Magyarok látogatóban

Olaszországból hazatérve sem unatkoztam, pár óra pihenő után már a buszpályaudvaron vártam Renit, Zsuzsit és Szabit, akik egy hét látogatóba jöttek Szegedről (illetve majdnem Szegedről). Mindig azt gondolom, hogy ennyi külön töltött idő után már nem lesz olyan a barátságunk, mint régen, de egyáltalán nem így volt. Úgy éreztem, mintha nem hónapokkal ezelőtt váltunk volna el, hanem mintha tegnap láttuk volna egymást. Ugyanolyan jól szórakoztunk, mint amíg otthon voltam, és a barátságunk cseppet sem kopott meg. A három lány szegény Szabit néha az őrületbe kergette, de kénytelen volt elviselni minket egy hétig. Megmutattam nekik a város nevezetességeit és megismerkedtek a többi önkéntessel is az Annánál tartott sütögetés során.


A távozások után egy héttel a szüleim és az öcsém jöttek látogatóba. Szerencse hogy ketten lakunk csak a nagy lakásban, így el tudtam szállásolni a nappaliban a vendégeket. Velük is sokadszorra végigjártam a szokásos városnéző útvonalat, és amíg én dolgoztam, elküldtem őket a környező településekre, amiket érdemes meglátogatni. Amíg a barátaim voltak itt nagyon depressziós időt fogtunk ki, és anyuék megérkezésével jött az első nagy meleg a városba. Kihasználtuk a jó időt és egyik nap Supraslban kirándultunk az erdőben, egy napot pedig Varsóban töltöttünk városnézéssel. Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy sokszor voltam itt, nem sok érdekességet tudok a városról. Másodszorra is felmentem a Palac Kultury tornyába, és most nem volt olyan felhős az idő mint októberben és mást is láttam a környező épületeken kívül.