt hogy mi hamarabb kész legyünk. Természetesen most is nagy sikere volt és a résztvevők már alig várták a másnapi előadásomat. Szegedet mutattam be, ahová egyetemre jártam, illetve az eszperantó specializációt, ahol a nyelvvel megismerkedtem. Az előadás jó hosszúra nyúlt a sok kérdésnek köszönhetően. Hamar eltelt az idő és egy kis séta után a faluban már indulnunk is kellett vissza Toulouseba.


Néhány kép a kilátásról és a csapatról:

Visszatérve a hegyekből még nem sok feladat várt rám hétköznap, leginkább a várossal ismerkedtem. Részt vettem életem első élő rádióadásban, amit eszperantisták készítenek franciául az eszperantóról és megjelenik az egyik kereskedelmi rádióban. Interjút adtam eszperantóul, amit rögtön franciára fordítottak. A Muzaikoval van már tapasztalatom, de az élő adás még szokatlan volt. Ellátogattam a nyelvórákra is, hogy beszéltessem a tanulókat, esténként pedig megnéztem a cirkusziskola ingyenes előadásait. Az első előadásban a legtöbb trükköt én is meg tudom csinálni, amit bemutattak, itt inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly, nem a zsonglőrtrükkök összetettségén. Hétvégén sor került a KER nyelvvizsgára, amire még Katalóniából is jötte vizsgázók. A kedvükért eszperantó nyelvű idegenvezetés volt szervezve a belvárosban, este pedig étterembe mentünk velük. Annak ellenére, hogy korlátlan volt a borfogyasztás, kénytelenek voltunk hamarabb távozni, mint terveztük, mert a szomszéd asztalnál lévő rögbi drukkerektől (itt a foci helyett a rögbiért van oda mindenki) már nem hallottuk egymás hangját. Vegül kerestünk egy csendesebb helyet, de ott már nem járt a korlátlan fogyasztás :)

Poznan-Bydgoszcz

Az út vissza Poznanba zökkenőmentes volt, a Polskibust már jól ismerem, de az internetük már egy ideje nem működik. Berlinben egész hétvégén nem volt netem és nem tudtam felvenni a kapcsolatot az önkéntessel, akinél Poznanban aludtam volna, mert a száma a lengyel telefonomban maradt. Úgy indultam el, hogy nem tudtam, hol alszom éjjel, de a kapcsolatok megmentették a helyzetet. Tavaly a RoskildeFesztiválon ismerkedtem meg Kasiaval, aki Poznanban lakik a lakótársaival. Tipikus couchsurfer házuk van, ideális töb ember elszállásolására és nagy bulikra. Végre nappal is láthattam Poznant, eddig csak az Arkones alatt éjszaka voltam a belvárosban. Miután végigjártam a nevezetességeket, csak az internethez jutás járt a fejemben. Rengeteg olvasatlan mail és elintézetlen feladat vár rám, de pár email megválaszolásán kívül másra nem jutott időm.

Reggel megcéloztam egy korábbi vonatot amit kinéztem, hogy kényelmesen elérjem a gépem Bydgoszczból, ami 2 órányira van Poznantól. Amíg Szegeden tanultam, örökkévalóságnak éreztem a 2 órás vonatutat, de a Lengyelországi fél napos vonatozások és buszozások után ez már fel sem tűnik. Most épp a reptéren várom a gépem Gironába, ahonnan holnap továbutazom Toulouseba és végre el tudom menteni a rég megírt bejegyzéseimet.

Berlin + véletlen kongresszus

A hétvégét Berlinben töltöttem egy ismerősömnél és csupán véletlen egybeesés, hogy a dán-lengyel-német eszperantó kongresszus is azon a hétvégén volt, ahol az ismerősöm is koncertezett. Napközben nem vettem részt a programokon, helyette várost néztünk és csak az esti programokra vettem jegyet. Szombaton ellátogattam a napi program helyszínére, hátha találkozok ismerőssel és nagy meglepetésemre egy csapat fiatallal találkoztam, akik épp kártyáztak. Nem az én korosztályom vett részt a kongresszuson, hisz nem kifejezetten fiataloknak rendezték, ezért a többiek örültek, hogy még egy fiatal is van a résztvevők között. Mivel kevesen voltunk, könnyebb volt elbeszélgetni az újonnan megismert arcokkal is. Este előadások és koncertek voltak, de annak ellenére, hogy az előadók ugyanazok voltak, mint az ifjúsági rendezvényeken, a közönség sokkal passzívabb volt. Először egy lengyel kórus tagjai énekeltek, néhány dalt velük énekeltem, hisz mindennap hallottam Lengyelországban. Furcsa volt a Sto lat-ot színpadról hallani, amit többnyire szülinapokon énekeltünk. A lányoknak jó hangja volt, de engem nem nyűgöztek le annyira, mint a férfiakat a ruházatukkal. Utánuk Stefo koncertezett, az ő dalait kívülről tudom, mert elküldte az egész albumot. Georgo Handzlikot viszont most hallottam először, de Dorota előadásában az ő dalait is ismertem. A két csendes ülős koncert után Kim játszott, és meglepődtem volna, ha az utolsó számára, a Ska virino-ra nem kezdenek el néhányan táncolni.

Most voltam negyedik alkalommal Berlinben, de eddig mindig csak 1-1 napot töltöttem a városban a főbb nevezetességeket látva, és most volt először, hogy megtapasztaltam a berlini éltetet az egyetemisták kollégiumában. Sokkal jobban magával ragadott a város, mint az első alkalmakkor, főleg, hogy annyi különböző ember jött szembe az utcán bőrszínre és stílusra való tekintettel. Nagy változás volt Bialystok után, ahol mindenki ugyanúgy néz ki.

Utolsó EVS napok

Az utolsó bialystoki napjaimban fel sem fogtam, hogy hamarosan véget ér a projektem. Az önkéntesek nagy része már rég hazament, én meg örültem, hogy végre van egy kis időm behozni a lemaradásaimat. Sok időt töltöttem az eszperantó könyvtárban, mert Ela is és én is egyedül dolgoztunk az utolsó héten, és mindketten szívesebben voltunk egymás társaságában. Megtartottam az utolsó eszperantó órákat, elég rendhagyóan, mert a nyelvtan és a feladatok helyett próbáltam megismertetni a tanulókkal eszperantó együtteseket, amin sokan csodálkoznak, hogy igen is léteznek, és próbáltam csábítani őket a nyári rendezvényekre. Több-kevesebb sikerrel, hisz két tanulómat is viszont látom majd a nyár során. Az utolsó hétvégém kiélvezését megakadályozta a tény, hogy Dorota újdonsült elnöki teendői miatt nem volt a városban, és Przemek is visszatérőfélben volt az ukrajnai útjáról. Megmentette a szombat estét, hogy a lengyelek már májusban tartják a múzeumok éjszakáját. Az önkéntesekkel, akiknek még tart a projektjük megnéztünk pár koncertet, kiállítást és részt vettünk a Zamenhof Centrumban szervezett városi játékon. 

Az Aurore-ral közös búcsúbulinkat hétfőre időzítöttük, mert pár önkéntes nem volt hétvégén a városban, és szerettünk volna mindenkitől elköszönni. Tehát hétfőn az utolsó órám után elbúcsúztattak az eszperantó klubban és az egyesület tiszteletbeli tagjává váltam, este pedig az összes bialystoki ismerősünk hivatalos volt hozzánk házibuliba. Nagyon boldog voltam, hogy mindenki eljött, akire számítottunk. Ennyi ember még nem volt nálunk egyszerre és ez volt az eddig legjobban sikerült buli. De lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert mi voltunk Aurore-ral a középpontban. Kedden még dolgoztam a könyvtárban, este pedig megtartottam az utolsó Language Cafét. Talán a meleg miatt egyre kevesebben vesznek részt rajta, mindenki szívesebben tölti az idejét a szabadban. De aki el akart köszönni, az azért eljött még utoljára. Szerdán már nem dolgoztam, szükségem volt egy napra, hogy mindent elrendezzek az utazás előtt. Sőt még ez az egy nap is kevésnek bizonyult. Délután ANAWOJ-jal, a koordinátor szervezettel volt egy utolsó találkozóm és este Dorotáékkal részt vettünk a Juwenalián, ami egy vizsgák előtti fesztivál Lengyelország legtöbb egyetemén. Teljesen olyan érzésem volt, mint tavaly a Roskilde fesztiválon, úgy tűnik, ha fesztiválról van szó, minden nemzet megőrül. Jó lezárása volt a 9 hónapnyi önkéntes munkámnak. 

Az utolsó napomat már csak pakolással töltöttem és kisebb pánik fogott el, hogy két bőröndre lenne szükségem, hogy mindent el tudjak vinni, míg a gépen csak egyet tudok vinni. Szerencsére egy bialystoki család megmentett, mert felajánlották, hogy nyáron elhozzák Szlovákiába a maradék cuccomat, ahol át tudom venni.  Az egész napom idegeskedéssel telt (nem költöztem még teljesen egyedül), és csak akkor nyugodtam meg, amikor már úton voltam a buszállomásra Monikával. Fél 6-kor indult a buszom (5 zlotyiért) Varsóba, ahol még volt egy kis időm sörözni Lukizzal, a TEJO elnökével. Most pedig a Berlin felé tartó buszon ülök és végre van egy kis időm blogdolgokkal foglalkozni. Még nem kell véglegesen búcsút mondanom Lengyelországnak, a berlini hétvége után még egy estét Poznanban töltök, aztán Bydgoszczból megy a gépem Gironába. Az önkéntes projektem véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyom a blogírást. Júniusban Franciaországban, Toulouseban fogok lakni, hogy az ottani eszperantistákat segítsem ismét önkéntesként, és a jövőbeli eszperantó eseményekről is rendszeresen szeretnék tudósítani.

SES és PEJ kunveno

A szüleim látogatása után Dorotával velük tartottunk Szlovákiáig, ahol kiraktak minket, hogy részt vegyünk a SES (nyári eszperantó találkozó) szervezői megbeszélésén. A megbeszélés a Partizanske nevű kisvárosban zajott, itt található az E@I irodája és Dorota itt fogja tölteni a gyakorlatát nyáron és ősszel. A várost hegyek és erdő veszi körül, de a szlovák építészet csak a falukban tetszett, amiken útközben áthaladtunk. Ellenpéldaként Partizanskében láttam életem legrondább templomát, ami leginkább egy betontoronynak néz ki. Lehet, hogy csak Lengyelország templomépítési mániájához hasonlítva tűnt csúnyának. A megbeszélésen 11-en vettünk részt, azzal a céllal, hogy a szervezők kialakítsanak egy új fiatalos csapatot.  4 napot töltöttünk a városban, sok új dolgot tanultam a rendezvényszervezésről és új embereket is mertem meg.  A nap nagy részét munkával töltöttük, felosztottuk a feladatokat egymás közt és meglátogattuk a rendezvény helyszínét. Esténként teljesen úgy éreztem magam, mintha eszperantó találkozón lennénk, utolsó estén még szervezett program is volt. Meglátogattuk a csillagvizsgálót és spontán labambázásra is sor került. Dorotával „hátrányos” helyzetben voltunk a játék közben, mivel csak ketten voltunk lány résztvevők. Az odaúttal ellentétben a hazaút nagyon komplikált volt, körülbelül 4-szer kellett átszállnunk vasárnap éjszaka és órákat várni a kényelmetlen állomásokon. Csak Varsó és Bialystok között sikerült kicsit aludnunk Dorotával, amikor üres volt a kabin.

Az elkövetkező hétvégén sem volt sok időnk pihenni, pénteken reggel 5-kor indult a buszom (5zl) Varsóba a PEJ közgyűlésére. Annak ellenére, hogy 9 hónapot laktam Lengyelországban, csak most sikerült taggá válnom, mert nem találtam olyan embert, akinek fizethetem volna tagdíjat (pedig napi kapcsoltban voltam a vezetőséggel). Ez volt az első közgyűlésem, amin részt vettem, és itt is élveztem, hogy sok dolgot tanulhatok, hogy működik egy egyesület. Minden országban szükség lenne ilyen gyűlésekre, a 3 nap alatt jobban el tudtunk mélyülni a közös munkában, mint a csak egy délutános gyűléseken. A gyűlésre egy varsói kerületben került sor, ami nincs nagyon messze a belvárostól, de megérkezve teljesen úgy érzi az ember, hogy hirtelen vidékre érkezett. Az utcában sok hétvégi ház kapott helyet, ahova a tulajdonosok csak kertészkedni járnak, és tökéletes helyszín, ha valaki meg akar szabadulni a város forgatagától. Ironikus, hogy Bialystokból, ami erdőkkel van körülvéve, Varsóban találtam menekvést a nagyvárosoktól. Nagyon hálás vagyok a vendéglátóink vendégszeretetéért, hogy kialakítottak egy ilyen helyet, ahol minden eszperantista mindig otthonra talál.

Magyarok látogatóban

Olaszországból hazatérve sem unatkoztam, pár óra pihenő után már a buszpályaudvaron vártam Renit, Zsuzsit és Szabit, akik egy hét látogatóba jöttek Szegedről (illetve majdnem Szegedről). Mindig azt gondolom, hogy ennyi külön töltött idő után már nem lesz olyan a barátságunk, mint régen, de egyáltalán nem így volt. Úgy éreztem, mintha nem hónapokkal ezelőtt váltunk volna el, hanem mintha tegnap láttuk volna egymást. Ugyanolyan jól szórakoztunk, mint amíg otthon voltam, és a barátságunk cseppet sem kopott meg. A három lány szegény Szabit néha az őrületbe kergette, de kénytelen volt elviselni minket egy hétig. Megmutattam nekik a város nevezetességeit és megismerkedtek a többi önkéntessel is az Annánál tartott sütögetés során.


A távozások után egy héttel a szüleim és az öcsém jöttek látogatóba. Szerencse hogy ketten lakunk csak a nagy lakásban, így el tudtam szállásolni a nappaliban a vendégeket. Velük is sokadszorra végigjártam a szokásos városnéző útvonalat, és amíg én dolgoztam, elküldtem őket a környező településekre, amiket érdemes meglátogatni. Amíg a barátaim voltak itt nagyon depressziós időt fogtunk ki, és anyuék megérkezésével jött az első nagy meleg a városba. Kihasználtuk a jó időt és egyik nap Supraslban kirándultunk az erdőben, egy napot pedig Varsóban töltöttünk városnézéssel. Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy sokszor voltam itt, nem sok érdekességet tudok a városról. Másodszorra is felmentem a Palac Kultury tornyába, és most nem volt olyan felhős az idő mint októberben és mást is láttam a környező épületeken kívül.

Internacia Junulara Festivalo 2.rész

Az ételhez nehéz volt hozzászokni, hogy az olaszok csak édeset esznek reggelire és ebédre és vacsorára a két fogásból az egyik mindig tészta. Szeretem az olasz ételeket, de úgy néz ki, csak magyar módra elkészítve. Nekem az üres spagettitészta nem étel, még vajjal sem. Viszont a desszertjeik nagyon finomak voltak. Az időjárás miatt egy kicsit csalódott voltam, mert annak ellenére, hogy tengerparton voltunk, a látványon kívül nem élvezhettük ennek előnyeit. De kárpótolt a jó társaság és a rengeteg új és érdekes ember akit megismertem. Ilyen még nem fordult elő, hogy a reggeli záráskor úgy kellett kirúgni minket a drinkejoból, annyira belefeledkeztünk az eszperantóról folytatott eszmecserébe. Disco eleinte nem volt, de aztán a nép kikövetelte magának, és reggelig azt sem lehetett lelőni.

Kirándulásokban sem szenvedtünk hiányt: két kirándulás volt szervezve, egy félnapos Ravennába és egy egész napos San Marinoba. Ravenna Olaszország egyik legrégebbi városa, 3x volt főváros és itt van eltemetve Dante is. Ennek ellenére nem nyűgözött le a város, de lehet hogy azért, mert kevés időnk volt megnézni és esett az eső is. A San Marinoi kirándulás szerintem a legjobban sikerült napja volt a találkozónak. Sokan azt mondták, hogy nem érdemes megnézni, mert kicsi és nincs sok látnivaló, de nekem nagyon tetszettek a kis utcák és a 3 torony a hegy tetején, ahonnan a tengerig ellátni. A csoporttal együtt megnéztük a nevezetességeket, majd 2 óra szabadidőt kaptunk, amit arra használtam, hogy a fiúkkal megnéztem a Tortúra múzeumot és életem legfinomabb kávéját (kávékrémét?) ettem.

Mint minden találkozónak, az IJF-nak is eljött a vége, hogy utána a résztvevők találkozó utáni szindrómában szenvedhessenek. Mi a lányokkal elég szerencsések voltunk, mert egész nap afterpartyztunk a repülő indulásáig. Természetesen akkor volt strandidő, amikor már indulnunk kellett a vonathoz. Mindenki, aki utolsónak maradt a helyszínen, együtt egy nagy karavánban indult Bolognába, ahol elvátlak útjaink a barátoktól, de mégis a miénk maradt a legnagyobb csapat. 7-en, mint a gonoszokindultunk felfedezni Bolognát, de hamar rájöttünk, hogy 5 óra kevés egy városra. Csak sétálgattunk kicsit a belvárosban és megebéd-vacsoráztunk, ahol végre igazi Bolognait ehettem, nem csak üres, vagy paradicsomszószos tésztát. Timi és Klemens leszakadt tőlünk, de még mindig maradtunk 5-en, hogy résztvegyünk az első FEK-en, azaz Flughavena Esperanta Renkontiĝon (Reptéri Eszperantó Találkozó). Megpróbáltam aludni a repülő indulásáig, de a barátaim hangos pletykálkodással ezt lehetetlenné tették, meg a pad kényelmetlensége se segített. 

Április 11-én délután értem haza, és este már jöttek is a magyar barátiam egy hétre látogatóba. De erről majd később :)

Internacia Junulara Festivalo 1.rész

Az elmúlt hetekben nem sikerült behoznom a lemaradásom blogügyben, de napokban megpróbálok mindent bepótolni, hisz sok minden történt. Ez az utolsó hetem Bialystokban, de ne szaladjunk előre, kezdjük ott, ahol abbahagytam 2 hónapja:


"Még 4 nap van az IJF-ig, az olasz eszperantó találkozóig, ahol egy éve az eszperantó életem kezdődött. Tavaly egyedül vágtam neki az ismeretlen útnak, de idén Dorotával és Aurore-ral utazunk annak reményében, hogy Cerviában a tengerparton valóban tavasz vár minket, nem hó és 1 fok, mint Bialystokban. Jelenleg 89 jelentkezőnél tartunk, és a résztvevők nagy részét ismerem, így nagyobb bulinak ígérkzik, mint egy évvel ezelőtt, bár arról se panaszkodhatok."

Ezt írtam piszkozatba négy nappal az IJF előtt, és bár az időjárással nem volt szerencsénk, minden várakozásomat felülmúlta a találkozó. A bialystoki lányokkal április harmadikán este utaztunk Poznanba vonattal, ahonnan reggel 8-kor indult a repülőnk Bolognába. Ha sokat utazik az ember, előbb utóbb elvesztik az új helyek a varázsukat, így volt ez az olasz úttal is kezdetekben. Bár szeretek repülni, most csak azt élveztem, hogy végre tudtam kicsit aludni, ami a vonaton és a reptéren egyáltalán nem sikerült és emiatt mindannyian morcosak voltunk. A bolognai reptérről busszal kellett menni a belvárosban lévő pályaudvarra, ahol reggelire vadászva összefutottunk a szintén reggelire vadászó Alisával, akivel az egy évvel ezelőtti IJF-n ismerkedtem meg és aki az első eszperantista barátnőm volt. A karavánunk négy főre bővült, és az átszállásnál még egy eszperantista csatlakozott hozzánk. A cerviai állomásra érve rögtön Timivel találkoztunk, aki épp a fesztivál helyszínére igazító táblákat ragasztgatta ki. Timi a büszkeségem, hisz ő is a Szegedi Egyetemen tanult eszperantóul mint én, és ugyanazzal a csereprogrammal vett részt élete első rendezvényén, az IJF-n, mint én egy évvel ezelőtt. A másik büszkeségem Aurore, aki az én csoportomban kezdett eszperantóul tanulni, és már egymás közt az angol helyett az eszperantót használjuk :) A fesztivál egy tengerparttól 100 méterre található hotelben zajlott (Hotel Tania = olcsó hotel lengyelül). Mi voltunk az első nagyobb csapat aki megérkezett, és a már jól ismert szervező csapat ugyanolyan barátságosan fogadott, mint egy éve. Az első este a szokásos ismerkedő estével telt, de nem sok szükségem volt rá, hisz a társaság legnagyobb részét már jól ismertem. Öröm volt mindenkit viszontlátni és visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti első eszperantó rendezvényemre. Első este korán elmentem aludni kipihenni az utazás fáradalmait, de a többi este bőven bepótoltam ezt az egy napot...


A találkozó programja most is gazdag volt, napközben előadások, játékok, nyelvórák, este gufujo, drinkejo (már említettem őket a JES-ről szóló bejegyzésben) és minden nap más és más eszperantó előadó koncertezett (Stefo, Martin, Roĉjo, Pieĉjo, Gijom, Johannes, és egy nem eszperanóul énekelő együttes: mama Afrika). Most is, mint mindig, részt vettem a városi játékokon (urba ludo), ahol különböző feladatokat kellett csapatokban teljesíteni, a Capoeira edzésen (Michele és Stefano vezetésével) és a közös éneklésen. Valamint az IJF tradícionális programjain, a Trinkomanĝa Nokton (Evés-Ivás Éjszakája), aminek keretei közt minden nemzet hoz magával valamilyen különleges ételt italt az országából, és mindenki mindent megkóstolhat. Bár 3-an voltunk magyarok, Timi mentette meg a becsületünket, mert mi a Danival semmit nem vittünk magunkkal. Mentségemre szóljon, hogy én nem Magyarországról mentem. Ja és kimaradt az Internacia Vespero (Nemzetközi Est), ami Ki mit tud?-ként funkcionál. Én a lakótársam által tanított Bretagne-i táncban vettem részt, és egy kisebb csoporttal elénekeltük az Imagine-t és a Because-t eszperantóul Stefo fordításában. (Furcsa az eszperantó verziók után most az angolt hallgatni.) A programhoz én is hozzájárultam egy előadással az Európai Önkéntes Szolgálatról, és hogy milyen lehetőségek vannak az eszperantóval, de mivel egy időben volt a bórkostolóval, érthető okokból nem volt nagy a hallgatóságom :)


Folyt. Köv. :)

Sikeres első eszperantó óra + Magyar-Lengyel baráság napja

A múlt hét folyamán átestem több megmérettetésen. Csütörtökön indult 10 fővel az új eszperantó kurzus az eszperantó klubban, ami miatt nagyon izgultam, mert több önkéntes és pár lengyel ismerősöm is jelentkezett rá. Aggodalomra nem volt semmi okom, mert nagyon gördülékenyen ment az óra, rögtön mindent megértettek annak ellenére, hogy csak az eszperantót használtam, és minden kérdésre tudták a választ. A legtöbben huszonévesek, de van két középkorú is, akinek kicsit lassabban megy a megértés. Rájuk jobban oda kell majd figyelnem.

Pénteken a Magyar-Lengyel barátság napja alkalmából PTTK (Álmos munkahelye) rendezvényt szervezett a Tokaj nevű magyar étteremben. Engem is megkértek, hogy vegyem ki a részem a munkálatokból. Álmos a közös történelmünkről, én pedig a közös kulturális kapcsolatokról tartottam előadást (angolul, lengyelre fordítva). Majd ezt magyar ételek kóstolása és kokárda készítés követte. Az est végén a résztvevők kitölthettek egy kvízt, aminek főnyereménye egy 100 zlotyis kupon volt, ami az étteremben levásárolható. Annyira sikeres volt a rendezvény, hogy a végén az étterem gulyással és pálinkával hálálta meg nekünk.

Az étterem után átmentünk a Tawernába karaokezni. Mivel a Gyöngyhajú lány a lengyeleknél is nagyon híres, Álmossal és Rékával (az új önkéntes Marcello helyett Suwałkiban) elénekeltük nekik lengyelül. A refrén ment mindenkinek magyarul, de a versszakokkal nagy bajban voltunk a lengyel szöveggel. Ezt bepótolandó, Álmos tegnapi szülinapján elénekeltük a dalt magyarul is Tankcspada, Zorall és István a király után. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül kiálltam énekelni, és egy cseppet sem zavart, hogy nincs is jó hangom. (Tegyük hozzá hogy semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam!)

A szombati nap ismét kirándulással telt, most Kruszynianyba látogattunk, ahol régebben sok tatár lakott, és itt van az ország egyik leghíresebb mecsetje. A másik látványosság a muszlim temető, ahol a 17. századból is maradtak sírkövek, és a tatár étterem. Természetesen megkóstoltuk a tatár specialitásokat, de a jövőben ki fogom hagyni ezeket a kirándulásokat, mert az állandó étterembe járás nem az önkéntesek pénztárcájához való.

Este Przemeknél volt házibuli, és próbáltam a macskájával közeli barátságot kialakítani, de nem volt valami barátságos.

Íme a Kruszyniany-i mecset: