Az ételhez nehéz volt hozzászokni, hogy az olaszok csak édeset esznek reggelire és ebédre és vacsorára a két fogásból az egyik mindig tészta. Szeretem az olasz ételeket, de úgy néz ki, csak magyar módra elkészítve. Nekem az üres spagettitészta nem étel, még vajjal sem. Viszont a desszertjeik nagyon finomak voltak. Az időjárás miatt egy kicsit csalódott voltam, mert annak ellenére, hogy tengerparton voltunk, a látványon kívül nem élvezhettük ennek előnyeit. De kárpótolt a jó társaság és a rengeteg új és érdekes ember akit megismertem. Ilyen még nem fordult elő, hogy a reggeli záráskor úgy kellett kirúgni minket a drinkejoból, annyira belefeledkeztünk az eszperantóról folytatott eszmecserébe. Disco eleinte nem volt, de aztán a nép kikövetelte magának, és reggelig azt sem lehetett lelőni.
Kirándulásokban sem szenvedtünk hiányt: két kirándulás volt szervezve, egy félnapos Ravennába és egy egész napos San Marinoba. Ravenna Olaszország egyik legrégebbi városa, 3x volt főváros és itt van eltemetve Dante is. Ennek ellenére nem nyűgözött le a város, de lehet hogy azért, mert kevés időnk volt megnézni és esett az eső is. A San Marinoi kirándulás szerintem a legjobban sikerült napja volt a találkozónak. Sokan azt mondták, hogy nem érdemes megnézni, mert kicsi és nincs sok látnivaló, de nekem nagyon tetszettek a kis utcák és a 3 torony a hegy tetején, ahonnan a tengerig ellátni. A csoporttal együtt megnéztük a nevezetességeket, majd 2 óra szabadidőt kaptunk, amit arra használtam, hogy a fiúkkal megnéztem a Tortúra múzeumot és életem legfinomabb kávéját (kávékrémét?) ettem.
Mint minden találkozónak, az IJF-nak is eljött a vége, hogy utána a résztvevők találkozó utáni szindrómában szenvedhessenek. Mi a lányokkal elég szerencsések voltunk, mert egész nap afterpartyztunk a repülő indulásáig. Természetesen akkor volt strandidő, amikor már indulnunk kellett a vonathoz. Mindenki, aki utolsónak maradt a helyszínen, együtt egy nagy karavánban indult Bolognába, ahol elvátlak útjaink a barátoktól, de mégis a miénk maradt a legnagyobb csapat. 7-en, mint a gonoszokindultunk felfedezni Bolognát, de hamar rájöttünk, hogy 5 óra kevés egy városra. Csak sétálgattunk kicsit a belvárosban és megebéd-vacsoráztunk, ahol végre igazi Bolognait ehettem, nem csak üres, vagy paradicsomszószos tésztát. Timi és Klemens leszakadt tőlünk, de még mindig maradtunk 5-en, hogy résztvegyünk az első FEK-en, azaz Flughavena Esperanta Renkontiĝon (Reptéri Eszperantó Találkozó). Megpróbáltam aludni a repülő indulásáig, de a barátaim hangos pletykálkodással ezt lehetetlenné tették, meg a pad kényelmetlensége se segített.
Április 11-én délután értem haza, és este már jöttek is a magyar barátiam egy hétre látogatóba. De erről majd később :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése