Berlin + véletlen kongresszus

A hétvégét Berlinben töltöttem egy ismerősömnél és csupán véletlen egybeesés, hogy a dán-lengyel-német eszperantó kongresszus is azon a hétvégén volt, ahol az ismerősöm is koncertezett. Napközben nem vettem részt a programokon, helyette várost néztünk és csak az esti programokra vettem jegyet. Szombaton ellátogattam a napi program helyszínére, hátha találkozok ismerőssel és nagy meglepetésemre egy csapat fiatallal találkoztam, akik épp kártyáztak. Nem az én korosztályom vett részt a kongresszuson, hisz nem kifejezetten fiataloknak rendezték, ezért a többiek örültek, hogy még egy fiatal is van a résztvevők között. Mivel kevesen voltunk, könnyebb volt elbeszélgetni az újonnan megismert arcokkal is. Este előadások és koncertek voltak, de annak ellenére, hogy az előadók ugyanazok voltak, mint az ifjúsági rendezvényeken, a közönség sokkal passzívabb volt. Először egy lengyel kórus tagjai énekeltek, néhány dalt velük énekeltem, hisz mindennap hallottam Lengyelországban. Furcsa volt a Sto lat-ot színpadról hallani, amit többnyire szülinapokon énekeltünk. A lányoknak jó hangja volt, de engem nem nyűgöztek le annyira, mint a férfiakat a ruházatukkal. Utánuk Stefo koncertezett, az ő dalait kívülről tudom, mert elküldte az egész albumot. Georgo Handzlikot viszont most hallottam először, de Dorota előadásában az ő dalait is ismertem. A két csendes ülős koncert után Kim játszott, és meglepődtem volna, ha az utolsó számára, a Ska virino-ra nem kezdenek el néhányan táncolni.

Most voltam negyedik alkalommal Berlinben, de eddig mindig csak 1-1 napot töltöttem a városban a főbb nevezetességeket látva, és most volt először, hogy megtapasztaltam a berlini éltetet az egyetemisták kollégiumában. Sokkal jobban magával ragadott a város, mint az első alkalmakkor, főleg, hogy annyi különböző ember jött szembe az utcán bőrszínre és stílusra való tekintettel. Nagy változás volt Bialystok után, ahol mindenki ugyanúgy néz ki.

Utolsó EVS napok

Az utolsó bialystoki napjaimban fel sem fogtam, hogy hamarosan véget ér a projektem. Az önkéntesek nagy része már rég hazament, én meg örültem, hogy végre van egy kis időm behozni a lemaradásaimat. Sok időt töltöttem az eszperantó könyvtárban, mert Ela is és én is egyedül dolgoztunk az utolsó héten, és mindketten szívesebben voltunk egymás társaságában. Megtartottam az utolsó eszperantó órákat, elég rendhagyóan, mert a nyelvtan és a feladatok helyett próbáltam megismertetni a tanulókkal eszperantó együtteseket, amin sokan csodálkoznak, hogy igen is léteznek, és próbáltam csábítani őket a nyári rendezvényekre. Több-kevesebb sikerrel, hisz két tanulómat is viszont látom majd a nyár során. Az utolsó hétvégém kiélvezését megakadályozta a tény, hogy Dorota újdonsült elnöki teendői miatt nem volt a városban, és Przemek is visszatérőfélben volt az ukrajnai útjáról. Megmentette a szombat estét, hogy a lengyelek már májusban tartják a múzeumok éjszakáját. Az önkéntesekkel, akiknek még tart a projektjük megnéztünk pár koncertet, kiállítást és részt vettünk a Zamenhof Centrumban szervezett városi játékon. 

Az Aurore-ral közös búcsúbulinkat hétfőre időzítöttük, mert pár önkéntes nem volt hétvégén a városban, és szerettünk volna mindenkitől elköszönni. Tehát hétfőn az utolsó órám után elbúcsúztattak az eszperantó klubban és az egyesület tiszteletbeli tagjává váltam, este pedig az összes bialystoki ismerősünk hivatalos volt hozzánk házibuliba. Nagyon boldog voltam, hogy mindenki eljött, akire számítottunk. Ennyi ember még nem volt nálunk egyszerre és ez volt az eddig legjobban sikerült buli. De lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert mi voltunk Aurore-ral a középpontban. Kedden még dolgoztam a könyvtárban, este pedig megtartottam az utolsó Language Cafét. Talán a meleg miatt egyre kevesebben vesznek részt rajta, mindenki szívesebben tölti az idejét a szabadban. De aki el akart köszönni, az azért eljött még utoljára. Szerdán már nem dolgoztam, szükségem volt egy napra, hogy mindent elrendezzek az utazás előtt. Sőt még ez az egy nap is kevésnek bizonyult. Délután ANAWOJ-jal, a koordinátor szervezettel volt egy utolsó találkozóm és este Dorotáékkal részt vettünk a Juwenalián, ami egy vizsgák előtti fesztivál Lengyelország legtöbb egyetemén. Teljesen olyan érzésem volt, mint tavaly a Roskilde fesztiválon, úgy tűnik, ha fesztiválról van szó, minden nemzet megőrül. Jó lezárása volt a 9 hónapnyi önkéntes munkámnak. 

Az utolsó napomat már csak pakolással töltöttem és kisebb pánik fogott el, hogy két bőröndre lenne szükségem, hogy mindent el tudjak vinni, míg a gépen csak egyet tudok vinni. Szerencsére egy bialystoki család megmentett, mert felajánlották, hogy nyáron elhozzák Szlovákiába a maradék cuccomat, ahol át tudom venni.  Az egész napom idegeskedéssel telt (nem költöztem még teljesen egyedül), és csak akkor nyugodtam meg, amikor már úton voltam a buszállomásra Monikával. Fél 6-kor indult a buszom (5 zlotyiért) Varsóba, ahol még volt egy kis időm sörözni Lukizzal, a TEJO elnökével. Most pedig a Berlin felé tartó buszon ülök és végre van egy kis időm blogdolgokkal foglalkozni. Még nem kell véglegesen búcsút mondanom Lengyelországnak, a berlini hétvége után még egy estét Poznanban töltök, aztán Bydgoszczból megy a gépem Gironába. Az önkéntes projektem véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyom a blogírást. Júniusban Franciaországban, Toulouseban fogok lakni, hogy az ottani eszperantistákat segítsem ismét önkéntesként, és a jövőbeli eszperantó eseményekről is rendszeresen szeretnék tudósítani.

SES és PEJ kunveno

A szüleim látogatása után Dorotával velük tartottunk Szlovákiáig, ahol kiraktak minket, hogy részt vegyünk a SES (nyári eszperantó találkozó) szervezői megbeszélésén. A megbeszélés a Partizanske nevű kisvárosban zajott, itt található az E@I irodája és Dorota itt fogja tölteni a gyakorlatát nyáron és ősszel. A várost hegyek és erdő veszi körül, de a szlovák építészet csak a falukban tetszett, amiken útközben áthaladtunk. Ellenpéldaként Partizanskében láttam életem legrondább templomát, ami leginkább egy betontoronynak néz ki. Lehet, hogy csak Lengyelország templomépítési mániájához hasonlítva tűnt csúnyának. A megbeszélésen 11-en vettünk részt, azzal a céllal, hogy a szervezők kialakítsanak egy új fiatalos csapatot.  4 napot töltöttünk a városban, sok új dolgot tanultam a rendezvényszervezésről és új embereket is mertem meg.  A nap nagy részét munkával töltöttük, felosztottuk a feladatokat egymás közt és meglátogattuk a rendezvény helyszínét. Esténként teljesen úgy éreztem magam, mintha eszperantó találkozón lennénk, utolsó estén még szervezett program is volt. Meglátogattuk a csillagvizsgálót és spontán labambázásra is sor került. Dorotával „hátrányos” helyzetben voltunk a játék közben, mivel csak ketten voltunk lány résztvevők. Az odaúttal ellentétben a hazaút nagyon komplikált volt, körülbelül 4-szer kellett átszállnunk vasárnap éjszaka és órákat várni a kényelmetlen állomásokon. Csak Varsó és Bialystok között sikerült kicsit aludnunk Dorotával, amikor üres volt a kabin.

Az elkövetkező hétvégén sem volt sok időnk pihenni, pénteken reggel 5-kor indult a buszom (5zl) Varsóba a PEJ közgyűlésére. Annak ellenére, hogy 9 hónapot laktam Lengyelországban, csak most sikerült taggá válnom, mert nem találtam olyan embert, akinek fizethetem volna tagdíjat (pedig napi kapcsoltban voltam a vezetőséggel). Ez volt az első közgyűlésem, amin részt vettem, és itt is élveztem, hogy sok dolgot tanulhatok, hogy működik egy egyesület. Minden országban szükség lenne ilyen gyűlésekre, a 3 nap alatt jobban el tudtunk mélyülni a közös munkában, mint a csak egy délutános gyűléseken. A gyűlésre egy varsói kerületben került sor, ami nincs nagyon messze a belvárostól, de megérkezve teljesen úgy érzi az ember, hogy hirtelen vidékre érkezett. Az utcában sok hétvégi ház kapott helyet, ahova a tulajdonosok csak kertészkedni járnak, és tökéletes helyszín, ha valaki meg akar szabadulni a város forgatagától. Ironikus, hogy Bialystokból, ami erdőkkel van körülvéve, Varsóban találtam menekvést a nagyvárosoktól. Nagyon hálás vagyok a vendéglátóink vendégszeretetéért, hogy kialakítottak egy ilyen helyet, ahol minden eszperantista mindig otthonra talál.

Magyarok látogatóban

Olaszországból hazatérve sem unatkoztam, pár óra pihenő után már a buszpályaudvaron vártam Renit, Zsuzsit és Szabit, akik egy hét látogatóba jöttek Szegedről (illetve majdnem Szegedről). Mindig azt gondolom, hogy ennyi külön töltött idő után már nem lesz olyan a barátságunk, mint régen, de egyáltalán nem így volt. Úgy éreztem, mintha nem hónapokkal ezelőtt váltunk volna el, hanem mintha tegnap láttuk volna egymást. Ugyanolyan jól szórakoztunk, mint amíg otthon voltam, és a barátságunk cseppet sem kopott meg. A három lány szegény Szabit néha az őrületbe kergette, de kénytelen volt elviselni minket egy hétig. Megmutattam nekik a város nevezetességeit és megismerkedtek a többi önkéntessel is az Annánál tartott sütögetés során.


A távozások után egy héttel a szüleim és az öcsém jöttek látogatóba. Szerencse hogy ketten lakunk csak a nagy lakásban, így el tudtam szállásolni a nappaliban a vendégeket. Velük is sokadszorra végigjártam a szokásos városnéző útvonalat, és amíg én dolgoztam, elküldtem őket a környező településekre, amiket érdemes meglátogatni. Amíg a barátaim voltak itt nagyon depressziós időt fogtunk ki, és anyuék megérkezésével jött az első nagy meleg a városba. Kihasználtuk a jó időt és egyik nap Supraslban kirándultunk az erdőben, egy napot pedig Varsóban töltöttünk városnézéssel. Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy sokszor voltam itt, nem sok érdekességet tudok a városról. Másodszorra is felmentem a Palac Kultury tornyába, és most nem volt olyan felhős az idő mint októberben és mást is láttam a környező épületeken kívül.

Internacia Junulara Festivalo 2.rész

Az ételhez nehéz volt hozzászokni, hogy az olaszok csak édeset esznek reggelire és ebédre és vacsorára a két fogásból az egyik mindig tészta. Szeretem az olasz ételeket, de úgy néz ki, csak magyar módra elkészítve. Nekem az üres spagettitészta nem étel, még vajjal sem. Viszont a desszertjeik nagyon finomak voltak. Az időjárás miatt egy kicsit csalódott voltam, mert annak ellenére, hogy tengerparton voltunk, a látványon kívül nem élvezhettük ennek előnyeit. De kárpótolt a jó társaság és a rengeteg új és érdekes ember akit megismertem. Ilyen még nem fordult elő, hogy a reggeli záráskor úgy kellett kirúgni minket a drinkejoból, annyira belefeledkeztünk az eszperantóról folytatott eszmecserébe. Disco eleinte nem volt, de aztán a nép kikövetelte magának, és reggelig azt sem lehetett lelőni.

Kirándulásokban sem szenvedtünk hiányt: két kirándulás volt szervezve, egy félnapos Ravennába és egy egész napos San Marinoba. Ravenna Olaszország egyik legrégebbi városa, 3x volt főváros és itt van eltemetve Dante is. Ennek ellenére nem nyűgözött le a város, de lehet hogy azért, mert kevés időnk volt megnézni és esett az eső is. A San Marinoi kirándulás szerintem a legjobban sikerült napja volt a találkozónak. Sokan azt mondták, hogy nem érdemes megnézni, mert kicsi és nincs sok látnivaló, de nekem nagyon tetszettek a kis utcák és a 3 torony a hegy tetején, ahonnan a tengerig ellátni. A csoporttal együtt megnéztük a nevezetességeket, majd 2 óra szabadidőt kaptunk, amit arra használtam, hogy a fiúkkal megnéztem a Tortúra múzeumot és életem legfinomabb kávéját (kávékrémét?) ettem.

Mint minden találkozónak, az IJF-nak is eljött a vége, hogy utána a résztvevők találkozó utáni szindrómában szenvedhessenek. Mi a lányokkal elég szerencsések voltunk, mert egész nap afterpartyztunk a repülő indulásáig. Természetesen akkor volt strandidő, amikor már indulnunk kellett a vonathoz. Mindenki, aki utolsónak maradt a helyszínen, együtt egy nagy karavánban indult Bolognába, ahol elvátlak útjaink a barátoktól, de mégis a miénk maradt a legnagyobb csapat. 7-en, mint a gonoszokindultunk felfedezni Bolognát, de hamar rájöttünk, hogy 5 óra kevés egy városra. Csak sétálgattunk kicsit a belvárosban és megebéd-vacsoráztunk, ahol végre igazi Bolognait ehettem, nem csak üres, vagy paradicsomszószos tésztát. Timi és Klemens leszakadt tőlünk, de még mindig maradtunk 5-en, hogy résztvegyünk az első FEK-en, azaz Flughavena Esperanta Renkontiĝon (Reptéri Eszperantó Találkozó). Megpróbáltam aludni a repülő indulásáig, de a barátaim hangos pletykálkodással ezt lehetetlenné tették, meg a pad kényelmetlensége se segített. 

Április 11-én délután értem haza, és este már jöttek is a magyar barátiam egy hétre látogatóba. De erről majd később :)

Internacia Junulara Festivalo 1.rész

Az elmúlt hetekben nem sikerült behoznom a lemaradásom blogügyben, de napokban megpróbálok mindent bepótolni, hisz sok minden történt. Ez az utolsó hetem Bialystokban, de ne szaladjunk előre, kezdjük ott, ahol abbahagytam 2 hónapja:


"Még 4 nap van az IJF-ig, az olasz eszperantó találkozóig, ahol egy éve az eszperantó életem kezdődött. Tavaly egyedül vágtam neki az ismeretlen útnak, de idén Dorotával és Aurore-ral utazunk annak reményében, hogy Cerviában a tengerparton valóban tavasz vár minket, nem hó és 1 fok, mint Bialystokban. Jelenleg 89 jelentkezőnél tartunk, és a résztvevők nagy részét ismerem, így nagyobb bulinak ígérkzik, mint egy évvel ezelőtt, bár arról se panaszkodhatok."

Ezt írtam piszkozatba négy nappal az IJF előtt, és bár az időjárással nem volt szerencsénk, minden várakozásomat felülmúlta a találkozó. A bialystoki lányokkal április harmadikán este utaztunk Poznanba vonattal, ahonnan reggel 8-kor indult a repülőnk Bolognába. Ha sokat utazik az ember, előbb utóbb elvesztik az új helyek a varázsukat, így volt ez az olasz úttal is kezdetekben. Bár szeretek repülni, most csak azt élveztem, hogy végre tudtam kicsit aludni, ami a vonaton és a reptéren egyáltalán nem sikerült és emiatt mindannyian morcosak voltunk. A bolognai reptérről busszal kellett menni a belvárosban lévő pályaudvarra, ahol reggelire vadászva összefutottunk a szintén reggelire vadászó Alisával, akivel az egy évvel ezelőtti IJF-n ismerkedtem meg és aki az első eszperantista barátnőm volt. A karavánunk négy főre bővült, és az átszállásnál még egy eszperantista csatlakozott hozzánk. A cerviai állomásra érve rögtön Timivel találkoztunk, aki épp a fesztivál helyszínére igazító táblákat ragasztgatta ki. Timi a büszkeségem, hisz ő is a Szegedi Egyetemen tanult eszperantóul mint én, és ugyanazzal a csereprogrammal vett részt élete első rendezvényén, az IJF-n, mint én egy évvel ezelőtt. A másik büszkeségem Aurore, aki az én csoportomban kezdett eszperantóul tanulni, és már egymás közt az angol helyett az eszperantót használjuk :) A fesztivál egy tengerparttól 100 méterre található hotelben zajlott (Hotel Tania = olcsó hotel lengyelül). Mi voltunk az első nagyobb csapat aki megérkezett, és a már jól ismert szervező csapat ugyanolyan barátságosan fogadott, mint egy éve. Az első este a szokásos ismerkedő estével telt, de nem sok szükségem volt rá, hisz a társaság legnagyobb részét már jól ismertem. Öröm volt mindenkit viszontlátni és visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti első eszperantó rendezvényemre. Első este korán elmentem aludni kipihenni az utazás fáradalmait, de a többi este bőven bepótoltam ezt az egy napot...


A találkozó programja most is gazdag volt, napközben előadások, játékok, nyelvórák, este gufujo, drinkejo (már említettem őket a JES-ről szóló bejegyzésben) és minden nap más és más eszperantó előadó koncertezett (Stefo, Martin, Roĉjo, Pieĉjo, Gijom, Johannes, és egy nem eszperanóul énekelő együttes: mama Afrika). Most is, mint mindig, részt vettem a városi játékokon (urba ludo), ahol különböző feladatokat kellett csapatokban teljesíteni, a Capoeira edzésen (Michele és Stefano vezetésével) és a közös éneklésen. Valamint az IJF tradícionális programjain, a Trinkomanĝa Nokton (Evés-Ivás Éjszakája), aminek keretei közt minden nemzet hoz magával valamilyen különleges ételt italt az országából, és mindenki mindent megkóstolhat. Bár 3-an voltunk magyarok, Timi mentette meg a becsületünket, mert mi a Danival semmit nem vittünk magunkkal. Mentségemre szóljon, hogy én nem Magyarországról mentem. Ja és kimaradt az Internacia Vespero (Nemzetközi Est), ami Ki mit tud?-ként funkcionál. Én a lakótársam által tanított Bretagne-i táncban vettem részt, és egy kisebb csoporttal elénekeltük az Imagine-t és a Because-t eszperantóul Stefo fordításában. (Furcsa az eszperantó verziók után most az angolt hallgatni.) A programhoz én is hozzájárultam egy előadással az Európai Önkéntes Szolgálatról, és hogy milyen lehetőségek vannak az eszperantóval, de mivel egy időben volt a bórkostolóval, érthető okokból nem volt nagy a hallgatóságom :)


Folyt. Köv. :)

Sikeres első eszperantó óra + Magyar-Lengyel baráság napja

A múlt hét folyamán átestem több megmérettetésen. Csütörtökön indult 10 fővel az új eszperantó kurzus az eszperantó klubban, ami miatt nagyon izgultam, mert több önkéntes és pár lengyel ismerősöm is jelentkezett rá. Aggodalomra nem volt semmi okom, mert nagyon gördülékenyen ment az óra, rögtön mindent megértettek annak ellenére, hogy csak az eszperantót használtam, és minden kérdésre tudták a választ. A legtöbben huszonévesek, de van két középkorú is, akinek kicsit lassabban megy a megértés. Rájuk jobban oda kell majd figyelnem.

Pénteken a Magyar-Lengyel barátság napja alkalmából PTTK (Álmos munkahelye) rendezvényt szervezett a Tokaj nevű magyar étteremben. Engem is megkértek, hogy vegyem ki a részem a munkálatokból. Álmos a közös történelmünkről, én pedig a közös kulturális kapcsolatokról tartottam előadást (angolul, lengyelre fordítva). Majd ezt magyar ételek kóstolása és kokárda készítés követte. Az est végén a résztvevők kitölthettek egy kvízt, aminek főnyereménye egy 100 zlotyis kupon volt, ami az étteremben levásárolható. Annyira sikeres volt a rendezvény, hogy a végén az étterem gulyással és pálinkával hálálta meg nekünk.

Az étterem után átmentünk a Tawernába karaokezni. Mivel a Gyöngyhajú lány a lengyeleknél is nagyon híres, Álmossal és Rékával (az új önkéntes Marcello helyett Suwałkiban) elénekeltük nekik lengyelül. A refrén ment mindenkinek magyarul, de a versszakokkal nagy bajban voltunk a lengyel szöveggel. Ezt bepótolandó, Álmos tegnapi szülinapján elénekeltük a dalt magyarul is Tankcspada, Zorall és István a király után. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül kiálltam énekelni, és egy cseppet sem zavart, hogy nincs is jó hangom. (Tegyük hozzá hogy semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam!)

A szombati nap ismét kirándulással telt, most Kruszynianyba látogattunk, ahol régebben sok tatár lakott, és itt van az ország egyik leghíresebb mecsetje. A másik látványosság a muszlim temető, ahol a 17. századból is maradtak sírkövek, és a tatár étterem. Természetesen megkóstoltuk a tatár specialitásokat, de a jövőben ki fogom hagyni ezeket a kirándulásokat, mert az állandó étterembe járás nem az önkéntesek pénztárcájához való.

Este Przemeknél volt házibuli, és próbáltam a macskájával közeli barátságot kialakítani, de nem volt valami barátságos.

Íme a Kruszyniany-i mecset:

Tavasz!

A hétvégén Európában talán utolsónak, itt is beköszöntött a tavasz. Pénteken még a szokásos sapka, sál, kesztyű, szombaton viszont már a téli kabátban is melegem volt. A jó időt kihasználva Aurore-ral, Michivel és Maciekkel, akit a Laguage Cafeból ismerünk, meglátogattuk Tykocint, amit már régóta tervezünk, de eddig nem jött össze. Életemben először voltam zsinagógában, itt található Európa második legnagyobb zsinagógája, ami már csak múzeumként üzemel. Kiakadtam, amikor megtudtam, hogy nők nem vehetnek részt a szertartáson, csak egy ráccsal elkerített részről nézhetik. Nem tudom ezt mért tűrik el a 21. században! A zsinagógán kívül még megnéztük a 19. századi templomot, egy újjáépített várat és a zsidó temetőt, ahol találtam is egy követ Zamenhof sírjára (zsidó hagyomány, hogy a sírra követ tesznek virág helyett). A múltkori látogatás óta nem sikerült elég nagy követ találnom neki, de erre legalább tudok üzenetet írni. A kirándulás egy étteremben fejeződött be, ahol sikeresen otthagytam annyi pénzt, amennyit a jövő héten terveztem elkölteni. Bialystokba visszatérve megnéztük az ottani temetőt is összehasonlításképp, ami sokkal nagyobb és szebb volt, és felismerhető volt, hogy temetőről van szó. Majd egy kávézó adott rá alkalmat, hogy mégtöbb pénzt elköltsek.

Most már tényleg vissza kell fognom magam, mert a héten négy estét töltöttem szórakozással. A Language Cafe az eddigi legsikeresebb volt sok új emberrel, a szerdai couchsurfing találkozón pedig előadást tartottam Magyarországról. Most nem volt olyan jó, mint a szombati előadás, és úgy érzem az eszperantó kezd az angol rovására menni. Kéne találnom egy angol anyanyelvűt, mert ma észrevettem hogy a francia lakótársam kiejtése kezd rámragadni.

Egy kép a tykocini zsidó temetőből:

Bjalistoka Surtabledancado...

... azaz Bialystoki Asztalontáncolás nevet kapta a március első hétvégéjére szervezett kis összejövetelünk, azok után, hogy a JES-en nem egy estét töltöttünk asztalontáncolva. Prágából visszatérve jött az ötlet, hogy az IJF előtt kéne még kisebb találkozó, hisz a hétköznapok olyan szürkék, ha nincs körülöttem sok-sok eszperantista. Invitálásomnak eleget téve fiatal eszperantisták felkerekedtek Koppenhágából, Prágából és Varsóból, hogy a hétvégét a bialystokiakkal töltsék. A várakozásaimat nem múlta alul az együtt töltött idő, és a JES óta meghonosult hagyományokat is megtartottuk, mint Iamo longe for és himnusz éneklés. Az estéket szórakozással töltöttük, napközben pedig várost néztünk. Sokadszorra végigjárva a megszokott útvonalat rájöttem, hogy 2 óra alatt minden érdekes dolgot meg lehet nézni a belvárosban. Megnéztük a bialystoki "állatkertet" is, hogy Vitnek és Vlastának legyen valami újdonság is (ebben az évben már voltak nálam látogatóban), de kisebb akadályba ütköztünk. Egy hosszabb részen akkora volt a sár, hogy a kerítésen mászva kellett tovább jutnunk, ha szó szerint szárazon akartuk megúszni az utat.

Mégis ez volt a legviccesebb része a napnak, főleg hogy az út végén találtunk egy játszóteret, ahol a túlélésért ment a játék a hatalmas és mély pocsolyák miatt. A vendégek hazautazása után megint szomorú voltam, hogy már nem amasloĝejo a lakásunk.

Szerdán (miután feleslegesen mentem be a suliba órát tartani, mert a tanárnő elfelejtette közölni, hogy aznap a színházfesztivál miatt nincs tanítás) egész nap Aurore ajándékán dolgoztam (de titok hogy munkaidőben!), este pedig a Waka waka nevű shisha bárban ünnepeltük a 23. szülinapját az öreglánynak. Jött a két új francia önkéntes is, akik közül az egyik 5 nap után ott is hagyta a projektjét. Pedig a kolis csapat már nagyon várta az újak érkezését, hogy egy kis életet hozzanak a szürke hétköznapokba. Mindenki nagyon motiválatlannak tűnik így 1,5 hónappal a projektjük vége előtt, és a lelkesedetlenségük rám is átragad néha-néha, ezért próbálok az "új" önkéntes csapattal több időt tölteni, mert ők még élvezik az itt töltött időt. Lisa és Claudius szépen fejlődnek a zsonglőr workshopjaimon, már mindkettő elsajátította a labdapassing alapjait. Lisával ma csodával határos módon akkor sikerült a legtöbb kört kidobnunk, amikor angol, lengyel és német után eszperantóul számoltam neki (hogy minden negyedikre kell dobnia a labdát). Benne is rokon lélekre találtam, zsonglőrködés terén is, plusz a csütörtökön induló új eszperantó kurzusra is akar járni.

Majdnem elfelejtettem beszámolni a szombati magyar estemről. Mint ma megtudtam, én vagyok az első önkéntes, aki szervezett ilyen nemzeti estet, a tökéletes Guynak és Chrisnek nem jutott eszébe. Przemek és Dorota felajánlotta a segítségét az ételek előkészítésében, anyagi támogatást pedig az Eszperantó Egyesülettől kaptam. Szombaton négy órán keresztül gulyást főztünk és lángost sütöttünk nálunk, melynek eredménye egy romhalmaz konyha és két óra takarítás lett. A gulyásnál én voltam a főnök, mert Álmossal már sokszor főztünk a koliban (fura hogy ezt is kint tanulom meg, otthon sosem pazaroltam időt levesekre, leszámítva a fokhagymalevest, nyami), a lángosnál pedig Przemek, mert ahhoz ő értett jobban. Sikerült időben elkészülnünk az ételekkel, de busszal nehézkes lett volna elszállítani az eszperantó-klubba, szerencsére Joannáék nem laknak messze és útbaejtettek minket autóval. Végül időben megérkeztünk a helyszínre és elkezdhettem az előadásom, amit Przemek fordított lengyelre, mert jöttek eszperantóul nem értők is. Fél órásra terveztem, de hosszabbra nyúlt, szerintem a fordítás miatt. Mindenki tetszéssel fogadta az előadást, amit videókkal és magyar zenével szinesítettem. Az előadás után kiosztotuk a gulyást, lángost, ami mellé Tokajit kóstolhattak a vendégek. Egri bikavért akartam, de azt itt csak gyatra minőségben lehet kapni. Alig győztem fogadni a gratulációkat, hogy milyen jól sikerült az este, pedig a lángos sütés közben legszívesebben otthon maradtam volna, hogy mindent hárman együnk/igyunk meg a "mojosulo"-kkal

A héten még sok feladat vár rám, holnap kiplakátolom a csütörtökön induló eszp kurzust, majd lengyelóra, munka a könyvtárban, Language Cafe, szerdán pedig a couchsurfing meetingen előadást tartok amire még fel sem készültem (ugyanazt nem akarom elismételni). És akkor még a komitatano (bizottsági tag) választással kapcsolatos teendőimet el sem intéztem... Majd csak utolérem magam valamikor. Talán az önkéntességem után. Vagy a sírban :)

Amilyen pörgősre sikerült az elmúlt két hétvége, olyan csendesre az elmúlt hét.

Múlt hét előtti hétvégén szombaton Christina az egyik spanyol lány vegán bulit tartott a kollégiumban (ahol Dorota alkik, nem ahol az önkéntesek). Valamilyen spanyol ételt főzött tofuval, aminek el akartam lopni a recepjét, ahogy a fokhagymás gombájával is tettem, de még nem sikerült tofut találnom egy boltban sem. (félreértések elkerülése érdekében húsevő vagyok) Vasárnapra kirándulást szerveztem az önkénteseknek a közeli kisvérosba, Tykocinba, ami a környéken egyedülálló zsinagógájáról és építészetéről híres. Szép számmal gyűltünk össze reggel 11-kor, amikor kiderült, hogy a neten lévő téves infóval ellentétben egyetlen busz sincs vasárnap Tykocinba. Nagyon ideges lettem, mert már mindenki alig várta, hogy kipróbáljuk a zsidó éttermet. Szerencsére Przemek is ott volt és mentőötlettel állt elő. A szomszéd város helyett a Bialystok határában lévő falumúzeumba, azaz skanzenbe mentünk. Nagy pelyhekbe hullt a hó, amit a fiúk ki is használtak hógolyózásra és talicskaversenyzésre (két ember fogja a másik kettő lábát, akik a kezükön "futnak"). Idegenvezetést téli szezonban nem kaptunk, de itt is találtunk egy éttermet élő zenével és kandallóval. A délután nagyon jó volt arra, hogy össze kovácsolja a mi csapatunkat az utánunk egy hónappal érkező önkéntesekkel, akikkel eddig nem sok időt töltöttünk együtt. Az étterem után elmentünk Sergioék lakásába főzni (ezek a spanyolok mindig esznek), este pedig hazajöttünk Aurore-ral filmet nézni.

Hét közben igyekeztem itthon maradni, hogy ne költsek annyit és kivételesen sikerült is. Szerdán indult az új csoportom a líceumba és jó első óra volt, de mégse az volt, amit vártam. Renata 10 új tanulót ígért egy osztályból, de ebből az osztályból 5-en jöttek, plusz jött két régi tanítványom ismételni (cserébe elmaradtak a pénteki óráról), és jött 2 tanuló egy teljesen ismeretlen osztályból. Utólag kiderült, hogy félreértés volt, a maradék 5 azt hitte, hogy csak jövő héten kezdünk, a két potyautas pedig a tanulók szedték fel a folyosón, akik toboroztak embereket, hogy tanuljanak eszperantóul. Aranyosak, de lassítja a haladást, ha több osztályhoz kell igazítani az órák idejét. Máris át akarját rakni a szerdát csütörtökre.

A hétfői és a pénteki órák nagyon jók voltak, hála a dalhallgatós feladatoknak. A péntek nagy részét a szobám takarításával töltöttem, mert a hétvégére a varsói szintén önkéntes barátiank (egy spanyol, egy szerb, egy moldáv srác és egy belga lány) jönnek látogatóba és a lakásunk amasloĝejová vált. Pénteken a város szórakozóhelyeivel ismertettük őket, szombaton pedig Nelly szülinapjára mentünk, akit a fiúk a mid-term tréningről ismertek. (Mi őket on-arrival és mid-term tréningről) Öröm volt, hogy a hétvégére megtelt a lakásunk, olyan volt, mintha a gyerekeink lettek volna :) A spanyol srác minden ébren töltött percében hangosan beszélt, megakadályozva, hogy aludjunk, és félreértve a kérésünket, hogy dobják ki a karácsonyfánkat, ledobta az erkélyről :) Ezt leszámítva hiányoztak, amikor elmentek és várjuk már, hogy jövő héten jöjjön az eszperantó csapat.

hírek

Jó újra hosszabb időt tölteni a városban. Jutott időm az előző hónapokban kialakult programjaimra, mint pl kedden Language Cafe, zumba, couchsurfer meeting szerdán, korcsolyázás csütörtökön, és ma filmvetítés munka után. Az eszperantó terén is történt egy s más:

Megvettem a repülőjegyem is az IJF-ra Poznanból Bolognába nevetségesen alacsony áron Dorotával és Aurore-ral. Tavaly tavasszal egyedül mentem az első eszperantó rendezvényemre, aminek köszönhetően megszerettem az eszperantót, és reméltem hogy a következő évben többedmagammal megyek. Ha nem is magyarokat, de a bialystoki barátnőimet sikerült rábeszélnem. A találkozó alatt nem csak az eszperantó életem ünnepli az első szülinapját, hanem a Muzaiko is. Tegnap híreket olvastam fel a rádió számára, amit minden egész órakor leadnak és itt hallgatható: http://muzaiko.info/ az "Aŭskultu tuj per muzikludilo"-ra kattintva. Munka közben mindig a Muzaiko-t hallgatom és furcsa óránként találkozni a saját hangommal, főleg hogy elsőre nem is lett tökéletes, de majd belejövök.

A hétfői eszperantó órámról kezdenek elmaradozni a tanulók. Mindegyikükkel telefonon vagy emailben tartom a kapcsolatot és mindig ígérgetik, hogy jövő héten jönnek, de már rág nem voltak teljes látszámmal jelen. Ezen a héten csak Aurore jött el, vele eszperantó dalokat hallgattunk és lefordtottuk a himnuszt (amihez Przemek szerint beteges kapcsolat fűz). Aurore tényleg érdeklődik a nyelvünk iránt, jön velem IJF-ra, már talált magának eszp órát Bretagne-ban ha visszamegy és a nappalinkban lévő 200 Szegedre szánt könyvből is olvasgat. Egy gondja van, hogy a Festo-ra (francia eszp fesztivál) neki többe kerülne eljutni Franciaország másik feléről, mint nekem a Magyar Köztársaságból, vagy tavasszal Poznanból Bolognába. Visszatérve a kurzushoz, a tanulóimat (egy kivételével 18 felettiek) megpróbálom becsábítani az eszperantó életbe, úgy hogy elhívom őket a március első hétvégéjén rendezendő házi bulimba (ami valószínűleg nagyobb részt az eszp klubban fog zajlani), ahova többnyire varsói eszperantisták jönnek illetve Vit Csehországból és Roĉjo Dániából. A buli péntektől vasárnapig tart és arra a hétvégére amasloĝejo-vá (tömegszállássá) alakítjuk a nappalinkat. Aki ezt olvassa, azt is szívesen látjuk.

A líceumban pozitív változások vannak az órák terén. Kialakult az a 4-5 fő mindkét csoportban, akik hajlandóak bejárni és készülni az órákra, valamint az egyik csoporttal jövő héttől 45 perc helyett 90 perces óráink lesznek. Talán végre haladni is fogunk valamit, eddig a 45 perc semmire se volt elegendő. Plusz jövő hét szerdától indul egy teljesen új csoport művészeti iskola lévén a tánc tagozat tanulóiból 10 fővel. Remélem ez a csoport sikeresebb lesz és nem fognak eltünedezni. Az előző csoportból tanulva megpróbálok aktívabb, érdekesebb feladatokat adni nekik.

Úgy néz ki az utolsó :'-( 3 hónapomra több feladatom lesz mint az előző fél évben, hisz a Language Cafe és kétszer lesz egy hónapban, ami az egész estémet igénybe veszi, és az órákba is több energiát kell fektetnem. De örülök is hogy így lesz, mert az utóbbi időben túl sokat utazgattam és kisebb sokkot kaptam a bankszámlámat ellenőrizve. A belorusz és balti utazásról is le kellett mondanom, de lesz még alkalmam visszajönni. Az IJF-n kívül még a dán-német-lengyel kongresszusra próbálok elmenni, ha a biaystokiak is jönnek.

És ezek voltak a legfrissebb hírek a világon a Muzaikóban :)

Előadások Varsóban

A prágai út után egy napot töltöttem Bialystokban, hogy megtartsam a hétfői órát, majd kedd délelőtt már indultam is vissza Varsóba. Az állomáson szimpatikus eszperantista várt, aki meglepetéssel érkezett, a velem egy idős lányával. Már kétszer találkoztunk különböző rendezvényeken,  de eddig nem volt alkalmunk hosszabban beszélgetni. Nagyon örülök hogy megismertem, mert úgy éreztem rokon lélekre találtam benne és az eszperantó iránti lelkesedésünk is hasonló lánggal ég. Elmentünk megnézni Zamenhof és családja sírját a Varsói zsidó temetőbe, ahol eddig soha sem jártam. Nem volt könnyű a hóban követ találni, amit a zsidó hagyományok szerint a síron kell elhelyezni, de végül mégis sikerült. Utána megnéztünk még néhány eszperantó vonatkozású helyet (Eszperantó utca, Zamenhof utca a mester valamikori lakóhelyével), de a hidegre való tekintettel az idő nagy részét a Sphinx nevű étteremben töltöttük. Az előadás a városban lévő eszperantó klubban zajlott és bár kis teremről van szó, de megtelt érdeklődőkkel. Az előadás jól sikerült és utána még hosszan beszélgettünk különböző eszperantót érintő kérdésekről. A találkozó után Agnieszkával és Łukasszal átmentünk egy Praga területén lévő vendéglátóhelyre, amit mindenkinek ajánlok, aki Varsóba látogat (http://www.facebook.com/pages/Lucyfer-Pub/330998673583537?sk=wall). Az árai jóval a varsói árak alatt vannak és a dekoráció egyedi hangulatot ad a helynek.

A varsói önkénteseknél éjszakáztam, és ma délután a második előadást is megtartottam Magyarországról. Bevallom, erre ma készültem fel, mert a zsúfolt hétvége miatt nem volt rá időm, és az eszperantó előadásba több energiát fektettem, de endek ellenére ez is jól sikerült. Erre nem jöttek el annyian, ahányan beígérték, de nem is bántam mert így legalább nem voltam lámpalázas és családiasabb volt a hangulat. A 8 órás vonattal terveztem hazajönni, de elértem egy korábbi Polskibust, ami olcsóbb volt és korábban ér haza. Még az elsősorban lévő ablak melletti helyet is sikerült megszereznem, amire azóta pályázok, hogy először utaztam Polskibussal.

1-a BIERo (Brila Internacia Esperanta Renkontiĝo)

Az utazás előtti este összegyűlt nálunk néhány önkéntes (Tanya most nálunk lakik 2 hétig), filmet nézni és megbeszélni a Minszki utazás és a vízumigénylés részleteit. A nyomtatvány kitöltése nem volt olyan egyszerű, mint gondoltuk és a reggelt a fehérorosz konzulátuson kezdük a kérdéseinkkel. Úgy néz ki mégse fogok tudni az önkéntesekkel menni, mert már sok szabadnapot kértem utazásokra. Bár azt mondták oda megyek, ahová csak akarok, nem akarom kihúzni a gyufát.

Délután nekivágtam a hosszú útnak Białystok-Varsó-Prága útvonalon (Polskibus-szal oda-vissza 180 zl, azaz 12613 ft). Varsóban 3 órám volt az átszállásra, addig találkoztam egy varsói ismerősömmel. Az éjszakaibusz indulása előtt 5 perccel sikerült felszállnom és kifognom az utolsó és legkényelmetlenebb helyet. Aludni csak kis megszakításokkal tudtam, de pozitívum, hogy volt net és konnektor a buszon.

Reggel Vit kijött elém az állomásra, otthon reggelivel vártak és még alhattam is egy órát. Többet is tudtam volna, de Luna a kiskutyájuk bemászott a hálózsákomba a hátamon végigfutva. Ez viccesebb volt mint az előző kutyás élményem, amikor egy hatalmas állat mászott rám kora reggel Vilniusban. Koradélután várost néztünk, és el kellett gondolkodnom, hogy igazat adjak-e a többi külföldi vendégüknek, hogy Budapestet megelőzve valóban a legszebb város-e. Kipróbáltam néhány cseh specialitást, majd mentünk az állomásra a találkozó többi külföldi résztvevője, egy német és egy holland eszperantista elé. Mindannyain Vitéknél éjszakáztunk és beírtuk magunkat a csaknem 200 vendéget tartalmazó vendégkönzyvükbe. Nekem is el kéne kezdenem a vendégkönyv vezetését, mert még csak február van, de már most sok mindenkinek adott otthont a nappalink.

Szombat reggel együtt indultunk az 1-a BIERo (Első sör) nevére keresztelt kisebb találkozóra. Prágától egy órányi vonatozásra található Pardubice adott helyet a találkozónak, ami Torunhoz hasonlóan, szintén a mézeskalácsáról híres. Egy itt lakó eszperantista család szállásolta el az összes résztvevőt egy éjszakára. Kb 15-en voltunk, 4-en külföldiek (lengyel, magyar, német, holland), a többiek csehek. A szállásunkhoz közel lévő étteremben ebédeltünk, és meglátogattuk a közelben lévő lovardát, ahol mindenki lovagolhatott. A nagy hideg miatt nem volt több lehetőségünk szabadtéri programokra, és hogy felmelegedjünk, a vendéglátónk édesanyja teával és kávéval várt minket. Megmutatta a kiadóját, ahol 82 éves létére is aktívan dolgozik az eszperantóért. Kávézás közben sor került a vetélkedőre, amire mindenkinek hoznia kellett valamit, aminek szerintünk köze van bármilyen módon a városhoz. A legjobb ötlet, sapkára varrt plüssló és mézeskalács, a szavazataink alapján jutalmat kapott. Az estét egy sörgyár vendéglőjében fejeztük be, ahol minőségi cseh söröket kóstoltunk a hazai vizezett sör árának feléért.

Másnap hazautazás előtt még volt egy kis idő várost nézni, ebédelni, és egy utolsó sörre Prágában. Annak ellenére, hogy összesen egy napot utaztam és két napot voltam Csehországban, megérte elutaznom az első ĈEJ és E-mental által szervezett találkozóra. Maximális vendégszeretetben és családias hangulatban volt részünk, így könnyebb kivárni az időt a következő nagyobb találkozóig :)

Hétvége egyedül otthon

A héten elhatároztam, hogy eleget téve Vit és Vlasta meghívásának (2 hete 2 napot töltöttek Bialystokban), jövő hétvégén elutazom egy Prága közelében lévő kisebb eszperantó találkozóra. Őrültségnek hangzik, hogy egy hétvége miatt 2x12 órát fogok utazni, de nem voltam még Csehországban, leszámítva, amikor átutaztam rajta. Az utazás miatt rengeteg tennivaló szakadt a nyakamba, mert a jövő hétvége után Varsóba megyek két előadást tartani, egyet a magyarországi eszperantó mozgalomról eszperantóul, egyet pedig általánosan Magyarországról angolul. Most hétvégén akartam felkészülni az előadásokra, mert jövőhéten nem lesz időm, és egész hétvégén itthon maradtam ennek érdekében. Természetesen most romlott el a gépem, amikor a legnagyobb szükségem lenne rá. A képernyőm háromnegyede elsötétült és csak a felső egyharmadát tudom használni. Remélem meg tudják csinálni, mert az utazásaimat kéne feláldoznom egy új gépért.

Eldöntöttem, hogy visszaveszek egy kicsit a bulizásból és többet koncentrálok a munkámra. Ilyen még nem volt, hogy otthon ültem, amióta Lengyelországban vagyok és a lakásban is egyedül vagyok, mert a lakótársam elutazott. Az életstílusommal ellentétes hogy másfél napig sehova se menjek és senkivel se találkozzak. Nagyon unalmas volt, de megérte, mert ha az előadásokkal nem is lettem kész, de a 10 pontos listámból 6-ot teljesítettem a tennivalók közül, többek között listát írtam a több mint 200 könyvről, amit majd Szegedre viszek az itteni eszperantó könyvtárból.

Most megyek az állomásra, mert jön egy couchsurfer Maygarországról. Ma sem fogom tudni befejezni az előadásokat.

zsonglőrködés, korcsolyázás

Szerdán ismét ellátogattam az immár rendzseres programmá vált couchsurfer találkozóra. Most Törökországról tartott előadást egy török Erasmusos diák és az előadás után vizipipát is ígért, de azt végül nem volt türelmem kivárni. Az előadás a szokásosnál hosszabbra nyúlt és sajátos humorával mindenkit megnevettetett. Mostanában elkezdett járni a találkozóra a másik önkéntes csoport, akivel eddig nem sok kapcsolatunk volt. Közülük megismerkedtem Lisával, egy német önkéntessel, akiről kiderült hogy érdeklődik a zsonglőrködés iránt és az alapokat már el is sajátította. Megegyeztünk, hogy együtt fogunk gyakorolni és tanítok neki pár új trükköt.  Ez jó alkalomnak ígérkezik feleleveníteni három éves (és elfeledett) zsonglőrmúltamat.

Az első gyakorlást ma este tartottuk az eszperantó klubban. Lisa egy portugál lánnyal, Ana Sofiával jött, aki viszont még elég kezdő. A betervezett nagy gyakorlásból nem sok minden lett, mert eldumáltuk az időt, de a négylabdázást tudtam kicsit gyakorolni meg adtam nekik pár tippet, hogy hogy fejlesszék az eddigi tudásukat. Jelenleg azt tervezzük, hogy hetente egyszer jövünk össze és minden héten újabb trükköket szeretnék tanítani nekik. Már csak meg kéne találnom, hogy van-e Bialystokban zsonglőrklub és csatlakozhatnánk hozzájuk. Azt sikerült megtudnom, hogy a következő Európai Zsonglőrtalálkozó Lublinban lesz (általában kb 4000-en vesznek rajta részt), ami nincs is olyan messze Bialystoktól, de nyáron sajnos már nem leszek itt.

A zsonglőrködés után elmentünk korizni a többi önkéntessel és néhány lengyellel. Jobb volt ilyen sokan együtt korizni mint csak néhányan és már egyre jobban megy. Lehet hogy ez a szép új korijaimnak köszönhető :)

Holnap a reggeli eszperantó órán Varsóba utazom meglátogatni az ottani önkénteseket, és várhatóan csak vasárnap térek vissza a városomba.

Rendhagyó módon most egy régebbi képet rakok be a Karlsruhe-i zsonglőrtalálkozóról, amikor még tudtam 7 buzogánypasszingolni:

Újra Bialystokban

A toruni tréning után hétfőn a reggel 8-as vonattal délután értünk Aurore-ral Bialystokba. Álmos és Anna kijöttek elénk az állomásra kocsival és együtt elmentünk megvenni a bérletünket a tömegközlekedésre. Estére lengyelezést terveztem, de annyira hulla voltam hogy csak pihentem és emaileket olvastam. Másnap egyre kellett mennem a könyvtárba, így végre sokáig alhattam. A könyvtárban a katalógusban kellett összeszámolni, hogy az előző évben mekkora értékben érkeztek új könyvek. Ha jól emlékszem kb 17.000 zlotyi volt a végeredmény. Azokat a könyveket, amik már megvoltak a könyvtárban, Ela a szegedi eszperantó gyűjteménynek ajándékozta. Egy autóval rendelkező ismerősöm segítségével már átszállítottam a lakásunkba, ahonnan majd a szüleim fogják Magyarországra vinni, ha jönnek tavasszal meglátogatni. Pár száz könyvről van szó, jó móka lesz listát írni róluk. A könyvtár után az év első lengyelórájára mentem teljesen felkészületlenül és megkértük Ulát, a tanárt, hogy ismételjünk. Ez jó ötletnek bizonyult, mert láttam, hogy az új nyelvtanon kívül elég sok mindenre emlékszem és ez adott egy kis reményt, hogy valaha még fogok lengyelül beszélni.

Lengyelóra után rohantam a Eszeprantó-klubba összeszedni a Language-Cafehoz szükséges dolgokat (táblák, amik megmutatják milyen nyelvet beszélnek az adott asztalnál, szórólapok, stb) és mentem is az Esperanto-Cafeba megtartani az év első Language-Cafeját. Talán az elsőn kívül ez volt eddig a legsikeresebb. A magyar asztalhoz Álmoson és Piotron kívül (aki folyékonyan beszél magyarul) jött még egy érdeklődő a magyar nyelv iránt. Nyáron Sárospatakon nyaralt és tetszett neki a magyarok vendégszeretete. Tanítottam neki néhány hasznos kifejezést, a számokat, ABC-t stb. Ő is egy nyelvőrült, mint mindenki, aki magyarul tanul. Meg is ígértem neki, hogy legközelebbre elhozom neki a kínaiul beszélő ismerősöm, mert a kínai iránt is érdeklődik. Jó lenne ha lenne kínai asztalunk is :)

A hónapok során annyira népszerűvé vált a Language-Cafe, hogy sokan kértek, hogy ne csak egyszer, hanem legalább kétszer legyen egy hónapban. Megkérdeztem több embert és mindenki egyet értett, úgyhogy ha a kávézó is beleegyezik, két hét múlva ismét találkozunk.

Mid-term tréning Torunban

A Zsuzsinál töltött hétvége után Torunba utaztam a Mid-term tréningre, ami minden önkéntesnek „kötelező” a projektje közepén. Az utazás nem volt zökkenőmentes, ugyanis az a vonat amit kinéztem az interneten, nem létezett, ezért a TLK típusú vonat helyett Interregioval kellett mennem Poznani átszállással. Erre a típusú vonatra nem volt jó az a jegy amit vettem, ezért még 20 zl-t kellett fizetnem a vonaton, de elfogadták a 2 éve lejárt nemzetközi diákom és kaptam 50% kedvezményt. Ahogy leszálltam Torunban a vonatról, találkoztam Dogannal, a jóképű török önkéntessel, akivel már az On-arrival tréningen is egy csoportban voltunk. Szerencsém volt, mert ő tudta, hogy lehet eljutni a hostelbe, ahol a tréninget tartották. Ez a hostel is legalább olyan színvonalas volt, mint a varsói Agricola, ahol korábban voltunk. Aurore-ral ketten voltunk egy szobában és másik 3 lánnyal osztoztunk a fürdőszobán. Napi háromszori étkezést kaptunk + napi két kávészünetet sütivel.

Ezen a tréningen is nagyon jó csapat jött össze, heten már ismertük egymást az On-arrival-ről és a többiek is nagyon jó fejek voltak. Találtam két önkéntest Varsóból, akik nagyon érdeklődnek Magyarország és a magyarok iránt és talán többet tudnak róla, mint én (amit nem nehéz). Az előző tréninggel összehasonlítva ez kicsit passzívabb volt és úgy éreztem túl sok a szabadidőnk. Várost néztünk, voltunk a mézeskalács múzeumban, ahol elkészíthettük a saját mézeskalácsunkat és napközben a hostelben voltak különböző feladataink, de leginkább csak beszélgetés volt a projektünkről, a jövőbeli terveinkről, és a youthpassról, ami egy tanúsítvány, amit a projektünk végén fogunk megkapni. Az estéket Torun különbőző szórakozóhelyein töltöttük és a második este,a mi talán a legjobb este volt, egy nagyon jó lengyel rock koncerten vettünk részt. Gdansk után Torun a második legszebb város Lengyelországban amit eddig láttam, de sokak szerint azért, mert Wrocławban még nem voltam. A tréningnek vasárnap délben lett vége, de még maradhattunk hétfő reggel 11-ig és ezt a lehetőséget a csapat nagy része ki is használta. Vasárnap országszerte jótékonysági koncertek és programok voltak, délután elmentünk a planetáriumba egy angol fordítással ellátott programot megnézni és felmentünk a főtéren található toronyba, ahol kilátás nyílott az egész városra. Este a következő ukrán együttes koncertjén voltunk, és mindenkit teljesen magával ragadott a zenéjük:

http://www.youtube.com/watch?v=uLmBA1tOSY4&feature=related

Találtam egy videót arról a koncertről is, amin részt vettünk:

http://www.youtube.com/watch?v=uQ3zX5U-wnA&NR=1&feature=endscreen

És végezetül egy kép a csapatunkról:

Zsuzsinál Szczecinben

A tervezettnél egy nappal tovább maradtam Gdanskban, mert a JES hangulat nem engedett távozni és véletlenül kétszer is lekéstem a vonatom. A JES-ejot el kellett hagynunk délután egyig és a csapat átköltözött a szomszédos hostelbe. Valakinek az a csodás ötlete támadt, hogy menjünk el enni. Az egész találkozó alatt azt az egy hibát követtem el, hogy nem kértem étkezést, ennek következtében nem is nagyon ettem semmit, mert nem volt idő elhagyni a helyszínt a sok program miatt. Épp ezért meg is örültem, amikor valaki evést emlegetett. 3 olasszal, Dorotával és Roĉjoval megtaláltuk a legjobb és legkényelmesebb olasz éttermet és olyan jót ebédeltünk, hogy emiatt késtem le a második vonatom. Ha már még egy napot kellett maradnom, elhatároztuk, hogy megnézzük a várost. Majd jöttek a jobbnál jobb ötletek, és elmentünk a tengerhez is és betértünk egy tengerparti vendéglőbe is. Mire visszatértünk a hostelbe, ott már javában folyt a zenélés és a játék, és amikor mindenki nyugovóra tért, elindultam a hajnali vonathoz.

Január 2-án 6 óra vonatozás után hulla fáradtan végre megérkeztem Szczecinbe a barátnőmhöz, Zsuzsihoz, aki augusztus végéig dolgozik egy oviban önkéntesként. Jó volt egymást újra látni 4 hónap után, amikor kijött elém az állomásra. Az állomástól kb 15 percet villamosoztunk, mire elértünk a lakásába, amin egy román önkéntessel osztoznak. A lakás a miénknél kicsit kisebb, de szép és otthonos. Amíg Zsuzsi elment a boltba, hogy legyen mit ennünk, én lefeküdtem aludni. 5 órának éreztem, de csak másfél volt. Mire felébredtem, Foka (komolyan így hívják), a lakótárs már otthon volt. Az estét az albérletben töltöttük, pierogit ettünk magyarosan, azaz tejföllel és pirosarannyal és megismerkedtem a többi önkéntessel és egy Marta nevű lengyel lánnyal. Később átmentünk egy közelben lévő szórakozóhelyre, majd 11 órát aludtam napok óta először. Másnap már élőbbnek éreztem magam és elindultunk várost nézni. Épp egy nagy parkban sétáltunk, amikor eleredt az eső és az eredeti tervtől eltérve városnézés helyett csak vásárolgattunk. 

Szczecin hatalmasnak tűnt és Gdansk után túl modernnek és indusztriálisnak. A város szép részeit nem sikerült felfedeznem, de talán majd ha nyáron visszalátogatok. A második Szczecinben töltött estém is hasonlóan telt az előzőhöz. Átjött néhány önkéntes, egy olasz főzött nekünk és iszogattunk. Az itteni önkéntesek ugyanúgy élnek mint mi, talán Zsuzsinak annyival rosszabb a helyzete, hogy még nem találtak neki lengyel tanárt és így nehezebben megy a kommunikáció az oviban. De már ez a probléma is megoldódni látszik, mert a Marta nevű lány fogja tanítani.

JES '11 - Ifjúsági Eszperantó Hét

December 26-án este négy magyar eszperantistával vonatra szálltunk a Keletiben és elindultunk a harmadik eszperantó szilveszterre, a JES-re Gdanskba. A novemberi látogatás után nagyon megszerettem a várost, és az csak feltette az i-re a pontot, hogy a JES-t is ide szervezték. Az éjszakai vonaton jól elszórakoztunk négyen és mivel csak az eszperantóról beszéltünk, a kabintársunk és érdeklődött, hogy az mégis micsoda és mi értelme van. Aludni viszont nem nagyon tudtunk, mert nagyon meleg volt a kabinban és reggelre le is betegedtem. Varsóban át kellett szállnunk és a második átszállásnál összetalálkoztunk a cseh-szlovák karavánnal, akikkel –mint utólag kiderült- már Bratislava óta egy vonaton voltunk, és együtt folytattuk utunkat a találkozóra. Az út utolsó pár órájában Tabut játszottunk eszperantóul, és mivel sikerült minden szót megtanulnom, már nem játszhatom Bialystokban, mert az csalás lenne. Délután négy körül értünk Gdanskban, Pawel kijött elénk és elvitt minket a JES helyszínére (továbbiakban JES-ejo). Már sok részvevő ott volt és mindannyian örültünk, hogy viszontláthatjuk a rég nem látott barátokat. Beregisztráltunk és beköltöztünk az amasloĝejoba (osztályterem, ahol kb 15-en aludtunk matracon hálózsákban). ami a második emeleten volt található. Az első emeleten egy társalgó szerűség kapott helyet, ahol mindenféle társas, ügyességi, stratégiai játékokat lehetett játszani, vagy csak teázni és beszélgetni. Hamarosan megérkezett egy nagyobb karaván Német- és Franciaországból, majd kezdetét vette az ismerkedési est különböző játékokkal. Ezen kívül drinkejo (alkoholos italokkal) és gufujo (teával) is minden este várta az érdeklődőket. 

Nap közben is színes programok várták a résztvevőket. Dorota, a barátnőm vezetésével minden nap volt eszperantó óra a helyi diákoknak, illetve azoknak is szervezett külön programot, akik az első eszperantó rendezvényükre jöttek, vagy nem beszélik olyan jól a nyelvet, hogy jobban be tudjanak illeszkedni. Első nap volt a rendezvény megnyitója, ami minden megnyitóhoz hasonlóan elég hivatalos hangvételű volt és szerintem nem megfelelő embert kértek fel az eszperantóról lengyelre fordításra. A megnyitó után részt vettem a Muzaiko, 24 órás eszperantó rádió előadásán (itt hallgatható: http://muzaiko.info/). Eddig csak hallgattam őket, de már azt is tudom hogy ki az a lelkes önkéntes csapat, aki a szabadidejét feláldozva fizetés nélkül szerkeszti a rádió adásait. Az egész találkozó alatt saját standdal rendelkeztek, ahol bármilyen kérdéssel lehetett hozzájuk fordulni vagy épp pólót vásárolni, amit meg is tettem :) Az előadás után kipróbáltam Przemek hugának, Martának az ékszerkészítő workshopját az újrahasznosítás jegyében és csináltam magamnak egy zöld csillag alakú (az eszperantó jelképe) fülbevalót drótokból és festett műanyag palackból. Az esti koncerteknek egy néhány utcával arrébb lévő épület adott helyet, ahol először az Asorti nevű együttes koncertezett.  Megtáncoltatták az egész közönséget, majd Gijom, aki nem koncertet tartott, hanem a saját szavaival élve koncerenciát, azaz a koncert és a konferencia keverékét. Visszaérve a JES-ejoba karaoke és disco várt minket. Talán emiatt a karaoke miatt ment el a hangom és nem is jött vissza még egy hétig. Hajnali 4 körül megérkezett Przemek is Bialystokból és csatlakozott a mulatsághoz.

                                                         

Hála az előző estének, a másnap reggeli találkozóra Lech Wałęsával (lengyel politikus, Solidarność egyik alapítója) nem tudtam felkelni. A többiek azt mondták, hogy unalmas volt és el volt szállva magától. Mire délutánra összeszedtem magam, épp kezdődött az urba ludo, azaz városi játék, ahol csapatokban különböző feladatokat kellett teljesíteni a városban. Roĉjoval és Bálinttal voltam egy csapatban és bár meg voltam győződve, hogy mi voltunk a legjobbak, helyezést mégsem értünk el. Sajnos az egész találkozó alatt ez az egy alkalmunk nyílt jobban megismerni a várost, mert napközben annyi program volt, hogy senkinek nem volt kedve elhagyni a JES-ejo-t. A játék után Szabi kezdő eszperantó órájára mentem, hogy ellessek tőle néhány módszert a saját óráimhoz. Az esti koncertek előtt egy lengyel néptáncegyüttes tartott bemutatót és mi is kipróbálhattunk néhány lépést. Aznap az Inicialoj DC volt a soros a koncertezéssel. A specialitása, hogy koncert közben videóklipeket vetít a háttérben, ami elég pszichedelikussá teszi a koncertjét. Miközben hallgattam, rájöttem, hogy az IJF alatt Olaszországban már voltam egyszer a koncertjén, csak épp más dolgom volt közben. Inicialoj DC-t Kimo követte, őt pedig a fia rockegyüttese, a Danĝera, akik azt kell mondjam a legjobbak voltak az este folyamán. Az este az előzőhöz (és az összeshez) hasonlóan hosszúra sikeredett.

Az év utolsó előtt reggelén ismét elaludtam és lemaradtam a Gdanskot felfedező kirándulásokról. Talán ez a nap sikerült a legpasszívabbra, mert a TEJO (Ifjúsági Eszperantó Világszervezet) és a GEJO (Német Ifjúsági Szervezet) is aznap tartotta az éves gyűlését, azaz a legtöbb ember azokon vett részt. Ha jól emlékszem, csak egy Kínáról szóló előadásra mentem el, ami még jobban felkeltette az érdeklődésem Ázsia iránt. Most ugornék is a kedvenc programpontomhoz: végre elérkezett az az este, amikor a La Perdita Generacio (az „előzenekar” Johannes volt) adott koncertet! A 4 tagú együttesből a két lány, az énekesek lebetegedtek és csak a másik két tag volt jelen, ezért sokan voltak csalódottak, de nekem így is nagy élmény volt az első LPG koncertem. És a koncert egyik utolsó dala alatt éreztem, hogy ez a közel 200 ember összetartozik, amikor az együttes felszólította a közönséget, hogy mindenki öleljen meg valakit, aminek eredményeképp mindannyian hosszú ölelő sorokban álltunk és együtt énekeltük a dalt. Attól tartok, hogy fénykép nem készült róla, mert mindenki részt vett a nagy ölelkezésben. Ez a nagy összetartozás érzés csak megerősödött az éjszaka folyamán. Röviden összefoglalva az ifjúsági eszperantó élet „elitje” hajnalhasadásig énekelte a himnuszt és még néhány eszperantó dalt, felbontva az újévre szánt pezsgőket J Videót nem mellékelek személyiségi jogok miatt.

És hogy ilyen szépen beleénekeltük magunkat az év utolsó napjába, egy kis pihenő után kezdődhetett a készülődés a szilveszteri bálra. Délután még sikerült részt vennem egy reggaeton táncórán és Szabi magyar nyelvről szóló előadásán, amin jót vitatkoztunk arról, hogy mi helyes és mi nem (legalábbis szerintem jót, ő lehet hogy utált), majd mentem segíteni díszíteni a termet. A legszebb az volt ebben a szilveszterben, hogy minden kultúrának megvolt a lehetősége a saját módján ünnepelni. Mivel több időzónából érkeztünk, mindenki megünnepelte az új évet a saját és a többiek időzónája szerint is, azaz szinte óránként volt egy éljenzés. Én is megtaláltam a módját, hogy megtartsuk a magyar hagyományokat. Az üzenőfalon közzétettem és a DJ-vel is bemondattam, hogy éjfél után mindenki jöjjön magyar himnuszt énekelni (fura hogy más népeknél ez nem szokás!) a terembe, ahol már előre felírtam a szöveget a táblára. Néhányan annyira belelkesedtek az ötlettől, hogy már napközben elkezdték tanulni a szövegét, és éjfél után körülbelül 20-an énekeltük együtt a himuszt, ebből hárman voltunk magyarok.

A képen úgy látszik mintha csak én énekelnék, nos lehet, hogy így is volt :)

Folyt. köv.

Egy hét Magyarországon

Bialystokból hajnali 6-kor kellett indulnom, hogy este 10-kor már Magyarországon legyek. Vonattal mentem Krakkóig, onnan pedig Orangeways-el Budapestig. Megjegyzem, ez az út ugyanannyiba került, mint Pestről levonatozni Szegedre diákkedvezmény nélkül… A Krakkói átszállás nem volt egyszerű, mert az információs pultban nem voltak segítőkészek, a táblára pedig nem volt kiírva, hogy honnan megy a busz. Ahonnan mennie kellett volna, ott nem volt és már épp beletörődtem, hogy lekéstem, amikor kaptam egy SMS-t (köszi Orangeways!), hogy egy órát késik a busz a szlovákiai havazások miatt, úgyhogy megnyugodtam és visszamentem a helyemre. A késésünket majdnem behoztuk és anyuék már vártak a Stadionoknál. Magyarországra visszamenni ugyanolyan volt, mintha csak pár napos nyaralásra mentem volna külföldre, leszámítva, hogy idegesített, hogy mindenhol értem, hogy körülöttem mit beszélnek. Sokkal kényelmesebb, hogyha nem figyelek a lengyelekre, nem kell tudnom miről beszélgetnek.

Az otthon töltött idő pihenés helyett barátok és rokonok látogatásával telt. Egy napot töltöttem Szegeden, egy pupák kivételével mindenki eljött, hogy a törzshelyen újra összegyűljünk és találkoztam a tanárnőimmel is az egyetem eszperantó szakáról. Egy este egy másik társasággal szokásos karácsonyi Pizza Hutozásra mentünk és megünnepeltük az eddig elmaradt szülinapokat. Karácsony előtt egy nappal a gimiből ismert barátnőimmel nálunk tartottuk a szokásos közös karácsonyunkat. Csináltam nekik pierogit, ami nem lett olyan jó, mint a Przemeké volt, de első próbálkozásnak jó lett. Sajnos nem volt annyi időnk, hogy mindenkiről mindent megtudjak, na de majd nyáron. A karácsonyt felváltva egyik, s másik nagyszüleimnél töltöttük és meglátogattam a család legfiatalabb pár hónapos tagját is. Az egy hetes hazalátogatás nagyon hamar eltelt és karácsony másnapján már utaztam is vissza Lengyelországba.

A gdanski, toruni és szczecini utazásról hamarosan.