Toulouse 2

Visszatérve Toulouseba sok tennivaló várt rám, főleg a rengeteg email megválaszolása. Néha jobban örülnék ha nem lenne netem, és nem töltenék ennyi időt a gépnél és helyette élvezhetném a várost. Héten volt az eszperantó könyvtár "záróbulija" a nyári szünet előtt, részt vettem az utolsó élő rádióadásomon a toulousi rádióban, ellátogattam az itteni nyelvgyakorló Language Cafe-ba, ahol aktív eszperantó asztal van, találkoztam egy csapat Toulouse-ban lakó magyarral, végre kaptam biciklit és részt vettem a Marion-ék által szervezett játék esten, ahol idegennyelveken lehet különböző társasjátékokat játszani. Mióta van biciklim, mindenhova azzal járok és új helyeket és utcákat fedezek fel a városban.

Csütörtökön elbicikliztem a kanális mentén a 20 km-re található Donneville-be, meglátogatni Vinilkosmo-t, Eszperantia legnagyobb lemezkiadóját. Flo körbevezettet a próbatermekben, stúdióban, a raktárakban, ahol a szeptemberi tűzeset történt és a két évvel ezelőtti FESTO helyszínén. Sok új érdekes dolgot tudtam meg, és sokat tanultam Flo tapasztalataiból. Éjszakára ottmaradtam (nem bírtam volna este 20 km-t visszabiciklizni) és Francoise-zal meg egy másik helyi eszperantó családdal (már az első hétvégéről ismertem őket) elmentünk a szomszédos faluban lévő Convivencia Fesztiválra. A fesztivál különböző kultúrák zenéjét mutatja be. Most egy Tunéziai együttes (Emel Mathlouthi) lépett fel ötvözve az elektronikus stílust hegedűvel, dobbal és rendszerellenes dalszövegekkel. Másnap reggel elindultam vissza Toulouseba, de mos az időjárás nem kedvezett napsütéssel és esőmentességgel.

Ha nem lett volna még elegem a fesztiválokból, pénteken Marionnal és Christophe-fal egy tudatos életmódra felhívó fesztiválon voltunk. Az együttes aki fellépett mind zeneileg mind az énekes stílusában a The Doors-t idézte. 

Szombaton pedig a Föld Fesztiválon lévő eszperantó standban segédkeztem reggeltől kora estig. Ma sajnos az eső miatt elmarad, ezért van egy kis időm most blogot írni.

Les Bordes-sur-Arize, Vernoille

A Foix-i előadás és közös kávézás után továbbutaztam Les Bordes-sur-Alize-be az egyik angol származású (tucatnyi nyelven beszélő) és magyar feleséggel élő eszperantistával. Amióta Franciaországban vagyok egyáltalán nem beszéltem magyarul, mert nincs Álmosom, akivel gulyást főzzünk és skypolni sem tudtam eddig. Nem is ment olyan folyékonyan a beszéd, mint reméltem, de örültem hogy beszélgethettem magyarul a feleségével és a gyerekekkel. A pár száz fős falu az Arize folyó mentén fekszik, erről is kapta a nevét. Ez is tipikus középkori falu, ami építésztileg le van védve, azaz a tulajdonosoak nem építkezhetnek vagy újíthatják fel a házakat a városkép miatt. 

Sok alternatív fiatal család választja ezt a környéket a helyi Waldorf iskola/óvoda miatt, ami egy erdő közepén található. A közösség bevonzza a többi hasonló embert és a gyerekek sok velük hasonló színes nyelvi környezetben felnövő gyerekkel tanulhat együtt. Szombat este Szent-János/Szent-Iván napi tűzgyújtás volt az iskolánál és minden család részt vett rajta. Sokan zenéltek, énekeltek és táncoltak, majd sötétedéskor meggyújtották a tüzet és mindenki, még a kisgyerekek is átugrottak rajta. Nagyon jó hangulatban telt az este és jól összebarátkoztam vendéglátó család gyerekeivel. Annyira, hogy másnap egész délelőtt játszótereztünk és az elbúcsúzásnál el se akartak engedni.

Miután kijátszottuk magunkat, autóval elvittek Vernoille-be az ottani eszperantó órákat meglátogatni. Most nem jöttek annyian, mint Foix-ba, de így is sokat beszélgettünk és érdekes volt olyanokkal találkozni, akivel korábban már hallottam interjút a Muzaikóban. Aznap Jorgosz volt a vendéglátóm, aki már sokat tett az eszperantóért Dél-Franciországban is és egész Európában. 20 évvel ezelőtt körbebiciklizte Európát az eszperantó népszerűsítése érdekében. Az erről készült interjú a Muzaikóban hallható. Megismerkedtem Jorgosz  eszperantista családjával is, a 3 gyerek egyik anyanyelvként tanulta az eszperantót, és természetesen a felesége is elsajátította a nyelvet. Este a szomszédba voltunk hivatalosak egy dupla szülinap megünneplésére egy rockegyüttessel és sok sok francia borral. Kb 50 résztvevő volt, akik közül senkit sem ismertem, de a társaság fele angol volt, így tudtam kommunikálni velük. Végre az angolomat is gyakorolhattam és felvilágosítottam őket pár dologról az eszperantóval és Magyarországgal kapcsolatban. Szeretek angolokkal beszélgetni, akik anyanyelvi szintem beszélik a nyelvet, mert tőlük többet tanulok és nem tanulom el a hibákat, mint más külföldi beszélőkkel. Viszont a gondolkodásmódjuk elég furcsa. Pontosabban, hogy gyakran utaznak Ázsiába és más egzotikus földrészekre, de Kelet-Európában még sosem voltak. Pedig szerintem Európában is sok felfedezni való van, amit érdemes megnézni mielőtt nekivágunk más kontinenseknek. Szóval a társaság sznobabb volt, mint amihez szokva vagyok, de legalább a rockegyüttes a kedvenc számaimat játszotta. (És csak én voltam rockkoncerthez öltözve :) )

Foix

Dél-Franciaországi utazásom következő állomása Foix, Ariége tartomány fővárosa. 4 napot töltöttem a gyönyörű hegyekben a tartományban, ami sok eszperantista klubnak ad helyet. Ahogy megérkeztem az állomásra, rögtön megpillantottam a középkori kastélyt, ami a város minden pontjáról látható. Örökifjú eszperantista fogadott az állomáson, akivel sokat sétáltunk a belvárosban és megmutatta a nevezetességeket. Még mindig csodálkozom, hogy itt az emberek jóval a nyugdíjas kor felett is aktív életet élnek, több egyesületben tevékenykednek, nyelvet tanulnak stb. Kinou például festőművész és híres énekesnő egész Ariégeben, nem is tudtunk úgy végighaladni egy utcán se, hogy ne találkozott volna ismerősökkel. Ebéd után René, aki a itteni csoportot tanítja, körbevezetett a kastélyban, este pedig a zene ünnepére mentünk. Ez egy egy napos fesztivál az egész országban (vagy csak a régióban, nem tudom), mialatt minden utcát elözönlenek profi és amatőr zenészek, hogy szórakoztassák a lakókat. Örülök, hogy nem votlam Toulouse-ban aznap, azt mondják, olyankor még a rögbimeccseknél (utcai kivetítőkön szokták nézni) is több ember van az utcán és mozdulni sem lehet tőlük. Foix-ban is sokan voltak, de nyugodtabb volt, mint nagyvárosban. Minden stílus és minden korosztály megtalálható volt a fesztiválon, mi egy afrikai dob és táncbemutatót, egy kórust és a város híres fúvószenekarát néztük meg. Másnap részt vettem két eszperantó órán kezdőknek és haladóknak, és megtartottam az előadásom Magyarországról. Sokan jöttek el meghallgatni és mindig meglepődök, hogy még mindig vannak, akik nem tudják, hogy Magyarország az EU tagja, nem az angol a hivatalos nyelv, hanem a magyar és hogy nem a cirill ábécét használjuk (az utóbbi feltételezésre még Lengyelországban került sor).

Cité de l'Espace

A Toulouse-ban lakó fiataloknak sok lehetőségük adódik a kulturálódásra, ezt az önkormányzat elősegíti egy csekkfüzet megvásárlásával, ami 12 euróba kerül, de cserébe sok mindenre feljogosít. Ingyenes belépést biztosít 2 szabadon választott múzeumba, egy filmre a moziban, 8 euró kedvezményt biztosít egy koncertre / színházi vagy táncszűnházi előadásra és az operába, ingyenes tagságot biztosít a városi könyvtárba és egy ingyenes belépést biztosít az űrparkba, ahova amúgy 20 euró körül lenne a belépő. Ezt a parkot látogattam meg tegnap délután, amit azért hoztak létre, mert francia nemzeti űrkutatási intézet legjelentősebb központja Toulouseban található.

Ahhoz, hogy az egész parkot bejárjuk, egy teljes napra van szükség, ha részt akarunk venni minél több interaktív bemutatón, ki akarunk próbálni berendezéseket és meg akarunk nézni egy-egy előadást a Planetáriumban és a 3D-s moziban. Én alapból hátránnyal indultam, egyrészt mert vasárnap lévén nem tudtam korán felkelni, másrészt meg először nehezen találtam meg az óránként járó buszt (vasárnaponként a Marengo metróállomásról indul egy megállóra tőlem minden egész órakor).

A park több helyszínből épül fel: a 4 szintes múzeumból,  ahol interaktív kiállítások, előadások és gyerekek számára workshopok vannak, a kültéri kiállításokból, ahol megtekinthetjük többek között a naprendszer modelljét, a MIR űrállomás élethű mását, a Soyouz kapszulát, és a gyerekek kiszórakozhatják magukat a játszótéren "kis asztronautáknak". Valamint a parkban található még a mozi és a planetárium, és a "Föld háza" ahova már nem sikerült bejutnom. Bár minden ki volt írva francián kívül spanyolul és angolul, a bemutatók (pl fizikai kísérletek) franciául voltak. Azok számára, akik érdeklődnek a tudományok iránt ez bizonyára a paradicsom, és sajnálhatják tőlem az ingyen belépőt, akit fizikából és matekból is úgy rúgdostak át, és ha nem ingyen lett volna, valószínűleg el se jövök. Ennek ellenére érdekes élmény volt és örülök, hogy meglátogattam egy ilyen európai szintű látványosságot.

Egyébként a csekkfüzetből a többi belépő közelebb áll a humán beállítottságomhoz. Eddig egy múzeumbelépőt használtam fel a Toulouse történetéről szóló múzeumban, de szeretném minden lehetőséget felhasználni. Pénteken Marionnal elmentünk a Rio Loco fesztiválra, ahol portugál, brazil és potugál nyelvű országok előadói zenéltek, de nem használtam fel a koncert belépőmet, mert pazarlás lett volna a 8 eurós kedveznényt egy 5 eurós jegyre elhasználni. Összehasonlítva a Rio Locot-t az eddigi zenei fesztiválokkal, amiken részt vettem (SZIN-Szeged, Roskilde-Dánia) ez volt az eddigi legtisztább és legzöldebb. Eldobott szemetet egyáltalán nem láttam és a bejáratnál hostessek osztgattak zsebhamutartót, hogy még a csikkek se dobálják el. Mondanám hogy nyugati igényesség, de a Roskilde is nyugat, mégis térdig gázoltunk a szemétben egy hétig...

Albi, Lavaur és egy cirkuszi előadás eszperantóul

Múlt héten Christophe-fal elutaztam Albiba, 85 km-re Toulousetól északkeletre, ahová minden héten megy órát tartani. Albi nagyon szép középkori városra emlékzetetett, két legnagyob nevezetessége a Toulouse-Lautrec Múzeum (amit már a szegedi Reök-palota kiállításáról ismertem) és a katedrális, amit az UNESCO 2010-ben a  Világörökség részévé nyilvánított. 

(A képet kivételesen nem én fényképeztem, mert végig esős időnk volt.)

A nyáron ez volt az utolsó eszperantóóra a csoport számára, ezért Kathy, az egyik tanítvány meghívott mindenkit magához vacsorára. Ahogy az lenni szokott, eleinte még rávették magukat, hogy eszperantóul beszéljenek, de pár pohár bor után már csak a francia ment nekik. Érdekes, hogy itt mindenki fütyül a vezetés előtti alkohol tilalomra, mert a bortermelők miatt úgysem ellenőrzik. Kathy egyedül él egy farmon a 3 hatalmas kutyájával és a szamarával, és a kertből mindenhonnan a környező dombok, hegyek és falvak látványa tárul elénk. Chrisophe-fal itt éjszakáztunk, és másnap ebéd után indultunk tovább Lavaur-ba, ahol egy másik csoport, vagy inkább baráti kör óráját látogattam meg (immár egyedül, mert Christophenak vissza kellett mennie Toulouse az ottani óráját megtartani). 

Útba esett egy falu, ahol egy másik város csoportjának tagjai épp turnén voltak a vándorcirkuszukkal és érdekességképp beépítették az eszperantót is az előadásukba. Minden nap más-más faluban tartanak előadást és a közönséghez csak eszperantóul beszélnek. A franciáknak könnyű dolguk van a megértéséevel, hisz olyan kifejezéseket választottak, amik a franciában szinte ugyanúgy hangzanak. Érdekes volt eszperantóul végig nézni egy előadást és örültem, hogy mindent értek belőle. A közönségnek is nagyon tetszett az eszperantó ötlete és már Saluton-nal köszöntötték az előadókat. Bár nyelvtanilag nem teljesen helyesen beszéltek, de jó módszert választottak, hogy minél több emberrel megismertessék a nyelvet. Még jobb lenne, ha az előadások után a szülők és gyerekek feliratkozhatnának nyelvórára, de ahhoz sok tanárra lenne szükség, akik hetente bejárják a falukat.Hosszas kutatómunka eredményeként, ait a internet lassúsága csak megnehezített, megtaláltam a weboldalukat (a képre kattintva megnyílik):

Az előadás után Christophe bemutatott egy eszperantistának (a régióban sok eszperantista van akik a környező településekről gyűlnek össze együtt tanulni a nyelvet), aki elhozta az előadásra a tanítványait és aki továbbvitt a kisbuszával Lavaurba, ahol a vendélátóim felszedtek az állomáson. Tőlük kapom a lakást is, és most hozzájuk voltam hivatalos a vacsorával egybekötött eszperantó órára. Ők egy egy utcából álló (szintén középkori stílusú) faluban laknak, ahol mindenki ismer mindenkit. A kertből és az ablakból hasonló festői táj tárul a szemünk elé, mint Kathy kertjéből és tiszta időben ellátni a Pireneusokig. Meglepődtem, hogy mennyien jöttek el, és nagyon jó hangulatban telt az este. Mivel többen voltunk, sikerült elérnem, hgy ne mindenki csak franciául beszéljen, de egyedüli külföldiként ez nem olyan egyszerű. Bár a franciák még mindig jobbak, mint a lengyelek (bocs lengyelek, ha google fordítóval olvastok).

Toulouse 1

A gironai repülőtéren barátságos eszperantista várt, akinél egy éjszakát töltöttem a repülő késői érkezése miatt. Ez volt az első alkalom hogy ismeretlen eszperantistáknál aludtam, de nem a Pasporta Servo-n, hanem egy ismerősön keresztül találtam őket. A rövid látogatásom alatt sok érdekességet megtudtam, például a katalán nyelv helyzetéről és hogy utcai automatákban friss tehéntejet taláunk :D A vendéglátóm és a felesége nagyon segitőkészek voltak, kiderült, hogy a vonatok amiket a neten kinéztem nem közvetlenek, hanem legalább 3 átszállással és 100 euróval drágábban tudnám elérni a célom. Segítettek kedvezőbb járatot keresni és végül rátaláltunk a Eurolines közvetlen járatára, ami csupán 30 euróba került. Tökéletes választásnak bizonyult, szinte üres volt, végig szólt a zene és a menetidőnél hamarabb beért, csak a sofőr volt bunkó.

Toulouseba érkezve elcsodálkoztam, mekkora városról van szó. 500.000 lakosával Franciaország negyedik legnagyobb városa. (Nem szoktam utánanézni a meglátogatandó városoknak hogy a helyszínen lepődjek meg, ellentétben az első utazásaimmal, amiket részletesen megterveztem.) Az első estét Marion lakásában töltöttem, majd másnap költöztem át a végleges lakásomba, ahol az itt tartózkodásom végéig maradok. Egy eszperantista pár ajánlotta fel a lakását egy hónapra, amíg nekik nincs rá szükségük. A lakás a Jolimont  nevű hegyen van a központtól negyed óra sétára és 2 metrómegállóra. Az ablakból szép kilátás nyílna a városra, ha nem takarnák ki a szomszédos épületek. Az első pár napot a város felfedezésével töltöttem, pénteken megismerkedhettem az eszperantisták aktívabb felével, hétvégén pedig a hegyekbe mentünk egy kisebb találkozóra.

Az eszperantó nyelvű hosszabb beszámoló itt olvasható: http://lakrokodil.wordpress.com/2012/06/07/stago-en-la-montaroj/

A hétvége célja az volt, hogy a résztvevők felkészüljenek az egy héttel későbbi KER nyelvvizsgára, amit 17 országban 360 eszperantista tesz le egyidőben. Én is le akartam tenni, de kiderült, hogy Szlovákiában a szóbeli és írásbeli részét is le lehet majd tenni és inkább azt választottam Dorotával együtt. Visszatérve a hétvégéhez: a szállásunk egy hétvégi házban volt, amit eszperantisták üzemeltetnek különböző rendezvényeknek, táboroknak. Eddig ez a legtökéletesebb rendezvényhelyszín, ahol valaha voltam. Gyönyörű a kilátás, nagy kertje, szobái és társalgói vannak. Ahogy megérkeztünk és kigyönyörködtük magunkat elindultunk a piacra bevásárolni a főzéshez, ami szintén nagy élmény volt. Az otthoni piacokkal ellentétben inkább fesztiválon éreztem magam, ahol a helybéliek hetente összegyűlnek miközben utcazenészek szórakoztatják őket. A program a vizsgázók számára nyelvóra volt, mi többiek pedig nekiláttunk a főzésnek. Most is, mint Bialystokban sokszor gulyást főztünk (lassan úgy érzem mást már nem is tudok főzni), de 20 főre nagyobb munkának bizonyult. Szerencsére sok segítő kéz akadt hogy mi hamarabb kész legyünk. Természetesen most is nagy sikere volt és a résztvevők már alig várták a másnapi előadásomat. Szegedet mutattam be, ahová egyetemre jártam, illetve az eszperantó specializációt, ahol a nyelvvel megismerkedtem. Az előadás jó hosszúra nyúlt a sok kérdésnek köszönhetően. Hamar eltelt az idő és egy kis séta után a faluban már indulnunk is kellett vissza Toulouseba.


Néhány kép a kilátásról és a csapatról:

Visszatérve a hegyekből még nem sok feladat várt rám hétköznap, leginkább a várossal ismerkedtem. Részt vettem életem első élő rádióadásban, amit eszperantisták készítenek franciául az eszperantóról és megjelenik az egyik kereskedelmi rádióban. Interjút adtam eszperantóul, amit rögtön franciára fordítottak. A Muzaikoval van már tapasztalatom, de az élő adás még szokatlan volt. Ellátogattam a nyelvórákra is, hogy beszéltessem a tanulókat, esténként pedig megnéztem a cirkusziskola ingyenes előadásait. Az első előadásban a legtöbb trükköt én is meg tudom csinálni, amit bemutattak, itt inkább a szórakoztatáson volt a hangsúly, nem a zsonglőrtrükkök összetettségén. Hétvégén sor került a KER nyelvvizsgára, amire még Katalóniából is jötte vizsgázók. A kedvükért eszperantó nyelvű idegenvezetés volt szervezve a belvárosban, este pedig étterembe mentünk velük. Annak ellenére, hogy korlátlan volt a borfogyasztás, kénytelenek voltunk hamarabb távozni, mint terveztük, mert a szomszéd asztalnál lévő rögbi drukkerektől (itt a foci helyett a rögbiért van oda mindenki) már nem hallottuk egymás hangját. Vegül kerestünk egy csendesebb helyet, de ott már nem járt a korlátlan fogyasztás :)

Poznan-Bydgoszcz

Az út vissza Poznanba zökkenőmentes volt, a Polskibust már jól ismerem, de az internetük már egy ideje nem működik. Berlinben egész hétvégén nem volt netem és nem tudtam felvenni a kapcsolatot az önkéntessel, akinél Poznanban aludtam volna, mert a száma a lengyel telefonomban maradt. Úgy indultam el, hogy nem tudtam, hol alszom éjjel, de a kapcsolatok megmentették a helyzetet. Tavaly a RoskildeFesztiválon ismerkedtem meg Kasiaval, aki Poznanban lakik a lakótársaival. Tipikus couchsurfer házuk van, ideális töb ember elszállásolására és nagy bulikra. Végre nappal is láthattam Poznant, eddig csak az Arkones alatt éjszaka voltam a belvárosban. Miután végigjártam a nevezetességeket, csak az internethez jutás járt a fejemben. Rengeteg olvasatlan mail és elintézetlen feladat vár rám, de pár email megválaszolásán kívül másra nem jutott időm.

Reggel megcéloztam egy korábbi vonatot amit kinéztem, hogy kényelmesen elérjem a gépem Bydgoszczból, ami 2 órányira van Poznantól. Amíg Szegeden tanultam, örökkévalóságnak éreztem a 2 órás vonatutat, de a Lengyelországi fél napos vonatozások és buszozások után ez már fel sem tűnik. Most épp a reptéren várom a gépem Gironába, ahonnan holnap továbutazom Toulouseba és végre el tudom menteni a rég megírt bejegyzéseimet.

Berlin + véletlen kongresszus

A hétvégét Berlinben töltöttem egy ismerősömnél és csupán véletlen egybeesés, hogy a dán-lengyel-német eszperantó kongresszus is azon a hétvégén volt, ahol az ismerősöm is koncertezett. Napközben nem vettem részt a programokon, helyette várost néztünk és csak az esti programokra vettem jegyet. Szombaton ellátogattam a napi program helyszínére, hátha találkozok ismerőssel és nagy meglepetésemre egy csapat fiatallal találkoztam, akik épp kártyáztak. Nem az én korosztályom vett részt a kongresszuson, hisz nem kifejezetten fiataloknak rendezték, ezért a többiek örültek, hogy még egy fiatal is van a résztvevők között. Mivel kevesen voltunk, könnyebb volt elbeszélgetni az újonnan megismert arcokkal is. Este előadások és koncertek voltak, de annak ellenére, hogy az előadók ugyanazok voltak, mint az ifjúsági rendezvényeken, a közönség sokkal passzívabb volt. Először egy lengyel kórus tagjai énekeltek, néhány dalt velük énekeltem, hisz mindennap hallottam Lengyelországban. Furcsa volt a Sto lat-ot színpadról hallani, amit többnyire szülinapokon énekeltünk. A lányoknak jó hangja volt, de engem nem nyűgöztek le annyira, mint a férfiakat a ruházatukkal. Utánuk Stefo koncertezett, az ő dalait kívülről tudom, mert elküldte az egész albumot. Georgo Handzlikot viszont most hallottam először, de Dorota előadásában az ő dalait is ismertem. A két csendes ülős koncert után Kim játszott, és meglepődtem volna, ha az utolsó számára, a Ska virino-ra nem kezdenek el néhányan táncolni.

Most voltam negyedik alkalommal Berlinben, de eddig mindig csak 1-1 napot töltöttem a városban a főbb nevezetességeket látva, és most volt először, hogy megtapasztaltam a berlini éltetet az egyetemisták kollégiumában. Sokkal jobban magával ragadott a város, mint az első alkalmakkor, főleg, hogy annyi különböző ember jött szembe az utcán bőrszínre és stílusra való tekintettel. Nagy változás volt Bialystok után, ahol mindenki ugyanúgy néz ki.

Utolsó EVS napok

Az utolsó bialystoki napjaimban fel sem fogtam, hogy hamarosan véget ér a projektem. Az önkéntesek nagy része már rég hazament, én meg örültem, hogy végre van egy kis időm behozni a lemaradásaimat. Sok időt töltöttem az eszperantó könyvtárban, mert Ela is és én is egyedül dolgoztunk az utolsó héten, és mindketten szívesebben voltunk egymás társaságában. Megtartottam az utolsó eszperantó órákat, elég rendhagyóan, mert a nyelvtan és a feladatok helyett próbáltam megismertetni a tanulókkal eszperantó együtteseket, amin sokan csodálkoznak, hogy igen is léteznek, és próbáltam csábítani őket a nyári rendezvényekre. Több-kevesebb sikerrel, hisz két tanulómat is viszont látom majd a nyár során. Az utolsó hétvégém kiélvezését megakadályozta a tény, hogy Dorota újdonsült elnöki teendői miatt nem volt a városban, és Przemek is visszatérőfélben volt az ukrajnai útjáról. Megmentette a szombat estét, hogy a lengyelek már májusban tartják a múzeumok éjszakáját. Az önkéntesekkel, akiknek még tart a projektjük megnéztünk pár koncertet, kiállítást és részt vettünk a Zamenhof Centrumban szervezett városi játékon. 

Az Aurore-ral közös búcsúbulinkat hétfőre időzítöttük, mert pár önkéntes nem volt hétvégén a városban, és szerettünk volna mindenkitől elköszönni. Tehát hétfőn az utolsó órám után elbúcsúztattak az eszperantó klubban és az egyesület tiszteletbeli tagjává váltam, este pedig az összes bialystoki ismerősünk hivatalos volt hozzánk házibuliba. Nagyon boldog voltam, hogy mindenki eljött, akire számítottunk. Ennyi ember még nem volt nálunk egyszerre és ez volt az eddig legjobban sikerült buli. De lehet, hogy csak azért éreztem úgy, mert mi voltunk Aurore-ral a középpontban. Kedden még dolgoztam a könyvtárban, este pedig megtartottam az utolsó Language Cafét. Talán a meleg miatt egyre kevesebben vesznek részt rajta, mindenki szívesebben tölti az idejét a szabadban. De aki el akart köszönni, az azért eljött még utoljára. Szerdán már nem dolgoztam, szükségem volt egy napra, hogy mindent elrendezzek az utazás előtt. Sőt még ez az egy nap is kevésnek bizonyult. Délután ANAWOJ-jal, a koordinátor szervezettel volt egy utolsó találkozóm és este Dorotáékkal részt vettünk a Juwenalián, ami egy vizsgák előtti fesztivál Lengyelország legtöbb egyetemén. Teljesen olyan érzésem volt, mint tavaly a Roskilde fesztiválon, úgy tűnik, ha fesztiválról van szó, minden nemzet megőrül. Jó lezárása volt a 9 hónapnyi önkéntes munkámnak. 

Az utolsó napomat már csak pakolással töltöttem és kisebb pánik fogott el, hogy két bőröndre lenne szükségem, hogy mindent el tudjak vinni, míg a gépen csak egyet tudok vinni. Szerencsére egy bialystoki család megmentett, mert felajánlották, hogy nyáron elhozzák Szlovákiába a maradék cuccomat, ahol át tudom venni.  Az egész napom idegeskedéssel telt (nem költöztem még teljesen egyedül), és csak akkor nyugodtam meg, amikor már úton voltam a buszállomásra Monikával. Fél 6-kor indult a buszom (5 zlotyiért) Varsóba, ahol még volt egy kis időm sörözni Lukizzal, a TEJO elnökével. Most pedig a Berlin felé tartó buszon ülök és végre van egy kis időm blogdolgokkal foglalkozni. Még nem kell véglegesen búcsút mondanom Lengyelországnak, a berlini hétvége után még egy estét Poznanban töltök, aztán Bydgoszczból megy a gépem Gironába. Az önkéntes projektem véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy abbahagyom a blogírást. Júniusban Franciaországban, Toulouseban fogok lakni, hogy az ottani eszperantistákat segítsem ismét önkéntesként, és a jövőbeli eszperantó eseményekről is rendszeresen szeretnék tudósítani.

SES és PEJ kunveno

A szüleim látogatása után Dorotával velük tartottunk Szlovákiáig, ahol kiraktak minket, hogy részt vegyünk a SES (nyári eszperantó találkozó) szervezői megbeszélésén. A megbeszélés a Partizanske nevű kisvárosban zajott, itt található az E@I irodája és Dorota itt fogja tölteni a gyakorlatát nyáron és ősszel. A várost hegyek és erdő veszi körül, de a szlovák építészet csak a falukban tetszett, amiken útközben áthaladtunk. Ellenpéldaként Partizanskében láttam életem legrondább templomát, ami leginkább egy betontoronynak néz ki. Lehet, hogy csak Lengyelország templomépítési mániájához hasonlítva tűnt csúnyának. A megbeszélésen 11-en vettünk részt, azzal a céllal, hogy a szervezők kialakítsanak egy új fiatalos csapatot.  4 napot töltöttünk a városban, sok új dolgot tanultam a rendezvényszervezésről és új embereket is mertem meg.  A nap nagy részét munkával töltöttük, felosztottuk a feladatokat egymás közt és meglátogattuk a rendezvény helyszínét. Esténként teljesen úgy éreztem magam, mintha eszperantó találkozón lennénk, utolsó estén még szervezett program is volt. Meglátogattuk a csillagvizsgálót és spontán labambázásra is sor került. Dorotával „hátrányos” helyzetben voltunk a játék közben, mivel csak ketten voltunk lány résztvevők. Az odaúttal ellentétben a hazaút nagyon komplikált volt, körülbelül 4-szer kellett átszállnunk vasárnap éjszaka és órákat várni a kényelmetlen állomásokon. Csak Varsó és Bialystok között sikerült kicsit aludnunk Dorotával, amikor üres volt a kabin.

Az elkövetkező hétvégén sem volt sok időnk pihenni, pénteken reggel 5-kor indult a buszom (5zl) Varsóba a PEJ közgyűlésére. Annak ellenére, hogy 9 hónapot laktam Lengyelországban, csak most sikerült taggá válnom, mert nem találtam olyan embert, akinek fizethetem volna tagdíjat (pedig napi kapcsoltban voltam a vezetőséggel). Ez volt az első közgyűlésem, amin részt vettem, és itt is élveztem, hogy sok dolgot tanulhatok, hogy működik egy egyesület. Minden országban szükség lenne ilyen gyűlésekre, a 3 nap alatt jobban el tudtunk mélyülni a közös munkában, mint a csak egy délutános gyűléseken. A gyűlésre egy varsói kerületben került sor, ami nincs nagyon messze a belvárostól, de megérkezve teljesen úgy érzi az ember, hogy hirtelen vidékre érkezett. Az utcában sok hétvégi ház kapott helyet, ahova a tulajdonosok csak kertészkedni járnak, és tökéletes helyszín, ha valaki meg akar szabadulni a város forgatagától. Ironikus, hogy Bialystokból, ami erdőkkel van körülvéve, Varsóban találtam menekvést a nagyvárosoktól. Nagyon hálás vagyok a vendéglátóink vendégszeretetéért, hogy kialakítottak egy ilyen helyet, ahol minden eszperantista mindig otthonra talál.

Magyarok látogatóban

Olaszországból hazatérve sem unatkoztam, pár óra pihenő után már a buszpályaudvaron vártam Renit, Zsuzsit és Szabit, akik egy hét látogatóba jöttek Szegedről (illetve majdnem Szegedről). Mindig azt gondolom, hogy ennyi külön töltött idő után már nem lesz olyan a barátságunk, mint régen, de egyáltalán nem így volt. Úgy éreztem, mintha nem hónapokkal ezelőtt váltunk volna el, hanem mintha tegnap láttuk volna egymást. Ugyanolyan jól szórakoztunk, mint amíg otthon voltam, és a barátságunk cseppet sem kopott meg. A három lány szegény Szabit néha az őrületbe kergette, de kénytelen volt elviselni minket egy hétig. Megmutattam nekik a város nevezetességeit és megismerkedtek a többi önkéntessel is az Annánál tartott sütögetés során.


A távozások után egy héttel a szüleim és az öcsém jöttek látogatóba. Szerencse hogy ketten lakunk csak a nagy lakásban, így el tudtam szállásolni a nappaliban a vendégeket. Velük is sokadszorra végigjártam a szokásos városnéző útvonalat, és amíg én dolgoztam, elküldtem őket a környező településekre, amiket érdemes meglátogatni. Amíg a barátaim voltak itt nagyon depressziós időt fogtunk ki, és anyuék megérkezésével jött az első nagy meleg a városba. Kihasználtuk a jó időt és egyik nap Supraslban kirándultunk az erdőben, egy napot pedig Varsóban töltöttünk városnézéssel. Rájöttem, hogy annak ellenére, hogy sokszor voltam itt, nem sok érdekességet tudok a városról. Másodszorra is felmentem a Palac Kultury tornyába, és most nem volt olyan felhős az idő mint októberben és mást is láttam a környező épületeken kívül.

Internacia Junulara Festivalo 2.rész

Az ételhez nehéz volt hozzászokni, hogy az olaszok csak édeset esznek reggelire és ebédre és vacsorára a két fogásból az egyik mindig tészta. Szeretem az olasz ételeket, de úgy néz ki, csak magyar módra elkészítve. Nekem az üres spagettitészta nem étel, még vajjal sem. Viszont a desszertjeik nagyon finomak voltak. Az időjárás miatt egy kicsit csalódott voltam, mert annak ellenére, hogy tengerparton voltunk, a látványon kívül nem élvezhettük ennek előnyeit. De kárpótolt a jó társaság és a rengeteg új és érdekes ember akit megismertem. Ilyen még nem fordult elő, hogy a reggeli záráskor úgy kellett kirúgni minket a drinkejoból, annyira belefeledkeztünk az eszperantóról folytatott eszmecserébe. Disco eleinte nem volt, de aztán a nép kikövetelte magának, és reggelig azt sem lehetett lelőni.

Kirándulásokban sem szenvedtünk hiányt: két kirándulás volt szervezve, egy félnapos Ravennába és egy egész napos San Marinoba. Ravenna Olaszország egyik legrégebbi városa, 3x volt főváros és itt van eltemetve Dante is. Ennek ellenére nem nyűgözött le a város, de lehet hogy azért, mert kevés időnk volt megnézni és esett az eső is. A San Marinoi kirándulás szerintem a legjobban sikerült napja volt a találkozónak. Sokan azt mondták, hogy nem érdemes megnézni, mert kicsi és nincs sok látnivaló, de nekem nagyon tetszettek a kis utcák és a 3 torony a hegy tetején, ahonnan a tengerig ellátni. A csoporttal együtt megnéztük a nevezetességeket, majd 2 óra szabadidőt kaptunk, amit arra használtam, hogy a fiúkkal megnéztem a Tortúra múzeumot és életem legfinomabb kávéját (kávékrémét?) ettem.

Mint minden találkozónak, az IJF-nak is eljött a vége, hogy utána a résztvevők találkozó utáni szindrómában szenvedhessenek. Mi a lányokkal elég szerencsések voltunk, mert egész nap afterpartyztunk a repülő indulásáig. Természetesen akkor volt strandidő, amikor már indulnunk kellett a vonathoz. Mindenki, aki utolsónak maradt a helyszínen, együtt egy nagy karavánban indult Bolognába, ahol elvátlak útjaink a barátoktól, de mégis a miénk maradt a legnagyobb csapat. 7-en, mint a gonoszokindultunk felfedezni Bolognát, de hamar rájöttünk, hogy 5 óra kevés egy városra. Csak sétálgattunk kicsit a belvárosban és megebéd-vacsoráztunk, ahol végre igazi Bolognait ehettem, nem csak üres, vagy paradicsomszószos tésztát. Timi és Klemens leszakadt tőlünk, de még mindig maradtunk 5-en, hogy résztvegyünk az első FEK-en, azaz Flughavena Esperanta Renkontiĝon (Reptéri Eszperantó Találkozó). Megpróbáltam aludni a repülő indulásáig, de a barátaim hangos pletykálkodással ezt lehetetlenné tették, meg a pad kényelmetlensége se segített. 

Április 11-én délután értem haza, és este már jöttek is a magyar barátiam egy hétre látogatóba. De erről majd később :)

Internacia Junulara Festivalo 1.rész

Az elmúlt hetekben nem sikerült behoznom a lemaradásom blogügyben, de napokban megpróbálok mindent bepótolni, hisz sok minden történt. Ez az utolsó hetem Bialystokban, de ne szaladjunk előre, kezdjük ott, ahol abbahagytam 2 hónapja:


"Még 4 nap van az IJF-ig, az olasz eszperantó találkozóig, ahol egy éve az eszperantó életem kezdődött. Tavaly egyedül vágtam neki az ismeretlen útnak, de idén Dorotával és Aurore-ral utazunk annak reményében, hogy Cerviában a tengerparton valóban tavasz vár minket, nem hó és 1 fok, mint Bialystokban. Jelenleg 89 jelentkezőnél tartunk, és a résztvevők nagy részét ismerem, így nagyobb bulinak ígérkzik, mint egy évvel ezelőtt, bár arról se panaszkodhatok."

Ezt írtam piszkozatba négy nappal az IJF előtt, és bár az időjárással nem volt szerencsénk, minden várakozásomat felülmúlta a találkozó. A bialystoki lányokkal április harmadikán este utaztunk Poznanba vonattal, ahonnan reggel 8-kor indult a repülőnk Bolognába. Ha sokat utazik az ember, előbb utóbb elvesztik az új helyek a varázsukat, így volt ez az olasz úttal is kezdetekben. Bár szeretek repülni, most csak azt élveztem, hogy végre tudtam kicsit aludni, ami a vonaton és a reptéren egyáltalán nem sikerült és emiatt mindannyian morcosak voltunk. A bolognai reptérről busszal kellett menni a belvárosban lévő pályaudvarra, ahol reggelire vadászva összefutottunk a szintén reggelire vadászó Alisával, akivel az egy évvel ezelőtti IJF-n ismerkedtem meg és aki az első eszperantista barátnőm volt. A karavánunk négy főre bővült, és az átszállásnál még egy eszperantista csatlakozott hozzánk. A cerviai állomásra érve rögtön Timivel találkoztunk, aki épp a fesztivál helyszínére igazító táblákat ragasztgatta ki. Timi a büszkeségem, hisz ő is a Szegedi Egyetemen tanult eszperantóul mint én, és ugyanazzal a csereprogrammal vett részt élete első rendezvényén, az IJF-n, mint én egy évvel ezelőtt. A másik büszkeségem Aurore, aki az én csoportomban kezdett eszperantóul tanulni, és már egymás közt az angol helyett az eszperantót használjuk :) A fesztivál egy tengerparttól 100 méterre található hotelben zajlott (Hotel Tania = olcsó hotel lengyelül). Mi voltunk az első nagyobb csapat aki megérkezett, és a már jól ismert szervező csapat ugyanolyan barátságosan fogadott, mint egy éve. Az első este a szokásos ismerkedő estével telt, de nem sok szükségem volt rá, hisz a társaság legnagyobb részét már jól ismertem. Öröm volt mindenkit viszontlátni és visszaemlékezni az egy évvel ezelőtti első eszperantó rendezvényemre. Első este korán elmentem aludni kipihenni az utazás fáradalmait, de a többi este bőven bepótoltam ezt az egy napot...


A találkozó programja most is gazdag volt, napközben előadások, játékok, nyelvórák, este gufujo, drinkejo (már említettem őket a JES-ről szóló bejegyzésben) és minden nap más és más eszperantó előadó koncertezett (Stefo, Martin, Roĉjo, Pieĉjo, Gijom, Johannes, és egy nem eszperanóul énekelő együttes: mama Afrika). Most is, mint mindig, részt vettem a városi játékokon (urba ludo), ahol különböző feladatokat kellett csapatokban teljesíteni, a Capoeira edzésen (Michele és Stefano vezetésével) és a közös éneklésen. Valamint az IJF tradícionális programjain, a Trinkomanĝa Nokton (Evés-Ivás Éjszakája), aminek keretei közt minden nemzet hoz magával valamilyen különleges ételt italt az országából, és mindenki mindent megkóstolhat. Bár 3-an voltunk magyarok, Timi mentette meg a becsületünket, mert mi a Danival semmit nem vittünk magunkkal. Mentségemre szóljon, hogy én nem Magyarországról mentem. Ja és kimaradt az Internacia Vespero (Nemzetközi Est), ami Ki mit tud?-ként funkcionál. Én a lakótársam által tanított Bretagne-i táncban vettem részt, és egy kisebb csoporttal elénekeltük az Imagine-t és a Because-t eszperantóul Stefo fordításában. (Furcsa az eszperantó verziók után most az angolt hallgatni.) A programhoz én is hozzájárultam egy előadással az Európai Önkéntes Szolgálatról, és hogy milyen lehetőségek vannak az eszperantóval, de mivel egy időben volt a bórkostolóval, érthető okokból nem volt nagy a hallgatóságom :)


Folyt. Köv. :)

Sikeres első eszperantó óra + Magyar-Lengyel baráság napja

A múlt hét folyamán átestem több megmérettetésen. Csütörtökön indult 10 fővel az új eszperantó kurzus az eszperantó klubban, ami miatt nagyon izgultam, mert több önkéntes és pár lengyel ismerősöm is jelentkezett rá. Aggodalomra nem volt semmi okom, mert nagyon gördülékenyen ment az óra, rögtön mindent megértettek annak ellenére, hogy csak az eszperantót használtam, és minden kérdésre tudták a választ. A legtöbben huszonévesek, de van két középkorú is, akinek kicsit lassabban megy a megértés. Rájuk jobban oda kell majd figyelnem.

Pénteken a Magyar-Lengyel barátság napja alkalmából PTTK (Álmos munkahelye) rendezvényt szervezett a Tokaj nevű magyar étteremben. Engem is megkértek, hogy vegyem ki a részem a munkálatokból. Álmos a közös történelmünkről, én pedig a közös kulturális kapcsolatokról tartottam előadást (angolul, lengyelre fordítva). Majd ezt magyar ételek kóstolása és kokárda készítés követte. Az est végén a résztvevők kitölthettek egy kvízt, aminek főnyereménye egy 100 zlotyis kupon volt, ami az étteremben levásárolható. Annyira sikeres volt a rendezvény, hogy a végén az étterem gulyással és pálinkával hálálta meg nekünk.

Az étterem után átmentünk a Tawernába karaokezni. Mivel a Gyöngyhajú lány a lengyeleknél is nagyon híres, Álmossal és Rékával (az új önkéntes Marcello helyett Suwałkiban) elénekeltük nekik lengyelül. A refrén ment mindenkinek magyarul, de a versszakokkal nagy bajban voltunk a lengyel szöveggel. Ezt bepótolandó, Álmos tegnapi szülinapján elénekeltük a dalt magyarul is Tankcspada, Zorall és István a király után. Ez volt az első alkalom, hogy egyedül kiálltam énekelni, és egy cseppet sem zavart, hogy nincs is jó hangom. (Tegyük hozzá hogy semmilyen alkoholos befolyás alatt nem álltam!)

A szombati nap ismét kirándulással telt, most Kruszynianyba látogattunk, ahol régebben sok tatár lakott, és itt van az ország egyik leghíresebb mecsetje. A másik látványosság a muszlim temető, ahol a 17. századból is maradtak sírkövek, és a tatár étterem. Természetesen megkóstoltuk a tatár specialitásokat, de a jövőben ki fogom hagyni ezeket a kirándulásokat, mert az állandó étterembe járás nem az önkéntesek pénztárcájához való.

Este Przemeknél volt házibuli, és próbáltam a macskájával közeli barátságot kialakítani, de nem volt valami barátságos.

Íme a Kruszyniany-i mecset:

Tavasz!

A hétvégén Európában talán utolsónak, itt is beköszöntött a tavasz. Pénteken még a szokásos sapka, sál, kesztyű, szombaton viszont már a téli kabátban is melegem volt. A jó időt kihasználva Aurore-ral, Michivel és Maciekkel, akit a Laguage Cafeból ismerünk, meglátogattuk Tykocint, amit már régóta tervezünk, de eddig nem jött össze. Életemben először voltam zsinagógában, itt található Európa második legnagyobb zsinagógája, ami már csak múzeumként üzemel. Kiakadtam, amikor megtudtam, hogy nők nem vehetnek részt a szertartáson, csak egy ráccsal elkerített részről nézhetik. Nem tudom ezt mért tűrik el a 21. században! A zsinagógán kívül még megnéztük a 19. századi templomot, egy újjáépített várat és a zsidó temetőt, ahol találtam is egy követ Zamenhof sírjára (zsidó hagyomány, hogy a sírra követ tesznek virág helyett). A múltkori látogatás óta nem sikerült elég nagy követ találnom neki, de erre legalább tudok üzenetet írni. A kirándulás egy étteremben fejeződött be, ahol sikeresen otthagytam annyi pénzt, amennyit a jövő héten terveztem elkölteni. Bialystokba visszatérve megnéztük az ottani temetőt is összehasonlításképp, ami sokkal nagyobb és szebb volt, és felismerhető volt, hogy temetőről van szó. Majd egy kávézó adott rá alkalmat, hogy mégtöbb pénzt elköltsek.

Most már tényleg vissza kell fognom magam, mert a héten négy estét töltöttem szórakozással. A Language Cafe az eddigi legsikeresebb volt sok új emberrel, a szerdai couchsurfing találkozón pedig előadást tartottam Magyarországról. Most nem volt olyan jó, mint a szombati előadás, és úgy érzem az eszperantó kezd az angol rovására menni. Kéne találnom egy angol anyanyelvűt, mert ma észrevettem hogy a francia lakótársam kiejtése kezd rámragadni.

Egy kép a tykocini zsidó temetőből:

Bjalistoka Surtabledancado...

... azaz Bialystoki Asztalontáncolás nevet kapta a március első hétvégéjére szervezett kis összejövetelünk, azok után, hogy a JES-en nem egy estét töltöttünk asztalontáncolva. Prágából visszatérve jött az ötlet, hogy az IJF előtt kéne még kisebb találkozó, hisz a hétköznapok olyan szürkék, ha nincs körülöttem sok-sok eszperantista. Invitálásomnak eleget téve fiatal eszperantisták felkerekedtek Koppenhágából, Prágából és Varsóból, hogy a hétvégét a bialystokiakkal töltsék. A várakozásaimat nem múlta alul az együtt töltött idő, és a JES óta meghonosult hagyományokat is megtartottuk, mint Iamo longe for és himnusz éneklés. Az estéket szórakozással töltöttük, napközben pedig várost néztünk. Sokadszorra végigjárva a megszokott útvonalat rájöttem, hogy 2 óra alatt minden érdekes dolgot meg lehet nézni a belvárosban. Megnéztük a bialystoki "állatkertet" is, hogy Vitnek és Vlastának legyen valami újdonság is (ebben az évben már voltak nálam látogatóban), de kisebb akadályba ütköztünk. Egy hosszabb részen akkora volt a sár, hogy a kerítésen mászva kellett tovább jutnunk, ha szó szerint szárazon akartuk megúszni az utat.

Mégis ez volt a legviccesebb része a napnak, főleg hogy az út végén találtunk egy játszóteret, ahol a túlélésért ment a játék a hatalmas és mély pocsolyák miatt. A vendégek hazautazása után megint szomorú voltam, hogy már nem amasloĝejo a lakásunk.

Szerdán (miután feleslegesen mentem be a suliba órát tartani, mert a tanárnő elfelejtette közölni, hogy aznap a színházfesztivál miatt nincs tanítás) egész nap Aurore ajándékán dolgoztam (de titok hogy munkaidőben!), este pedig a Waka waka nevű shisha bárban ünnepeltük a 23. szülinapját az öreglánynak. Jött a két új francia önkéntes is, akik közül az egyik 5 nap után ott is hagyta a projektjét. Pedig a kolis csapat már nagyon várta az újak érkezését, hogy egy kis életet hozzanak a szürke hétköznapokba. Mindenki nagyon motiválatlannak tűnik így 1,5 hónappal a projektjük vége előtt, és a lelkesedetlenségük rám is átragad néha-néha, ezért próbálok az "új" önkéntes csapattal több időt tölteni, mert ők még élvezik az itt töltött időt. Lisa és Claudius szépen fejlődnek a zsonglőr workshopjaimon, már mindkettő elsajátította a labdapassing alapjait. Lisával ma csodával határos módon akkor sikerült a legtöbb kört kidobnunk, amikor angol, lengyel és német után eszperantóul számoltam neki (hogy minden negyedikre kell dobnia a labdát). Benne is rokon lélekre találtam, zsonglőrködés terén is, plusz a csütörtökön induló új eszperantó kurzusra is akar járni.

Majdnem elfelejtettem beszámolni a szombati magyar estemről. Mint ma megtudtam, én vagyok az első önkéntes, aki szervezett ilyen nemzeti estet, a tökéletes Guynak és Chrisnek nem jutott eszébe. Przemek és Dorota felajánlotta a segítségét az ételek előkészítésében, anyagi támogatást pedig az Eszperantó Egyesülettől kaptam. Szombaton négy órán keresztül gulyást főztünk és lángost sütöttünk nálunk, melynek eredménye egy romhalmaz konyha és két óra takarítás lett. A gulyásnál én voltam a főnök, mert Álmossal már sokszor főztünk a koliban (fura hogy ezt is kint tanulom meg, otthon sosem pazaroltam időt levesekre, leszámítva a fokhagymalevest, nyami), a lángosnál pedig Przemek, mert ahhoz ő értett jobban. Sikerült időben elkészülnünk az ételekkel, de busszal nehézkes lett volna elszállítani az eszperantó-klubba, szerencsére Joannáék nem laknak messze és útbaejtettek minket autóval. Végül időben megérkeztünk a helyszínre és elkezdhettem az előadásom, amit Przemek fordított lengyelre, mert jöttek eszperantóul nem értők is. Fél órásra terveztem, de hosszabbra nyúlt, szerintem a fordítás miatt. Mindenki tetszéssel fogadta az előadást, amit videókkal és magyar zenével szinesítettem. Az előadás után kiosztotuk a gulyást, lángost, ami mellé Tokajit kóstolhattak a vendégek. Egri bikavért akartam, de azt itt csak gyatra minőségben lehet kapni. Alig győztem fogadni a gratulációkat, hogy milyen jól sikerült az este, pedig a lángos sütés közben legszívesebben otthon maradtam volna, hogy mindent hárman együnk/igyunk meg a "mojosulo"-kkal

A héten még sok feladat vár rám, holnap kiplakátolom a csütörtökön induló eszp kurzust, majd lengyelóra, munka a könyvtárban, Language Cafe, szerdán pedig a couchsurfing meetingen előadást tartok amire még fel sem készültem (ugyanazt nem akarom elismételni). És akkor még a komitatano (bizottsági tag) választással kapcsolatos teendőimet el sem intéztem... Majd csak utolérem magam valamikor. Talán az önkéntességem után. Vagy a sírban :)

Amilyen pörgősre sikerült az elmúlt két hétvége, olyan csendesre az elmúlt hét.

Múlt hét előtti hétvégén szombaton Christina az egyik spanyol lány vegán bulit tartott a kollégiumban (ahol Dorota alkik, nem ahol az önkéntesek). Valamilyen spanyol ételt főzött tofuval, aminek el akartam lopni a recepjét, ahogy a fokhagymás gombájával is tettem, de még nem sikerült tofut találnom egy boltban sem. (félreértések elkerülése érdekében húsevő vagyok) Vasárnapra kirándulást szerveztem az önkénteseknek a közeli kisvérosba, Tykocinba, ami a környéken egyedülálló zsinagógájáról és építészetéről híres. Szép számmal gyűltünk össze reggel 11-kor, amikor kiderült, hogy a neten lévő téves infóval ellentétben egyetlen busz sincs vasárnap Tykocinba. Nagyon ideges lettem, mert már mindenki alig várta, hogy kipróbáljuk a zsidó éttermet. Szerencsére Przemek is ott volt és mentőötlettel állt elő. A szomszéd város helyett a Bialystok határában lévő falumúzeumba, azaz skanzenbe mentünk. Nagy pelyhekbe hullt a hó, amit a fiúk ki is használtak hógolyózásra és talicskaversenyzésre (két ember fogja a másik kettő lábát, akik a kezükön "futnak"). Idegenvezetést téli szezonban nem kaptunk, de itt is találtunk egy éttermet élő zenével és kandallóval. A délután nagyon jó volt arra, hogy össze kovácsolja a mi csapatunkat az utánunk egy hónappal érkező önkéntesekkel, akikkel eddig nem sok időt töltöttünk együtt. Az étterem után elmentünk Sergioék lakásába főzni (ezek a spanyolok mindig esznek), este pedig hazajöttünk Aurore-ral filmet nézni.

Hét közben igyekeztem itthon maradni, hogy ne költsek annyit és kivételesen sikerült is. Szerdán indult az új csoportom a líceumba és jó első óra volt, de mégse az volt, amit vártam. Renata 10 új tanulót ígért egy osztályból, de ebből az osztályból 5-en jöttek, plusz jött két régi tanítványom ismételni (cserébe elmaradtak a pénteki óráról), és jött 2 tanuló egy teljesen ismeretlen osztályból. Utólag kiderült, hogy félreértés volt, a maradék 5 azt hitte, hogy csak jövő héten kezdünk, a két potyautas pedig a tanulók szedték fel a folyosón, akik toboroztak embereket, hogy tanuljanak eszperantóul. Aranyosak, de lassítja a haladást, ha több osztályhoz kell igazítani az órák idejét. Máris át akarját rakni a szerdát csütörtökre.

A hétfői és a pénteki órák nagyon jók voltak, hála a dalhallgatós feladatoknak. A péntek nagy részét a szobám takarításával töltöttem, mert a hétvégére a varsói szintén önkéntes barátiank (egy spanyol, egy szerb, egy moldáv srác és egy belga lány) jönnek látogatóba és a lakásunk amasloĝejová vált. Pénteken a város szórakozóhelyeivel ismertettük őket, szombaton pedig Nelly szülinapjára mentünk, akit a fiúk a mid-term tréningről ismertek. (Mi őket on-arrival és mid-term tréningről) Öröm volt, hogy a hétvégére megtelt a lakásunk, olyan volt, mintha a gyerekeink lettek volna :) A spanyol srác minden ébren töltött percében hangosan beszélt, megakadályozva, hogy aludjunk, és félreértve a kérésünket, hogy dobják ki a karácsonyfánkat, ledobta az erkélyről :) Ezt leszámítva hiányoztak, amikor elmentek és várjuk már, hogy jövő héten jöjjön az eszperantó csapat.

hírek

Jó újra hosszabb időt tölteni a városban. Jutott időm az előző hónapokban kialakult programjaimra, mint pl kedden Language Cafe, zumba, couchsurfer meeting szerdán, korcsolyázás csütörtökön, és ma filmvetítés munka után. Az eszperantó terén is történt egy s más:

Megvettem a repülőjegyem is az IJF-ra Poznanból Bolognába nevetségesen alacsony áron Dorotával és Aurore-ral. Tavaly tavasszal egyedül mentem az első eszperantó rendezvényemre, aminek köszönhetően megszerettem az eszperantót, és reméltem hogy a következő évben többedmagammal megyek. Ha nem is magyarokat, de a bialystoki barátnőimet sikerült rábeszélnem. A találkozó alatt nem csak az eszperantó életem ünnepli az első szülinapját, hanem a Muzaiko is. Tegnap híreket olvastam fel a rádió számára, amit minden egész órakor leadnak és itt hallgatható: http://muzaiko.info/ az "Aŭskultu tuj per muzikludilo"-ra kattintva. Munka közben mindig a Muzaiko-t hallgatom és furcsa óránként találkozni a saját hangommal, főleg hogy elsőre nem is lett tökéletes, de majd belejövök.

A hétfői eszperantó órámról kezdenek elmaradozni a tanulók. Mindegyikükkel telefonon vagy emailben tartom a kapcsolatot és mindig ígérgetik, hogy jövő héten jönnek, de már rág nem voltak teljes látszámmal jelen. Ezen a héten csak Aurore jött el, vele eszperantó dalokat hallgattunk és lefordtottuk a himnuszt (amihez Przemek szerint beteges kapcsolat fűz). Aurore tényleg érdeklődik a nyelvünk iránt, jön velem IJF-ra, már talált magának eszp órát Bretagne-ban ha visszamegy és a nappalinkban lévő 200 Szegedre szánt könyvből is olvasgat. Egy gondja van, hogy a Festo-ra (francia eszp fesztivál) neki többe kerülne eljutni Franciaország másik feléről, mint nekem a Magyar Köztársaságból, vagy tavasszal Poznanból Bolognába. Visszatérve a kurzushoz, a tanulóimat (egy kivételével 18 felettiek) megpróbálom becsábítani az eszperantó életbe, úgy hogy elhívom őket a március első hétvégéjén rendezendő házi bulimba (ami valószínűleg nagyobb részt az eszp klubban fog zajlani), ahova többnyire varsói eszperantisták jönnek illetve Vit Csehországból és Roĉjo Dániából. A buli péntektől vasárnapig tart és arra a hétvégére amasloĝejo-vá (tömegszállássá) alakítjuk a nappalinkat. Aki ezt olvassa, azt is szívesen látjuk.

A líceumban pozitív változások vannak az órák terén. Kialakult az a 4-5 fő mindkét csoportban, akik hajlandóak bejárni és készülni az órákra, valamint az egyik csoporttal jövő héttől 45 perc helyett 90 perces óráink lesznek. Talán végre haladni is fogunk valamit, eddig a 45 perc semmire se volt elegendő. Plusz jövő hét szerdától indul egy teljesen új csoport művészeti iskola lévén a tánc tagozat tanulóiból 10 fővel. Remélem ez a csoport sikeresebb lesz és nem fognak eltünedezni. Az előző csoportból tanulva megpróbálok aktívabb, érdekesebb feladatokat adni nekik.

Úgy néz ki az utolsó :'-( 3 hónapomra több feladatom lesz mint az előző fél évben, hisz a Language Cafe és kétszer lesz egy hónapban, ami az egész estémet igénybe veszi, és az órákba is több energiát kell fektetnem. De örülök is hogy így lesz, mert az utóbbi időben túl sokat utazgattam és kisebb sokkot kaptam a bankszámlámat ellenőrizve. A belorusz és balti utazásról is le kellett mondanom, de lesz még alkalmam visszajönni. Az IJF-n kívül még a dán-német-lengyel kongresszusra próbálok elmenni, ha a biaystokiak is jönnek.

És ezek voltak a legfrissebb hírek a világon a Muzaikóban :)

Előadások Varsóban

A prágai út után egy napot töltöttem Bialystokban, hogy megtartsam a hétfői órát, majd kedd délelőtt már indultam is vissza Varsóba. Az állomáson szimpatikus eszperantista várt, aki meglepetéssel érkezett, a velem egy idős lányával. Már kétszer találkoztunk különböző rendezvényeken,  de eddig nem volt alkalmunk hosszabban beszélgetni. Nagyon örülök hogy megismertem, mert úgy éreztem rokon lélekre találtam benne és az eszperantó iránti lelkesedésünk is hasonló lánggal ég. Elmentünk megnézni Zamenhof és családja sírját a Varsói zsidó temetőbe, ahol eddig soha sem jártam. Nem volt könnyű a hóban követ találni, amit a zsidó hagyományok szerint a síron kell elhelyezni, de végül mégis sikerült. Utána megnéztünk még néhány eszperantó vonatkozású helyet (Eszperantó utca, Zamenhof utca a mester valamikori lakóhelyével), de a hidegre való tekintettel az idő nagy részét a Sphinx nevű étteremben töltöttük. Az előadás a városban lévő eszperantó klubban zajlott és bár kis teremről van szó, de megtelt érdeklődőkkel. Az előadás jól sikerült és utána még hosszan beszélgettünk különböző eszperantót érintő kérdésekről. A találkozó után Agnieszkával és Łukasszal átmentünk egy Praga területén lévő vendéglátóhelyre, amit mindenkinek ajánlok, aki Varsóba látogat (http://www.facebook.com/pages/Lucyfer-Pub/330998673583537?sk=wall). Az árai jóval a varsói árak alatt vannak és a dekoráció egyedi hangulatot ad a helynek.

A varsói önkénteseknél éjszakáztam, és ma délután a második előadást is megtartottam Magyarországról. Bevallom, erre ma készültem fel, mert a zsúfolt hétvége miatt nem volt rá időm, és az eszperantó előadásba több energiát fektettem, de endek ellenére ez is jól sikerült. Erre nem jöttek el annyian, ahányan beígérték, de nem is bántam mert így legalább nem voltam lámpalázas és családiasabb volt a hangulat. A 8 órás vonattal terveztem hazajönni, de elértem egy korábbi Polskibust, ami olcsóbb volt és korábban ér haza. Még az elsősorban lévő ablak melletti helyet is sikerült megszereznem, amire azóta pályázok, hogy először utaztam Polskibussal.

1-a BIERo (Brila Internacia Esperanta Renkontiĝo)

Az utazás előtti este összegyűlt nálunk néhány önkéntes (Tanya most nálunk lakik 2 hétig), filmet nézni és megbeszélni a Minszki utazás és a vízumigénylés részleteit. A nyomtatvány kitöltése nem volt olyan egyszerű, mint gondoltuk és a reggelt a fehérorosz konzulátuson kezdük a kérdéseinkkel. Úgy néz ki mégse fogok tudni az önkéntesekkel menni, mert már sok szabadnapot kértem utazásokra. Bár azt mondták oda megyek, ahová csak akarok, nem akarom kihúzni a gyufát.

Délután nekivágtam a hosszú útnak Białystok-Varsó-Prága útvonalon (Polskibus-szal oda-vissza 180 zl, azaz 12613 ft). Varsóban 3 órám volt az átszállásra, addig találkoztam egy varsói ismerősömmel. Az éjszakaibusz indulása előtt 5 perccel sikerült felszállnom és kifognom az utolsó és legkényelmetlenebb helyet. Aludni csak kis megszakításokkal tudtam, de pozitívum, hogy volt net és konnektor a buszon.

Reggel Vit kijött elém az állomásra, otthon reggelivel vártak és még alhattam is egy órát. Többet is tudtam volna, de Luna a kiskutyájuk bemászott a hálózsákomba a hátamon végigfutva. Ez viccesebb volt mint az előző kutyás élményem, amikor egy hatalmas állat mászott rám kora reggel Vilniusban. Koradélután várost néztünk, és el kellett gondolkodnom, hogy igazat adjak-e a többi külföldi vendégüknek, hogy Budapestet megelőzve valóban a legszebb város-e. Kipróbáltam néhány cseh specialitást, majd mentünk az állomásra a találkozó többi külföldi résztvevője, egy német és egy holland eszperantista elé. Mindannyain Vitéknél éjszakáztunk és beírtuk magunkat a csaknem 200 vendéget tartalmazó vendégkönzyvükbe. Nekem is el kéne kezdenem a vendégkönyv vezetését, mert még csak február van, de már most sok mindenkinek adott otthont a nappalink.

Szombat reggel együtt indultunk az 1-a BIERo (Első sör) nevére keresztelt kisebb találkozóra. Prágától egy órányi vonatozásra található Pardubice adott helyet a találkozónak, ami Torunhoz hasonlóan, szintén a mézeskalácsáról híres. Egy itt lakó eszperantista család szállásolta el az összes résztvevőt egy éjszakára. Kb 15-en voltunk, 4-en külföldiek (lengyel, magyar, német, holland), a többiek csehek. A szállásunkhoz közel lévő étteremben ebédeltünk, és meglátogattuk a közelben lévő lovardát, ahol mindenki lovagolhatott. A nagy hideg miatt nem volt több lehetőségünk szabadtéri programokra, és hogy felmelegedjünk, a vendéglátónk édesanyja teával és kávéval várt minket. Megmutatta a kiadóját, ahol 82 éves létére is aktívan dolgozik az eszperantóért. Kávézás közben sor került a vetélkedőre, amire mindenkinek hoznia kellett valamit, aminek szerintünk köze van bármilyen módon a városhoz. A legjobb ötlet, sapkára varrt plüssló és mézeskalács, a szavazataink alapján jutalmat kapott. Az estét egy sörgyár vendéglőjében fejeztük be, ahol minőségi cseh söröket kóstoltunk a hazai vizezett sör árának feléért.

Másnap hazautazás előtt még volt egy kis idő várost nézni, ebédelni, és egy utolsó sörre Prágában. Annak ellenére, hogy összesen egy napot utaztam és két napot voltam Csehországban, megérte elutaznom az első ĈEJ és E-mental által szervezett találkozóra. Maximális vendégszeretetben és családias hangulatban volt részünk, így könnyebb kivárni az időt a következő nagyobb találkozóig :)