Utolsó EVS napok

Az utolsó bialystoki napjaimban fel sem fogtam, hogy hamarosan véget ér a projektem. Az önkéntesek nagy része már rég hazament, én meg örültem, hogy végre van egy kis időm behozni a lemaradásaimat. Sok időt töltöttem az eszperantó könyvtárban, mert Ela is és én is egyedül dolgoztunk az utolsó héten, és mindketten szívesebben voltunk egymás társaságában. Megtartottam az utolsó eszperantó órákat, elég rendhagyóan, mert a nyelvtan és a feladatok helyett próbáltam megismertetni a tanulókkal eszperantó együtteseket, amin sokan csodálkoznak, hogy igen is léteznek, és próbáltam csábítani őket a nyári rendezvényekre. Több-kevesebb sikerrel, hisz két tanulómat is viszont látom majd a nyár során. Az utolsó hétvégém kiélvezését megakadályozta a tény, hogy Dorota újdonsült elnöki teendői miatt nem volt a városban, és Przemek is visszatérőfélben volt az ukrajnai útjáról. Megmentette a szombat estét, hogy a lengyelek már májusban tartják a múzeumok éjszakáját. Az önkéntesekkel, akiknek még tart a projektjük megnéztünk pár koncertet, kiállítást és részt vettünk a Zamenhof Centrumban szervezett városi játékon. 

Az Aurore-ral közös búcsúbulinkat hétfőre időzítöttük, mert pár önkéntes nem volt hétvégén a városban, és szerettünk volna mindenkitől elköszönni. Tehát hétfőn az utolsó órám után elbúcsúztattak az eszperantó klubban és az egyesület tiszteletbeli tagjává váltam, este pedig az összes bialystoki ismerősünk hivatalos volt hozzánk házibuliba. Nagyon boldog voltam, hogy mindenki eljött, akire számítottunk. Ennyi ember még nem volt nálunk egyszerre és ez volt az eddig legjobban sikerült buli. De lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert mi voltunk Aurore-ral a középpontban. Kedden még dolgoztam a könyvtárban, este pedig megtartottam az utolsó Language Cafét. Talán a meleg miatt egyre kevesebben vesznek részt rajta, mindenki szívesebben tölti az idejét a szabadban. De aki el akart köszönni, az azért eljött még utoljára. Szerdán már nem dolgoztam, szükségem volt egy napra, hogy mindent elrendezzek az utazás előtt. Sőt még ez az egy nap is kevésnek bizonyult. Délután ANAWOJ-jal, a koordinátor szervezettel volt egy utolsó találkozóm és este Dorotáékkal részt vettünk a Juwenalián, ami egy vizsgák előtti fesztivál Lengyelország legtöbb egyetemén. Teljesen olyan érzésem volt, mint tavaly a Roskilde fesztiválon, úgy tűnik, ha fesztiválról van szó, minden nemzet megőrül. Jó lezárása volt a 9 hónapnyi önkéntes munkámnak. 

Az utolsó napomat már csak pakolással töltöttem és kisebb pánik fogott el, hogy két bőröndre lenne szükségem, hogy mindent el tudjak vinni, míg a gépen csak egyet tudok vinni. Szerencsére egy bialystoki család megmentett, mert felajánlották, hogy nyáron elhozzák Szlovákiába a maradék cuccomat, ahol át tudom venni.  Az egész napom idegeskedéssel telt (nem költöztem még teljesen egyedül), és csak akkor nyugodtam meg, amikor már úton voltam a buszállomásra Monikával. Fél 6-kor indult a buszom (5 zlotyiért) Varsóba, ahol még volt egy kis időm sörözni Lukizzal, a TEJO elnökével. Most pedig a Berlin felé tartó buszon ülök és végre van egy kis időm blogdolgokkal foglalkozni. Még nem kell véglegesen búcsút mondanom Lengyelországnak, a berlini hétvége után még egy estét Poznanban töltök, aztán Bydgoszczból megy a gépem Gironába. Az önkéntes projektem véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyom a blogírást. Júniusban Franciaországban, Toulouseban fogok lakni, hogy az ottani eszperantistákat segítsem ismét önkéntesként, és a jövőbeli eszperantó eseményekről is rendszeresen szeretnék tudósítani.