Bretagne

Két hétig halogattam, hogy újrakezdjem a két éve nem használt blogom, ennyi ideje lakom Bretagne-ban, Franciaországban. Eddig elég sok minden történt, megpróbálom bekezdésekre szedni, még a korábbi blogírás közben vettem észre, hogy rövidebb szövegeket szívesebben olvasnak az emberek :)

Megérkezés

Estére ért a repülőm Párizsba, ahol épp hogy vásárolni és vacsorázni volt időnk és el is telt a nap, így most nem néztem meg semmit a városból. Nem is bántam, mert nagyon fárasztó volt a sok ember és a kavalkád, ha nem ismerőssel lettem volna órákig nézegettem volna a térképet, mire rájövök merre kell menni. Jobb lesz majd valamikor nagy bőrönd nélkül visszamenni. Másnap a vonatom kora délután indult Saint-Brieucbe, délelőtt csak egy kávéra ültünk be valahova. Az állomáson ismét eszperantisták vártak, akikkel együtt vacsoráztam, megnéztük a tengert és elhoztak a szállásomra.

Szállás

A Saint-Brieuctől busszal negyed órára lévő Plérinben lakom, ahol a francia tanárnőm házában bérelek egy külön bejáratú szobát fürdőszobával. A konyhát közösen használjuk, és a nappalit is használhatom. A ház és a kert elég nagy, a város csendes, barátságos. A tengerparttól 4 kilométerre lakom, első héten már le is teszteltem és futásra tökéletesen megfelel a távolság és a partszakasz hossza is. Csak eddig még kevés időt szántam futásra, mindig volt valami más tenni való.

Munka

Az irodám az Egyesületek házában van, ahol több egyesület dolgozik egymás mellett, és a francia órák is itt vannak. Szerdán a kezdő és csütörtökön a haladó, 2-2 óra, mindkettőre bejárok, hogy gyorsabban fejlődjek. Mellette a neten és könyvből is tanulok és szinte mindenki franciául beszél hozzám. Eddig főleg a hivatalos dolgokat intéztük, szerződés, biztosítás, stb... és körbevezettek a városban, meg helyeken ahova majd mennem kell (egyetem, fiatalok háza, stb...). Tartottam néhány eszperantó órát és előadást és megismerkedtem az eszperantó egyesület tagjaival.

Időjárás, kaja

Mielőtt idejöttem, mindenki azzal ijesztgetett, hogy örüljek ha nyáron 20 fok lesz és nem lesz szükségem a 3 napszemüvegre amit magammal hoztam. De már a megérkezésem napjaiban sütött a nap, amit kis záporok is kísértek néha, de bőven túlzás volt a bretagne-iak ijesztgetése. Gyakran esik az eső és fúj a szél, de a nap is sokszor kisüt és ma már 20 fok felett volt a hőmérséklet. A napszemüveget meg mindig magammal kell vinnem. Vannak különleges ételek is főleg a palacsintájukra nagyon büszkék, aminek van édes és sós változata is, kicsit más mint az otthoni, de én nem ájultam el tőle, hogy minden nap azt egyem, mint az itteniek. Nagy választék van halakból és tenger gyümölcseiből is, lévén tengerpart, de ez engem nem érint. Többnyire ugyanazokat eszem mint otthon, zöldségeket, salátákat köretekkel. Bor és sajt mindig van az étkezésekhez, az első napokban jól besajtoztam, de azóta már visszafogtam magam. Hús terén annyival állnak jobban a franciák, hogy minden hús termékre rá van írva, ha szabad tartású állat húsáról van szól. Nem tudom ezzel otthon mi a helyzet, nem nézegettem a húsok csomagolását se.

Látnivalók

Ezeket most nem részletezem, inkább képeket rakok róluk:

Binic Aurore-ral

Binic kikötő

Lannion

Les Rosaires

JES '12 - Vajon jövőre is felülmúlja önmagát?

Kisebb kihagyás után újra jelentkezem.

Az egész féléves stressz és a vizsgák után felüdülés volt újra vonatra ülni és elindulni a JES-re. Aki olvasta a tavalyi beszámolómat (http://vojagxantino.blogspot.hu/2012/01/jes-11-ifjusagi-eszperanto-het.html), annak nem ismeretlen az Ifjúsági Eszperantó Hét, ahol több mint 200 fiatal találkozik, hogy együtt ünnepeljék a szilvesztert - eszperantóul. Tavaly annyira jól éreztem magam, hogy úgy éreztem, az idei biztosan nem fogja felülmúlni a tavaly szerzett élményeimet. Ismét tévedtem. A tavalyi 4 magyar résztvevőhöz képest idén 11-es képviseltük országunkat, ennek köszönhetően a kulináris fesztiválon volt bőségesen pálinka, Erős Pista, és a szilveszteri himnusz énekléshez sem kellett lasszóval vadásznom az embereket.

A nagy számú magyar részvétel meghozta a gyümölcsét a magyar mozgalom számára, ugyanis újult erővel és lelkesedéssel újraalakult az IJS szervezőcsapata, és a mindennapos megbeszéléseinken bele is kezdtünk a szervezésbe. Nagyon jó érzés volt ennyi lelkes fiatalt látni egy helyen, és az ötletek is csak úgy ömlöttek mindenkiből. Az együtt töltött egy hét összekovácsolta a csapatot és hatékony együtt működésre ösztönzött minket. További információ hamarosan a www.ijs.hu-n.

Aki a rendezvény részletes programjára kíváncsi, ajánlom figyelmébe Anett beszámolóját (http://www.eszperanto-ifjusag.hu/2013/01/beszamolo-nemetorszagi-eszperanto.html), aki két másik szegedi lánynal együtt élete első külföldi rendezvényén vett részt, és jócskán kivette a részét a nappali programból is. Én régi rendezvényesként, most inkább az éjszakai életből vettem ki a részem és minden időmet a rég nem látott barátaimmal töltöttem. Néha megfordul a fejemben, hogy olyan rendezvényre kéne mennem, ahol senkit nem ismerek és ott sokkal több úgy barátot tudnék szerezni :)

Kárpótlásul a szűkszavúságomért mellékelek néhány képet erről a felejthetetlen rendezvényről, ami új energiát adott a "normális életbe" való visszatéréshez:

Az IJS szervezőcsapat egy része

Reklámozzuk magunkat

Dorotával 

Szilveszteri karaoke

La Perdita Generacio

Kulináris Fesztivál

Képek forrása: facebook

Esz-Feszt - Egyetemi Eszperantó Fesztivál

Nagy sikerrel zárult a Szegedi Tudományegyetem eszperantó specializációjának első nemzetközi rendezvénye. 

Az andragógia szak keretei közt harmadik éve működő eszperantó specializáció hallgatói félévi szakmai gyakorlatként egy három napos eszperantó találkozót szerveztek Szegeden, az Esz-Fesztet. A rendezvény célja az volt, hogy a hallgatók élőben is használhassák az eszperantó nyelvet a külföldi résztvevőkkel, és az előadások segítségével megismerjék az eszperantó lehetőségeit és sokszínűségét. A célcsoport elsődlegesen a szegedi egyetemisták voltak, de többen leutaztak a hétvégére Budapestről, hogy részt vegyenek a találkozón. A nemzetközi hangulatot biztosították a külföldi résztvevőink Kazahsztánból, Új-Zélandról, Lengyelországból, Németországból, és Csehországból. Ennek köszönhetően túlnyomóan az eszperantó nyelvet lehetett hallani, és az előadások is két nyelven folytak.

A program péntek este kezdődött az eszperantó szak bemutatásával és ismerkedési játékokkal. Szombaton délelőtt a résztvevők megismerkedhettek a Somogyi-könyvtár eszperantó gyűjteményével, és részt vehettek egy eszperantó nyelvű tárlatvezetésen a Móra Múzeumban. A város felfedezésére szolgáló játékok az esős idő miatt az eredeti helyszínek helyett a Somogyi könyvtár előterében kerültek megrendezésre. Az ebédszünet után érdekes előadásokat hallhattunk a Pedagógusképző kar főépületében lévő Tamási Áron Klubban. Jobban megismerkedhettünk Kazahsztánnal, a Muzaiko nevű eszperantó rádióval, és a szlovákiai E@I-vel, a többek között internetes nyelvoktatással foglalkozó szervezettel. Még azoknak is tartogattak érdekes információkat az előadások, akik nem kezdő eszperantisták. Az előadások után a hallgatók bemutatták a híres szegedi épületeket, majd a résztvevők kvízkérdésekre válaszoltak. Az estét borkóstoló zárta hangulatos gitárzenével Tóth Árpádnak köszönhetően. Az esti program során a vendégek belekóstolhattak a szegedi egyetemi éjszakai életbe is. Vasárnap az időjárásnak köszönhetően a városnézés helyett az Acapella cukrászdában töltöttük a délelőttöt, és ahogy az eső elállt, megnéztünk néhány nevezetességet.

Szeged szépsége (még borús időben is) lenyűgözte a külföldieket, és örültek, hogy a nemzetközi nyelv iránt ennyien érdeklődnek a városban. Az eszperantó szak hallgatói bizonyították, hogy megérdemlik a diplomájukat, nagyon jó hangulatot teremtettek és szereztek mindenkinek egy kellemes hétvégét. Reméljük még sok ilyen rendezvényre fog sor kerülni a szak működése során!

http://eszfeszt2012.blogspot.hu/

http://www.ipernity.com/doc/krokodilo/album/290873

Első út a Balkánra

Bár 3 évig Szegeden laktam, sose voltam még Szerbiában és Romániában. Miután egy év külföld után visszaköltöztem Szegedre, és elkezdtem a Szegedi Tudományegyetem kulturális mediáció mesterszakán tanulni, elhatároztam, hogy ezen változtatok. Először nehéz volt visszaszoknom az egyetemista életbe, főleg, hogy hétvégenként Pesten dolgoztam és folyton kimerült voltam. Szeptember utolsó hétvégéjén, ami nyár óta az első szabad hétvégém volt, kihasználtam a hirtelen jött szabad időt és elkezdtem tervezni az utamat Belgrádba, Szerbiába. Egyedül szerettem volna menni, és eszperantisáknál vagy couchsurfereknél lakni, de egy jó barátom is érdeklődést mutatott az út iránt és ketten vágtunk neki az ismeretlen országnak. 

Szegedről átbuszoztunk Szabadkára, onnan pedig már szinte fillérekért vonatoztunk Belgrádig. A magyar vonatok sincsenek a helyzet magaslatán, de a szerb vonatokon kicsit meglepődtünk. Fele olyan gyorsan haladtunk, mint az itthoni vonatoknál megszoktuk, és néha az ablakon kinézni is ijesztő volt. Belgrádba megérkezve fellélegeztünk és elfoglaltuk a helyünket a hostelben. Nekem ez volt az első hosteles élményem, mert eddig mindig barátoknál, eszperantistáknál éjszakáztam, és nagyon kellemesen csalódtam. A kedves recepciós srác körbevezetett minket, helyi specialitással kínált, és rögtön otthon éreztük magunkat a lakóház hangulatú hostelben. Kis pihenő után nekivágtunk a városnak és végig jártuk az összes utunkba eső nevezetességet és látványosságot. Belefutottunk szabadtéri koncertekbe, és a legkellemesebb az volt, amikor kávét akartunk venni a Don Café standjánál és közölték, hogy "Nem áruljuk. Ingyen osztogatjuk!". A várból nyíló kilátás lenyűgöző volt és japán turistákat megszégyenítő mennyiségű képet készítettünk. 

Miután kipróbáltuk a belgrádi ismerősöm által ajánlott bárokat, hulla fáradtan visszaindultunk a hostelbe, ahol már kaptunk néhány dél-amerikai szobatársat. A hostelben javában állt a bál, de az egész napos utazás és városnézés után bedőltünk az ágyba és reggelig aludtunk. Az időnket szigorúan beosztottuk, hogy minél több minden beleférjen a 3 napba és reggel 8-kor újra bevetettük magunkat a városba. Vegetáriánusként nem volt egyszerű élelemhez jutnom, mert a kajáldákban nem beszéltek angolul, én meg épp hogy megtanultam kiolvasni a cirill betűket, de kommunikálni nem tudtam. Mindenhol furcsán néztek rám, hogy mért nem eszem húst és úgy kellett külön menüt összeállítaniuk nekem. Erre a napra folyóparti sétát terveztünk, majd átmentünk Belgrád modernebbik részébe. Utunk végére be szerettünk volna ülni az egyik hajóra, ahol a fiatalok előszeretettel szórakoznak, de délután semmi de semmi nem volt nyitva! Vert seregként mentünk át újra a hídon és elhatároztuk, hogy az első helyre beülünk, ahol sört adnak. Végül egy kisebb kocsmatúra után ismét visszatértünk a hostelbe, hogy kipihenjük magunkat a másnapi hazaút előtt.

Hazafelé még útba ejtettük a Don Cafét, elértük a vonatot és az átszállásnál volt pár óránk Szabadkát is megnézni. Hihetetlen, hogy milyen közel voltam és sohasem találtam időt elnézni a szomszédba, ahol ugyanolyan szép helyek is találhatóak, mint Európa másik felében! Biztos voltam benne, hogy nem ez volt az utolsó utam délre, és el szeretnék látogatni a többi balkáni országba is. 

Nem is tévedtem nagyot, hisz a következő hónapban a Felnőttképzési Intézetünk egy napos tanulmányi kirándulást szervezett a mesterszakosoknak Zentára.

Melyik ország legyen a következő?

Barcelona

Amióta 3 éve elkezdtem spanyolul tanulni, azóta nagy álmom volt, hogy végre eljussak Barcelonába. Most, hogy Toulouseban töltöttem egy hónapot és ennyire közel kerültem imádott városomhoz, nem bírtam megállni, hogy ne töltsek el itt egy hétvégét, mielőtt visszarepülök Magyarországra. Bár az önkéntes fizetés nem a legmagasabb, sikerült annyit félreraknom, hogy kihúzzam egy olyan drága városban, mint Barcelona. Ennek ellenére próbáltam gazdaságosan megoldani (sikeresen, hisz a SES-re és az IJS-ra is az itt félretett pénzemből mentem. De erről később.) A vonat ugyebár szóba se jöhetett, a csillagászati ára miatt, ezért először az Eurolines járatát néztem ki 39 euróért. De mire odáig jutottam, hogy megvegyem a jegyem, az ára felszökött 80 euróra. Mentőötletként kipróbáltam a  http://www.blablacar.com/-ot, ahol autósok és utasok vehetik fel egymással a kapcsolatot, fuvart biztosítva benzinpénzért cserébe. Eddig soha nem kaptam választ ezen az oldalon, de már szorított az idő, ezért felhívtam az egyik számot, ami meg volt adva. A fiatal srác szerencsére tudott angolul, és meg is állapodtam vele az indulás időpontjában. Így negyed annyiért jutottam el Spanyolországba, mint busszal mentem volna, a pár pont a kedvenc együtteseimet hallgatta az autóban és még az eszperantó iránt is érdeklődtek. Meg is adtam nekik a pau-i klub elérhetőségét, mert odavalósiak. A megérkezés nem volt zökkenőmentes, egyrészt mert a dugó miatt később értünk Barcelonába, plusz nehezen találtuk meg a reptér bejáratát (itt állapodtunk meg, hogy kiraknak). Egy eszperantistánál aludtam, volna, de ő aznap már nem tudott fogadni a késői megérkezés miatt, így ott voltam a hatalmas csomagommal egy idegen városban szállás nélkül. 

Mint mindig, most is előre bebiztosítottam magam. A couchsurfing.org oldalon több utazóval felvettem a kapcsolatot, akik szintén egyedül jöttek a városba és társaságot kerestek. Egy indiai srác, akivel találkozót beszéltem meg, felajánlotta, hogy maradjak a hoteljében, de először visszautasítottam, mert már volt szállásadóm. Most kapóra jött ez a lehetőség. A reptéren kapott térképpel könnyen eligazodtam a milliónyinak tűnő metróvonalon és hamar meg is találtam a hotelt. Az egy indiai srácból végül kettő lett, és miután letettük a csomagokat, nekivágtunk az éjszakának. Végig nagyon jól kijöttünk, olyan volt, mintha a kisöcséim lettek volna. mindketten 1-1 évvel voltak fiatalabbak nálam. Shrey (így hívták az egyiket) velem ellentétben alaposan felkészült a látnivalókból, és első állomásunk a zenélő szökőkút volt. A képek valószínűleg nem adják át élethűen az élményt, de előben mindenkinek tátva maradt a szája a fényektől és az effektektől. A margitszigeti szökőkút a nyomába se ér (vajon emiatt is börtönbe kerülhetek, hogy ezt leírtam?) A képek nézegetése közben ezt kell hallgatni: http://www.youtube.com/watch?v=Ssbj1VRplH0

 

Több időt is szívesen eltöltöttünk volna itt, de estére már beterveztünk egy couchsurfing bulit a tengerparton, amit meghirdettek a honlapon minden épp Barcelonában tartózkodó couchsurfernek. Sört a tengerparti árusoktól vettünk, és csatlakoztunk a bulihoz. Mire odaértünk, már jó sokan voltak, és az este folyamán csak egyre többen lettünk. Egy magyar lánnyal is találkoztam, és megszámlálhatatlan sok emberrel beszélgettem. Még nem vettem részt ilyen tengerparti buliban, de hozzá tudnék szokni. Hajnalban akartam úszni a tengerben, de helyette elrángattak egyik tengerparti szórakozóhelyről a másikba, ahol csak a csoda folytán nem ment tele a talpam üvegszilánkokkal a mezítláb táncolás során. Amíg mi buliztunk, a couchsurfing buli szétszéledt, de az ismerkedést folytattuk egy spanyolokból álló buliban, ahová véletlenül keveredtünk. Végül reggel értünk vissza a hotelbe és két óra alvás után mentem az eredeti szálláshelyemre, az eszperantistához, akiről kiderült, hogy egy jóbarátomnak (aki az IJS-ra is eljött) a tanára. Itt épphogy leraktam a cuccaimat, zuhanyoztam, és siettem vissza a belvárosba, hogy egy percet se vesztegessek el a kevés időmből. A fiúkkal megbeszéltük, hogy találkozunk az ingyenes városvezetésen, de mindannyian lekéstük, és helyette elmentünk a strandra. Az elmúlt egy évben voltam néhányszor tengernél, de sosem volt olyan az idő vagy a víz hőmérséklete, hogy fürödni lehessen. Ezt most végre bepótolhattam, egész napot a vízben töltöttük. Én naivan azt gondoltam, hogy ha nem napozok annyit, nem éghetek le, de alábecsültem a déli napsugarakat. 

Délután, megcéloztam a következő ingyenes idegenvezetést, ami Gaudi épületeihez kalauzolt el. A fiúk maradtak a parton az újonnan csatlakozott couchsurfer lányokkal és csak a városnézés végére csatlakoztak a csoporthoz. Pár szót az idegenvezetésről: Barcelonában van néhány egyesület, aki az interneten hirdet ingyenes profi vezetést a turistáknak angolul. A túra végén a résztvevők eldönthetik mennyi borravalót adnak az idegenvezetőnek, mindenki a maga pénztárcájának megfelelően. Szerintem ez egy fair módja, hogy a kevésbé módosak is értesülhessenek a fontos információkról. A csoporttal Gaudi építészetét tanulmányoztuk a városban és a túra a Sagrada Familiánál fejeződött be. Addigra indiai barátaim is odaértek és elbúcsúztunk egymástól, mert nekik csak két napjuk volt erre a városra, amire egy hét se lenne elég. Pár Gaudi épület:

 A Sagrada Familiánál találkoztam egy másik couchsurferrel Portugáliából, és ha már amúgy is Gaudi napot tartottam, elmentünk a Park Güellbe. Épphogy csak átfutni volt időnk, mert ő is meg én is odaígértük magunkat a szállásadónknak aznap estére. Ezért kis séta után visszaindultam Badalonába (20 perc a belvárostól) és egy kis beszélgetés után hulla fáradtan estem ágynak. Másnapra két túrát terveztem be, de az elsőt elaludtam, így helyette a Mont Juicre másztam fel, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Örültem, hogy végre egyedül lehetek és nem kell alkalmazkodni másokhoz. Miután kigyönyörködtem magam, visszamentem a Sagrada Familiához, mert belülről is meg akartam nézni, de olyan hosszú volt a sor, hogyha kivárom, lekésem a második vezetést is. Ez a túra a régi városrészbe vitt és templomokat, épületeket néztünk. A magányt nem tudtam sokáig élvezni, mert hamar összebarátkoztam egy ausztrállal és egy kanadaival. A túra után visszamentem a Park Güellbe, mert előző nap nem sikerült az egészet bejárnom. Pár kép a hegyről és a parkból:

Mire végeztem a parkkal, besötétedett és elindultam vissza, hogy másnap ne késsem le a Budapestre menő gépem. Korábban indultam, de még így is épp időben értem oda a beszállásra. Pár dolgot ki kellett dobnom a reptéren, hogy ne legyek túlsúlyos, és végül unalmas repülőút után haza értem.

Utolsó toulousi tudósítás

Már egy hónapja eljöttem Toulouseból, de a beszámolókat nem sikerült befejeznem. Ezt most próbálom bepótolni, de kevésbé részletesen, mert az emlékek már kicsit megkoptak.

Az utolsó látogatásom alkalmával Tarbés-ba, Bagnéres-be és Pau-ba utaztam. A forgatókönyv a szokásos volt, találkozás a helyi eszperantó csoportokkal, vacsora sok borral és sajttal, előadás Magyarországról és utána beszélgetés. A bagnéres-i csoportban inkább fiatalok voltak, a pau-iban idősebbek. 

A 3 városban összesen 3 napot töltöttem, és elkövettem azt a hibát, hogy nem néztem meg a térképen, hova megyek. Ha tudtam volna, hogy ilyen közel vagyok az óceánhoz, biztos maradtam még volna egy napot, hogy oda is ellátogassak. Nem maradt már sok időm, ahogy visszamentem Toulouseba, összesen két napom maradt összepakolni és elköszönni az újdonsült ismerősöktől. Zárásképp csütörtökön (júli 5) elmentem a Convivencia fesztivál toulousi állomására, meghallagtni egy spanyol együttest és pénteken az utolsó "manĝoklaĉo" (közös étkezés ahol mindenki csak eszperantóul beszélhet) során elbúcsúztam a toulousi eszperantistáktól. Sok szép emlékkel távozom, mindenki nagyon segítőkész volt és mindent megtettek, hogy otthonosan érezzem magam a rövid idő alatt, amit a városban töltöttem. Innen is szomorúan mentem el, mint Bialystokból, mert már megszoktam és megszerettem a várost, meg persze azt, hogy végre egyedül lakhattam. De a szomorúságom épp addig tartott, amíg megérkeztem Barcelonába :)

Toulouse 2

Visszatérve Toulouseba sok tennivaló várt rám, főleg a rengeteg email megválaszolása. Néha jobban örülnék ha nem lenne netem, és nem töltenék ennyi időt a gépnél és helyette élvezhetném a várost. Héten volt az eszperantó könyvtár "záróbulija" a nyári szünet előtt, részt vettem az utolsó élő rádióadásomon a toulousi rádióban, ellátogattam az itteni nyelvgyakorló Language Cafe-ba, ahol aktív eszperantó asztal van, találkoztam egy csapat Toulouse-ban lakó magyarral, végre kaptam biciklit és részt vettem a Marion-ék által szervezett játék esten, ahol idegennyelveken lehet különböző társasjátékokat játszani. Mióta van biciklim, mindenhova azzal járok és új helyeket és utcákat fedezek fel a városban.

Csütörtökön elbicikliztem a kanális mentén a 20 km-re található Donneville-be, meglátogatni Vinilkosmo-t, Eszperantia legnagyobb lemezkiadóját. Flo körbevezettet a próbatermekben, stúdióban, a raktárakban, ahol a szeptemberi tűzeset történt és a két évvel ezelőtti FESTO helyszínén. Sok új érdekes dolgot tudtam meg, és sokat tanultam Flo tapasztalataiból. Éjszakára ottmaradtam (nem bírtam volna este 20 km-t visszabiciklizni) és Francoise-zal meg egy másik helyi eszperantó családdal (már az első hétvégéről ismertem őket) elmentünk a szomszédos faluban lévő Convivencia Fesztiválra. A fesztivál különböző kultúrák zenéjét mutatja be. Most egy Tunéziai együttes (Emel Mathlouthi) lépett fel ötvözve az elektronikus stílust hegedűvel, dobbal és rendszerellenes dalszövegekkel. Másnap reggel elindultam vissza Toulouseba, de mos az időjárás nem kedvezett napsütéssel és esőmentességgel.

Ha nem lett volna még elegem a fesztiválokból, pénteken Marionnal és Christophe-fal egy tudatos életmódra felhívó fesztiválon voltunk. Az együttes aki fellépett mind zeneileg mind az énekes stílusában a The Doors-t idézte. 

Szombaton pedig a Föld Fesztiválon lévő eszperantó standban segédkeztem reggeltől kora estig. Ma sajnos az eső miatt elmarad, ezért van egy kis időm most blogot írni.

Les Bordes-sur-Arize, Vernoille

A Foix-i előadás és közös kávézás után továbbutaztam Les Bordes-sur-Alize-be az egyik angol származású (tucatnyi nyelven beszélő) és magyar feleséggel élő eszperantistával. Amióta Franciaországban vagyok egyáltalán nem beszéltem magyarul, mert nincs Álmosom, akivel gulyást főzzünk és skypolni sem tudtam eddig. Nem is ment olyan folyékonyan a beszéd, mint reméltem, de örültem hogy beszélgethettem magyarul a feleségével és a gyerekekkel. A pár száz fős falu az Arize folyó mentén fekszik, erről is kapta a nevét. Ez is tipikus középkori falu, ami építésztileg le van védve, azaz a tulajdonosoak nem építkezhetnek vagy újíthatják fel a házakat a városkép miatt. 

Sok alternatív fiatal család választja ezt a környéket a helyi Waldorf iskola/óvoda miatt, ami egy erdő közepén található. A közösség bevonzza a többi hasonló embert és a gyerekek sok velük hasonló színes nyelvi környezetben felnövő gyerekkel tanulhat együtt. Szombat este Szent-János/Szent-Iván napi tűzgyújtás volt az iskolánál és minden család részt vett rajta. Sokan zenéltek, énekeltek és táncoltak, majd sötétedéskor meggyújtották a tüzet és mindenki, még a kisgyerekek is átugrottak rajta. Nagyon jó hangulatban telt az este és jól összebarátkoztam vendéglátó család gyerekeivel. Annyira, hogy másnap egész délelőtt játszótereztünk és az elbúcsúzásnál el se akartak engedni.

Miután kijátszottuk magunkat, autóval elvittek Vernoille-be az ottani eszperantó órákat meglátogatni. Most nem jöttek annyian, mint Foix-ba, de így is sokat beszélgettünk és érdekes volt olyanokkal találkozni, akivel korábban már hallottam interjút a Muzaikóban. Aznap Jorgosz volt a vendéglátóm, aki már sokat tett az eszperantóért Dél-Franciországban is és egész Európában. 20 évvel ezelőtt körbebiciklizte Európát az eszperantó népszerűsítése érdekében. Az erről készült interjú a Muzaikóban hallható. Megismerkedtem Jorgosz  eszperantista családjával is, a 3 gyerek egyik anyanyelvként tanulta az eszperantót, és természetesen a felesége is elsajátította a nyelvet. Este a szomszédba voltunk hivatalosak egy dupla szülinap megünneplésére egy rockegyüttessel és sok sok francia borral. Kb 50 résztvevő volt, akik közül senkit sem ismertem, de a társaság fele angol volt, így tudtam kommunikálni velük. Végre az angolomat is gyakorolhattam és felvilágosítottam őket pár dologról az eszperantóval és Magyarországgal kapcsolatban. Szeretek angolokkal beszélgetni, akik anyanyelvi szintem beszélik a nyelvet, mert tőlük többet tanulok és nem tanulom el a hibákat, mint más külföldi beszélőkkel. Viszont a gondolkodásmódjuk elég furcsa. Pontosabban, hogy gyakran utaznak Ázsiába és más egzotikus földrészekre, de Kelet-Európában még sosem voltak. Pedig szerintem Európában is sok felfedezni való van, amit érdemes megnézni mielőtt nekivágunk más kontinenseknek. Szóval a társaság sznobabb volt, mint amihez szokva vagyok, de legalább a rockegyüttes a kedvenc számaimat játszotta. (És csak én voltam rockkoncerthez öltözve :) )

Foix

Dél-Franciaországi utazásom következő állomása Foix, Ariége tartomány fővárosa. 4 napot töltöttem a gyönyörű hegyekben a tartományban, ami sok eszperantista klubnak ad helyet. Ahogy megérkeztem az állomásra, rögtön megpillantottam a középkori kastélyt, ami a város minden pontjáról látható. Örökifjú eszperantista fogadott az állomáson, akivel sokat sétáltunk a belvárosban és megmutatta a nevezetességeket. Még mindig csodálkozom, hogy itt az emberek jóval a nyugdíjas kor felett is aktív életet élnek, több egyesületben tevékenykednek, nyelvet tanulnak stb. Kinou például festőművész és híres énekesnő egész Ariégeben, nem is tudtunk úgy végighaladni egy utcán se, hogy ne találkozott volna ismerősökkel. Ebéd után René, aki a itteni csoportot tanítja, körbevezetett a kastélyban, este pedig a zene ünnepére mentünk. Ez egy egy napos fesztivál az egész országban (vagy csak a régióban, nem tudom), mialatt minden utcát elözönlenek profi és amatőr zenészek, hogy szórakoztassák a lakókat. Örülök, hogy nem votlam Toulouse-ban aznap, azt mondják, olyankor még a rögbimeccseknél (utcai kivetítőkön szokták nézni) is több ember van az utcán és mozdulni sem lehet tőlük. Foix-ban is sokan voltak, de nyugodtabb volt, mint nagyvárosban. Minden stílus és minden korosztály megtalálható volt a fesztiválon, mi egy afrikai dob és táncbemutatót, egy kórust és a város híres fúvószenekarát néztük meg. Másnap részt vettem két eszperantó órán kezdőknek és haladóknak, és megtartottam az előadásom Magyarországról. Sokan jöttek el meghallgatni és mindig meglepődök, hogy még mindig vannak, akik nem tudják, hogy Magyarország az EU tagja, nem az angol a hivatalos nyelv, hanem a magyar és hogy nem a cirill ábécét használjuk (az utóbbi feltételezésre még Lengyelországban került sor).

Cité de l'Espace

A Toulouse-ban lakó fiataloknak sok lehetőségük adódik a kulturálódásra, ezt az önkormányzat elősegíti egy csekkfüzet megvásárlásával, ami 12 euróba kerül, de cserébe sok mindenre feljogosít. Ingyenes belépést biztosít 2 szabadon választott múzeumba, egy filmre a moziban, 8 euró kedvezményt biztosít egy koncertre / színházi vagy táncszűnházi előadásra és az operába, ingyenes tagságot biztosít a városi könyvtárba és egy ingyenes belépést biztosít az űrparkba, ahova amúgy 20 euró körül lenne a belépő. Ezt a parkot látogattam meg tegnap délután, amit azért hoztak létre, mert francia nemzeti űrkutatási intézet legjelentősebb központja Toulouseban található.

Ahhoz, hogy az egész parkot bejárjuk, egy teljes napra van szükség, ha részt akarunk venni minél több interaktív bemutatón, ki akarunk próbálni berendezéseket és meg akarunk nézni egy-egy előadást a Planetáriumban és a 3D-s moziban. Én alapból hátránnyal indultam, egyrészt mert vasárnap lévén nem tudtam korán felkelni, másrészt meg először nehezen találtam meg az óránként járó buszt (vasárnaponként a Marengo metróállomásról indul egy megállóra tőlem minden egész órakor).

A park több helyszínből épül fel: a 4 szintes múzeumból,  ahol interaktív kiállítások, előadások és gyerekek számára workshopok vannak, a kültéri kiállításokból, ahol megtekinthetjük többek között a naprendszer modelljét, a MIR űrállomás élethű mását, a Soyouz kapszulát, és a gyerekek kiszórakozhatják magukat a játszótéren "kis asztronautáknak". Valamint a parkban található még a mozi és a planetárium, és a "Föld háza" ahova már nem sikerült bejutnom. Bár minden ki volt írva francián kívül spanyolul és angolul, a bemutatók (pl fizikai kísérletek) franciául voltak. Azok számára, akik érdeklődnek a tudományok iránt ez bizonyára a paradicsom, és sajnálhatják tőlem az ingyen belépőt, akit fizikából és matekból is úgy rúgdostak át, és ha nem ingyen lett volna, valószínűleg el se jövök. Ennek ellenére érdekes élmény volt és örülök, hogy meglátogattam egy ilyen európai szintű látványosságot.

Egyébként a csekkfüzetből a többi belépő közelebb áll a humán beállítottságomhoz. Eddig egy múzeumbelépőt használtam fel a Toulouse történetéről szóló múzeumban, de szeretném minden lehetőséget felhasználni. Pénteken Marionnal elmentünk a Rio Loco fesztiválra, ahol portugál, brazil és potugál nyelvű országok előadói zenéltek, de nem használtam fel a koncert belépőmet, mert pazarlás lett volna a 8 eurós kedveznényt egy 5 eurós jegyre elhasználni. Összehasonlítva a Rio Locot-t az eddigi zenei fesztiválokkal, amiken részt vettem (SZIN-Szeged, Roskilde-Dánia) ez volt az eddigi legtisztább és legzöldebb. Eldobott szemetet egyáltalán nem láttam és a bejáratnál hostessek osztgattak zsebhamutartót, hogy még a csikkek se dobálják el. Mondanám hogy nyugati igényesség, de a Roskilde is nyugat, mégis térdig gázoltunk a szemétben egy hétig...

Albi, Lavaur és egy cirkuszi előadás eszperantóul

Múlt héten Christophe-fal elutaztam Albiba, 85 km-re Toulousetól északkeletre, ahová minden héten megy órát tartani. Albi nagyon szép középkori városra emlékzetetett, két legnagyob nevezetessége a Toulouse-Lautrec Múzeum (amit már a szegedi Reök-palota kiállításáról ismertem) és a katedrális, amit az UNESCO 2010-ben a  Világörökség részévé nyilvánított. 

(A képet kivételesen nem én fényképeztem, mert végig esős időnk volt.)

A nyáron ez volt az utolsó eszperantóóra a csoport számára, ezért Kathy, az egyik tanítvány meghívott mindenkit magához vacsorára. Ahogy az lenni szokott, eleinte még rávették magukat, hogy eszperantóul beszéljenek, de pár pohár bor után már csak a francia ment nekik. Érdekes, hogy itt mindenki fütyül a vezetés előtti alkohol tilalomra, mert a bortermelők miatt úgysem ellenőrzik. Kathy egyedül él egy farmon a 3 hatalmas kutyájával és a szamarával, és a kertből mindenhonnan a környező dombok, hegyek és falvak látványa tárul elénk. Chrisophe-fal itt éjszakáztunk, és másnap ebéd után indultunk tovább Lavaur-ba, ahol egy másik csoport, vagy inkább baráti kör óráját látogattam meg (immár egyedül, mert Christophenak vissza kellett mennie Toulouse az ottani óráját megtartani). 

Útba esett egy falu, ahol egy másik város csoportjának tagjai épp turnén voltak a vándorcirkuszukkal és érdekességképp beépítették az eszperantót is az előadásukba. Minden nap más-más faluban tartanak előadást és a közönséghez csak eszperantóul beszélnek. A franciáknak könnyű dolguk van a megértéséevel, hisz olyan kifejezéseket választottak, amik a franciában szinte ugyanúgy hangzanak. Érdekes volt eszperantóul végig nézni egy előadást és örültem, hogy mindent értek belőle. A közönségnek is nagyon tetszett az eszperantó ötlete és már Saluton-nal köszöntötték az előadókat. Bár nyelvtanilag nem teljesen helyesen beszéltek, de jó módszert választottak, hogy minél több emberrel megismertessék a nyelvet. Még jobb lenne, ha az előadások után a szülők és gyerekek feliratkozhatnának nyelvórára, de ahhoz sok tanárra lenne szükség, akik hetente bejárják a falukat.Hosszas kutatómunka eredményeként, ait a internet lassúsága csak megnehezített, megtaláltam a weboldalukat (a képre kattintva megnyílik):

Az előadás után Christophe bemutatott egy eszperantistának (a régióban sok eszperantista van akik a környező településekről gyűlnek össze együtt tanulni a nyelvet), aki elhozta az előadásra a tanítványait és aki továbbvitt a kisbuszával Lavaurba, ahol a vendélátóim felszedtek az állomáson. Tőlük kapom a lakást is, és most hozzájuk voltam hivatalos a vacsorával egybekötött eszperantó órára. Ők egy egy utcából álló (szintén középkori stílusú) faluban laknak, ahol mindenki ismer mindenkit. A kertből és az ablakból hasonló festői táj tárul a szemünk elé, mint Kathy kertjéből és tiszta időben ellátni a Pireneusokig. Meglepődtem, hogy mennyien jöttek el, és nagyon jó hangulatban telt az este. Mivel többen voltunk, sikerült elérnem, hgy ne mindenki csak franciául beszéljen, de egyedüli külföldiként ez nem olyan egyszerű. Bár a franciák még mindig jobbak, mint a lengyelek (bocs lengyelek, ha google fordítóval olvastok).

Toulouse 1

A gironai repülőtéren barátságos eszperantista várt, akinél egy éjszakát töltöttem a repülő késői érkezése miatt. Ez volt az első alkalom hogy ismeretlen eszperantistáknál aludtam, de nem a Pasporta Servo-n, hanem egy ismerősön keresztül találtam őket. A rövid látogatásom alatt sok érdekességet megtudtam, például a katalán nyelv helyzetéről és hogy utcai automatákban friss tehéntejet taláunk :D A vendéglátóm és a felesége nagyon segitőkészek voltak, kiderült, hogy a vonatok amiket a neten kinéztem nem közvetlenek, hanem legalább 3 átszállással és 100 euróval drágábban tudnám elérni a célom. Segítettek kedvezőbb járatot keresni és végül rátaláltunk a Eurolines közvetlen járatára, ami csupán 30 euróba került. Tökéletes választásnak bizonyult, szinte üres volt, végig szólt a zene és a menetidőnél hamarabb beért, csak a sofőr volt bunkó.

Toulouseba érkezve elcsodálkoztam, mekkora városról van szó. 500.000 lakosával Franciaország negyedik legnagyobb városa. (Nem szoktam utánanézni a meglátogatandó városoknak hogy a helyszínen lepődjek meg, ellentétben az első utazásaimmal, amiket részletesen megterveztem.) Az első estét Marion lakásában töltöttem, majd másnap költöztem át a végleges lakásomba, ahol az itt tartózkodásom végéig maradok. Egy eszperantista pár ajánlotta fel a lakását egy hónapra, amíg nekik nincs rá szükségük. A lakás a Jolimont  nevű hegyen van a központtól negyed óra sétára és 2 metrómegállóra. Az ablakból szép kilátás nyílna a városra, ha nem takarnák ki a szomszédos épületek. Az első pár napot a város felfedezésével töltöttem, pénteken megismerkedhettem az eszperantisták aktívabb felével, hétvégén pedig a hegyekbe mentünk egy kisebb találkozóra.

Az eszperantó nyelvű hosszabb beszámoló itt olvasható: http://lakrokodil.wordpress.com/2012/06/07/stago-en-la-montaroj/

A hétvége célja az volt, hogy a résztvevők felkészüljenek az egy héttel későbbi KER nyelvvizsgára, amit 17 országban 360 eszperantista tesz le egyidőben. Én is le akartam tenni, de kiderült, hogy Szlovákiában a szóbeli és írásbeli részét is le lehet majd tenni és inkább azt választottam Dorotával együtt. Visszatérve a hétvégéhez: a szállásunk egy hétvégi házban volt, amit eszperantisták üzemeltetnek különböző rendezvényeknek, táboroknak. Eddig ez a legtökéletesebb rendezvényhelyszín, ahol valaha voltam. Gyönyörű a kilátás, nagy kertje, szobái és társalgói vannak. Ahogy megérkeztünk és kigyönyörködtük magunkat elindultunk a piacra bevásárolni a főzéshez, ami szintén nagy élmény volt. Az otthoni piacokkal ellentétben inkább fesztiválon éreztem magam, ahol a helybéliek hetente összegyűlnek miközben utcazenészek szórakoztatják őket. A program a vizsgázók számára nyelvóra volt, mi többiek pedig nekiláttunk a főzésnek. Most is, mint Bialystokban sokszor gulyást főztünk (lassan úgy érzem mást már nem is tudok főzni), de 20 főre nagyobb munkának bizonyult. Szerencsére sok segítő kéz akadt hogy mi hamarabb kész legyünk. Természetesen most is nagy sikere volt és a résztvevők már alig várták a másnapi előadásomat. Szegedet mutattam be, ahová egyetemre jártam, illetve az eszperantó specializációt, ahol a nyelvvel megismerkedtem. Az előadás jó hosszúra nyúlt a sok kérdésnek köszönhetően. Hamar eltelt az idő és egy kis séta után a faluban már indulnunk is kellett vissza Toulouseba.


Néhány kép a kilátásról és a csapatról:

Visszatérve a hegyekből még nem sok feladat várt rám hétköznap, leginkább a várossal ismerkedtem. Részt vettem életem első élő rádióadásban, amit eszperantisták készítenek franciául az eszperantóról és megjelenik az egyik kereskedelmi rádióban. Interjút adtam eszperantóul, amit rögtön franciára fordítottak. A Muzaikoval van már tapasztalatom, de az élő adás még szokatlan volt. Ellátogattam a nyelvórákra is, hogy beszéltessem a tanulókat, esténként pedig megnéztem a cirkusziskola ingyenes előadásait. Az első előadásban a legtöbb trükköt én is meg tudom csinálni, amit bemutattak, itt inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly, nem a zsonglőrtrükkök összetettségén. Hétvégén sor került a KER nyelvvizsgára, amire még Katalóniából is jötte vizsgázók. A kedvükért eszperantó nyelvű idegenvezetés volt szervezve a belvárosban, este pedig étterembe mentünk velük. Annak ellenére, hogy korlátlan volt a borfogyasztás, kénytelenek voltunk hamarabb távozni, mint terveztük, mert a szomszéd asztalnál lévő rögbi drukkerektől (itt a foci helyett a rögbiért van oda mindenki) már nem hallottuk egymás hangját. Vegül kerestünk egy csendesebb helyet, de ott már nem járt a korlátlan fogyasztás :)

Poznan-Bydgoszcz

Az út vissza Poznanba zökkenőmentes volt, a Polskibust már jól ismerem, de az internetük már egy ideje nem működik. Berlinben egész hétvégén nem volt netem és nem tudtam felvenni a kapcsolatot az önkéntessel, akinél Poznanban aludtam volna, mert a száma a lengyel telefonomban maradt. Úgy indultam el, hogy nem tudtam, hol alszom éjjel, de a kapcsolatok megmentették a helyzetet. Tavaly a RoskildeFesztiválon ismerkedtem meg Kasiaval, aki Poznanban lakik a lakótársaival. Tipikus couchsurfer házuk van, ideális töb ember elszállásolására és nagy bulikra. Végre nappal is láthattam Poznant, eddig csak az Arkones alatt éjszaka voltam a belvárosban. Miután végigjártam a nevezetességeket, csak az internethez jutás járt a fejemben. Rengeteg olvasatlan mail és elintézetlen feladat vár rám, de pár email megválaszolásán kívül másra nem jutott időm.

Reggel megcéloztam egy korábbi vonatot amit kinéztem, hogy kényelmesen elérjem a gépem Bydgoszczból, ami 2 órányira van Poznantól. Amíg Szegeden tanultam, örökkévalóságnak éreztem a 2 órás vonatutat, de a Lengyelországi fél napos vonatozások és buszozások után ez már fel sem tűnik. Most épp a reptéren várom a gépem Gironába, ahonnan holnap továbutazom Toulouseba és végre el tudom menteni a rég megírt bejegyzéseimet.